Családi csendek – Elhallgatott titkok nyomában

Azt írja Orvos-Tóth Noémi Örökölt sors című könyvében, hogy minden családnak van titka, csak idő kérdése, hogy mikor derül ki. Ezeket a családi titkokat gyakran generációról generációra cipeljük, sokszor azt sem tudjuk, hogy mit, csak a terhét érezzük. (A teljes cikk a 2020-as Nőileg decemberi számában jelent meg.)

(Részlet)

Majdnem hétéves volt Zita, amikor megszületett a húga. „Elkaptam néha olyan félmondatokat a családban, amelyeket nem tudtam pontosan értelmezni, csak annyit éreztem, hogy valami nem tiszta a viszonyokat illetően, és talán nem ugyanaz az apánk. (…) Aztán egyszer megtudtam az igazat, de biztos akartam lenni benne, mivel egy közeli ismerősünk exférjéről volt szó. Megkerestem a nőt, és neki tettem fel a kérdéseimet. Hosszan beszélgettünk, minden a helyére került, ugyanis ő a húgom születésétől tudott a történtekről. A húgomtól viszont elzártam minden információt, olyan sérülékeny, naiv kislánynak láttam. És nem sejtett semmit. Aztán eljött az az idő, amikor már ő volt bőven benne a kamaszkorban, és egy anya-lánya veszekedés során kibukott az igazság. Soha nem felejtem el azt a tekintetet, döbbenetet, ahogy felém fordult és kérdezte, hogy ez igaz? Nem tudtam mást tenni, csak megölelni. Fájdalmas időszaka következett, minden szálon próbált kapcsolatot teremteni a »másik« családjával, de folyamatosan falakba ütközött.” 

Mit mondanak az emberek?

Zita története jól mutatja, milyen, amikor tovább gyűrűzik az elhallgatás. „Igen, mert a titkoknak van egy úgynevezett védekező funkciója is. Egyrészt védekezik maga az alany vagy akár a család, hogy egy esetlegesen általuk szégyennek titulált cselekedetre fény derül, és akkor el kell viselni mindazt, amit a társadalomtól »kapnak«” – mondja Miklós Csongor pszichológus. „Nem baj, ha a kapun belül nincsenek rendben a dolgok, csak a kapun kívül mindig az »ünneplő« ruhánkban díszelegjünk. Az emberekben még mindig erősen ott él a társadalmi elfogadás utáni vágy, ki ne szeretné, ha őt mindig csak szépnek, jónak, makulátlannak látnák?” – kérdezi a pszichológus, majd a tabusítás egy másik funkciójára világít rá:  megkímél a szembesüléstől, a feldolgozás fájó folyamataitól. „Az egy másik kérdés, hogy hosszú távon milyen sok rombolást hajt végre mind az egyén pszichés, fizikai állapotában, mind a kapcsolataiban. Ha pedig a gyermekek szempontjából nézzük a titkokat, akkor sok esetben arra hivatkoznak a szülők, nagyszülők, hogy ők valójában a fiatalt akarták óvni, hogy szerintük még túl kicsi ahhoz, hogy megtudja és megértse… Csakhogy felmerül a kérdés, hogy

amikor majd a titokra mégis fény derül, akkor a gyermek mit fog gondolni a szüleiről, magáról az életről, s hogy mennyire rengeti meg alapjaiban a világba vetett hitét, ha még a saját szülei is eltitkoltak egy fontos dolgot előle? 
Hirdetés

Azt tapasztalom, hogy sokszor úgy tálaljuk a kényelmetlen dolgainkat, mintha ezzel egy másik embert szeretnénk védeni, valójában pedig a tetteinkkel járó felelősség vállalására nem állunk még készen. Nem ismerjük fel, hogy a családban jelenlévő titkok felszabdalják az egész rendszert és elválasztják azokat, akik valójában összetartoznak. Két részre osztja a családot, ahol az egyik körbe tartoznak azok, akik tudják a titkot, a másikba pedig azok kerülnek, akik elől elhallgatják azt – mondja Miklós Csongor.

(…)

Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock

Friss lapszámunkat alább kérheted: