Erőszak otthon – a média felelőssége napirenden tartani a témát

Hatalmas szerep jut az újságíróknak, riportereknek abban, hogy a feldolgozott témákat miként tárják a közönség elé, írják meg, mondják el. A szerepnél azonban csak a felelősség nagyobb. A legrosszabb, ha az újságírónak nincs beleszólása abba, hogy mit, hogyan tálal – ilyenre is van példa. A családon belüli erőszak a sajtóban úgy tűnik, akkor ér célba, ha szenzációkét csomagolják. Ez pedig beszél mind a sajtóról, mind pedig a befogadó közönségről.
Hirdetés

Minden harmadik romániai nőt egyszer molesztáltak már életében, illetve fizikailag, szexuálisan bántalmaztak. A Nemek Közti Egyenlőségért és Szabadságért Egyesület – 2004 óta fennálló szervezet, a családon belüli erőszak áldozatainak, főként nőknek, gyerekeknek nyújt segítséget – pár napja kiadott egy olyan útmutatót, mely abban segít, hogy felismerjük a legkisebb jelét is annak, ha környezetünkben valaki erőszakban él, agresszálják otthon, és így tovább. 

Család. Erőszak – Újságírói szemmel

A szervezet kezdeményezése újszerű, de nem egyedülálló – ha azt vesszük, hogy mióta van internet a háztartásokban, s talán nincs olyan ember, aki bár egyszer ne botlott volna bele olyan írásba, amely bemutatja azt is (általában egy-egy erőszakos eset mellett),

hogy miről ismerszik meg a bántalmazó, és hogyan ismered fel a bántalmazottat akkor is, ha nincsenek rajta kék-zöld foltok.

Az útmutató azonban hiánypótló, ugyanis ritkán találsz bárhol (orvosi rendelőkben esetleg) olyan füzetecskét, felhívószöveget, ami az otthoni erőszak formáira, jeleire figyelmeztetné a gyanútlan szemlélődőt, esetleg bármilyen hordozó segélyhívó számot közölne veled csak úgy random. Holott az erőszaknak az említett formája rendkívül gyakori, csak kevesen beszélnek róla. Mert nem csak az ütlegelés bántalmazás kategória, van lelki, egzisztenciális bántalmazás is. Éppen ezért, a minap  újságírói segédlettel azt boncolgatta egy interaktív műhelybeszélgetésben a szervezet egyik munkatársa, hogyan áll a családon belüli erőszak témájához a hazai sajtó, hogyan tálalja, melyek a romániai média magatartásának jellemzői  –  négy újságíró, médiával foglalkozó szakembert hívtak meg – Cristina Lupu, Diana Oncioiu, Oana Sandu, Ionuț Benea –, és a bő egy óra alatt igen sok visszásság került kimondásra

Felelősség a hírekben?

Hatalmas felelőssége van a sajtónak az erőszak felszámolásában, illetve tudja gyorsítani a folyamatokat – mondták egyöntetűen a meghívottak. A hiba ott jelentkezik, amikor az újságíró szakmai felkészültsége gyatra, hiányos a tudása, amikor a tálalás módja köszönő viszonyban sincs a realitással. Mivel a jelenség eléggé komplex – bántalmazás, igazságszolgáltatás, szociális védelem, egészségügy – az informálás nagyon fontos, ahogy az újságírói empátia, az etika is lényeges. A bántalmazottak és bántalmazóik is általában sokáig rejtve maradnak a rendszer hiányosságai, valamint a társadalom tehetetlensége, közönye miatt. Egy-egy eset dokumentálása hosszas folyamat,

az újságírók zömének pedig nincsenek napjai, hetei, hogy utánajárjanak kellőképpen a témának, a gyorsaság, a hírelsőbbség elérése a cél, az exkluzivitás. Ebben felelősek a médiaorgánumok fenntartói is.

Mindemellett, ha sikerül megszólaltatni a bántalmazottat, rá ennyi figyelem hárul csupán, nincs utánkövetés a média részéről. A szégyen, a kiszolgáltatottság viszont az alanyokkal marad, ha a rendszerben jegyzik is, egyik intézménytől a másikhoz küldik, az idő pedig a megoldás, a pozitív változás ellen dolgozik. Másik oldalon azonban az a cél, hogy kattintós, eladható legyen a téma, a média ezért gyakran elrugaszkodik a valóságtól,

úgy csomagolja az eseteket, hogy az olvasók, nézők a képernyő előtt maradjanak. Mert itt (is) általában az erősebb inger győz.

A hírekben nem lehet sem mélyre ásni, sem részleteiben bemutatni a hasonló történéseket – pontosan azért, mert a családon belüli erőszakos cselekedetek több összetevősek, ebbe az újságírói műfajba pedig ez nem fér bele. A hírekben sorolt bűntettek már nem érzékenyítenek, inkább normalizálnak, emelték ki a megszólalók. 

Normalizálunk,

Hirdetés

banalizáljuk az eseteket, ha azt mondjuk, halálosan megsebezte, megerőszakolták, szerelemféltésből ölt, stb., mert nem a döbbenet szólal meg ilyenkor a sorok mögül, hanem a közöny, mintha csak az időjárásról beszélnénk – a hírekben

nincs helye a tettesek felelősségre vonásának, nincs idő informálásra, nincs lehetőség a kimenekítési opciókat felsorolni, ellenben és sajnos, sikerül az áldozatot hibáztatni. A média felelőssége napirenden tartani ezt a témát,

azonban a mainstream sajtóban, a fősodorban a családon belüli, nők elleni erőszak nem elég vonzó, nem hoz elég olvasót. Ha pedig riportot írnak az esetekből (részletesen írtunk a jelenségről), az írás hossza lesz probléma, továbbgörget az olvasó, elkattint. 

Mégis kell lennie megoldásnak,

véljük mi is a román újságírókkal egyetemben – mégpedig azzal, hogy szándékoltan többször beszélünk az emberségről elítélve az erőszakot, az agresszorokat, többször mesélünk a bántalmazottakról, bemutatjuk az eseteket, bemutatjuk a lehetőségeket, ha kell, mi magunk keressük meg a segítséget adó szervezeteket. Hogy a szociális, igazságszolgáltató rendszerek működésében változás történjen, a civil társadalom támogatása is kell – ez viszont talán csak úgy valósulhat meg, ha mind hasonló érzékenységgel reagálunk az erőszakra.  

Írtunk még a témában, ajánljuk: Függő játszmák, Kimondani a kimondhatatlant: az abúzusról.

Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock

Friss lapszámunkat alább kérheted:

Hirdetés