Az erdész, aki a gardony lelkét ismeri

Él Gyimesközéplokon egy fiatal erdész, aki egy szép napon a puskát kapacsra, vésőre cserélte, és nekifogott gardonyt készíteni. Az első hangszert Iringó lánya kapta, az első háromnak, amit eladott, Vaszi Levente lett a gazdája. Hadnagy Lehellel a gardonykészítés titkairól és ünnepéről.

A Gyimesközéplokon élő Hadnagy Lehel mindig megszállottja volt az erdőnek, a fának. Egyetemi éveit követően erdészként dolgozott, később fafeldolgozó cégben töltött be vezetői szerepet, ma pedig a csíkszeredai Szilos Vadásztársaság igazgatója. Mellette pedig gardonyokat készít. Annak alapján, hogy egyre többen rendelnek tőle, mondhatjuk, hogy egyre jobb hangszerek hagyják el műhelyét. Nyitott műhelyét vagy látványműhelyét szívesen megmutatja bárkinek, legyen az zenekedvelő vagy turista, aki a helyi látványosságok iránt érdeklődik. Nemrég már Mexikóból, Peruból, Norvégiából, illetve Magyarországról is voltak látogatói.

De miként lesz valakiből – aki korábban sosem zenélt – hangszerkészítő, avagy miért cseréli valaki hangszerre a vadászpuskát?

– Honnan jött az ötlet, hogy gardonyt készíts? Egyáltalán, hol találkozik az ember ezzel a hangszerrel?

– Szerencsés egybeesésnek köszönhető. A feleségem a gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium tanára. Itt tanított a magyarországi zenész, Ladányi Ferenc, aki olyan fiatalokat keresett, akik szívesen megtanulnák a gardony készítését. Ferenc a néhai tarhavasi Szőcs „Mojszi” Gábortól tanulta meg a mesterséget. Szomorúan panaszolta a feleségemnek, hogy sajnos senkit nem érdekel ez a szakma, így ő – aki azóta a menedzserem is – hozzám irányította. Én mindig foglalkoztam famunkával, szerettem farigcsálni, bútorokat restaurálni, dolgozni a műhelyben. Így találkoztam Ladányi Ferenccel, aki elmagyarázta részletesen, mit hogyan kell csinálni. Azt hiszem, egy pillanatig nem gondolta, hogy én valaha fogok gardonyt készíteni.

– De nem így lett…

– A beszélgetést követően elkezdtem megfelelő fát keresni, és találtam is a Kászonokban, s szépen nekikezdtem kinagyolni. Akkor szóltam Ferencnek, hogy jöhet, megmutathatja, hogyan tovább. El is jött, és hozott sablonokat is, ami alapján kivágtam az első gardonyt. Biztatott, akkor már hitt bennem ő is. Így aztán nagy lelkesedéssel kezdtem dolgozni. Persze amikor kellett, kértem a segítségét. A fedlap ragasztásánál, a kulcsok készítésénél, a húrozásánál. És eldöntöttem, hogy ha kész lesz, az első hangszer a lányomé, Iringóé lesz, aki nagyon szereti a népzenét, a néptáncot. Az első gardony hamar elkészült, a mesterem is megdicsért, de utána kicsit elbizonytalanodtam.

– Mi segített ki ebből az „önbizalmi gödörből”?

– A Jóisten úgy segített, hogy küldött egy fotóst, Kaiser Ottót Budapestről. Karakteres embereket szeretett volna fotózni, én szerveztem le az útját. Megtudta, hogy van a műhelyem, hát szerette volna megnézni. Amikor láttam rajta, hogy mennyire tetszik neki, milyen elragadtatással fotózza a gardonyjaimat, és milyen lelkesedéssel biztat, átlendültem a mélyponton. Készített is pár fotót rólam is, mondván, hogy „legyél megörökítve a pályád kezdetén”. (A fotók a cikk illusztrációi is – szerk. megj.) Gondoltam, ha ő hisz az én pályámban, akkor nekem is kötelességem hinni benne. Attól a perctől kezdve hittem egészen komolyan, hogy én ezzel akarok foglalkozni. Ezt követően végiglátogattam a Gyimesekben még élő öreg gardonykészítőket, elbeszélgettem velük, lerajzolgattam a hangszereiket, sablont készítettem régi gardonyokról, megnéztem, milyenek az arányaik, s így lassan összeállt a kép.

 

– Van-e titka a gardony készítésének?

Hirdetés

– Minden mesternek kialakul az évek során a saját stílusa. Most bármilyen hangszerről megmondom, hogy ki készítette. Mindenkinek a kézjegye rajta van. Viszont a nagy titok az, hogy milyen fából dolgozol. Nyárfából vagy juharfából kell készíteni, még nyers állapotban. A juharfával sokkal nehezebb dolgozni, nagyon nehéz fizikai munka. Természetesen nagy fa kell a gardonyhoz, az átmérője legalább 45 centiméter kell legyen, és nagyon fontosak a fa évgyűrűi. Az évgyűrűk vastagsága egyenletes kell legyen, vagyis olyan fa kell, amelyik egyenletesen, szépen nőtt. Amelyik túl sok fényt kapott, és tudott fejlődni, annak a fája nem olyan kemény, az évgyűrűk vastagabbak. A legjobb az, ha az erdőben nőtt, mivel a fák közt is van egy természetes versengés, ilyen esetben a faanyag bogtalan, ha ép a fa, és az évgyűrűk egyenletesek,  négy-öt milliméterre vannak egymástól. És ez az én titkom: személyesen keresem meg a hangszerhez való fát.

– Ha megvan a fa, azonnal ki lehet vágni a hangszert?

– Nyersen kell kinagyolni, a belsejét ki kell ejteni, a hangszer formáját ki kell alakítani. Ezt a félkész hangszert száradni kell tenni, fél évig, évig vagy akár másfél évig kell hagyni. Így a feszültségek feloldódnak. Ha jól csináltam mindent, akkor nem reped meg, kezdődhet a finom munka.

– A szerszámaid honnan vannak?

– Megnéztem, az öregek milyen szerszámokkal dolgoztak, s a szomszédommal, Gábor András kovácsmesterrel addig dolgoztunk, amíg elkészült a kapacs. A kezem szerint igazítottuk, ugyanígy a vésőt is. Utána tettem bele nyelet, és kész is volt a szerszám.

– Emlékszel még, milyen volt, amikor legelőször megszólalt a hangszered?

– Sose felejtem el, milyen volt, amikor az első megrendelő elvitte a hangszert. A Jóisten azzal ajándékozott meg, hogy első kliensnek Vaszi Leventét küldte. Három gardonyt rendelt az alapítványának. Amikor jött a hangszerért, s kezdte nézni, pengetni, hallgatni, és csak dicsérte a hangját, akkor nagyon boldog voltam. Azóta is minden átadás egy ünnep. Jó érzés, amikor látod a megrendelő szemén, hogy boldog, hogy azt kapta, amire számított. De azóta már többször voltam nagyon büszke, amikor a színpadon az én hangszeremmel játszottak. 

A gyimesivé vált fiatalember nem állt itt meg. Az elmúlt években több mint húsz hangszert készített, és folyamatosan új megrendeléseknek igyekszik eleget tenni. Mentorával, Ladányi Ferenccel tervezik egy régi gardonyok adatait tartalmazó kiadvány elkészítését is azzal a céllal, hogy ne vesszen feledésbe a mesterség. De Hadnagy Lehelnek még ennél merészebb álmai is vannak… Talán egy napon azért térünk vissza hozzá, gyimesközéploki műhelyébe, hogy megnézzük és bemutassuk az első hegedűjét.

Fotó: Kaiser Ottó