„Régi vágyaid teljesítését engedd el az isteneknek, most újból egészen más dolgokat kívánj: kérj nemes érzületet, kérj jó egészséget lélekben és testben…" – írja Seneca egyik levelében. Mindannyian egészséges testben és lélekkel szeretnénk élni a mindennapjainkat, ahol a szellemünk, a gondolataink is fejlődhetnek és szárnyalhatnak. Ehhez a szárnyaláshoz azonban a múlt letisztultan kellene belénk ágyazódjon, és belső rend szükségeltetik hozzá. Ennek megteremtéséhez pedig hosszú belső munka kell, amihez nem mindig vagyunk csak mi magunk elegendőek. Hiszen történéseket-, érzéseket-, traumákat- és tabukat hordozó genetikai kóddal jövünk a világra, beleszületünk egy nagyon gyorsan fejlődő világba, ahol a környezetünk jó és rossz kommunikációs mintái, gondolkodása, problémamegoldása terelget, s az éppen aktuális trendek, politikai-, gazdasági- és erkölcsi normák tömkelegében
értelmi- és főként érzelmi intelligenciánk alakulása dönti majd el, hogyan, miként boldogulunk a világ változó és mégis örök érvényű rendszerében.
Pszichológiai berkekben egyre nagyobb teret hódίt a sorskönyv átöröklésének elmélete. Ennek megértéséhez elengedhetetlen ismernünk, átlátnunk és megértenünk a különböző generációk jellemzőit. Egyre több, bárki számára érthető ilyen témájú könyv látott napvilágot az utóbbi években. Ma már elfogadott tény, hogy egyéni belső fejlődésünk elengedhetetlen feltétele az önismeret, hiszen az vezet el saját belső folyamataink megértéséhez, s csak ily módon érthetjük meg a körülöttünk élő emberek működési mechanizmusait, mozgatórugóit, motivációit és cselekedeteit. Ehhez
ismernünk kell a különböző korszakok világszemléletünkre és gondolkodásunkra tett hatásait:
milyen eszmei-, kulturális-, technikai-, történelmi események hatnak bizonyos generációkra, s azok hogyan befolyásolják a mi hétköznapjainkat is. Ha ezen generációk közti különbségeket megismerjük, könnyebben megérthetjük gondolkodásbeli és kommunikációs különbözőségei(n)k gyökerét.
Pszichológusként már az egyetemi tanulmányaim során is szembesültem azzal, hogy bizonyos generációk általános jellemzői eltéréseket mutatnak. Később, gyakorlati munkám során egyértelművé vált, hogy ezek kellő jellemzőinek ismerete nélkül nem segίthetem a különböző emberek közti kommunikációt. Ma úgy gondolom,
az egyéni sorskönyv feltárásában elengedhetetlen ezen generációk jellemzőinek ismerete, hiszen csak ez teszi lehetővé az egymáshoz való korrekt, működőképes kommunikációt.
Egyéni munkám során több ilyen megvilágosodásnak is tanúja voltam, amikor egy-egy páciens rádöbbent, hogy ennek ismeretében jobban érti a családjában lévő folyamatok, kommunikációs gátak, elakadások valódi okait. Ez még nem jelenti feltétlenül azt, hogy akik nem értették egymást, azonnal egymásra találnak, de elindulnak egymás felé, s ki tudnak mozdulni arról a holtpontról, amiben sokszor évekig vagy évtizedekig toporogtak.
Ezeknek a generációs jellemzőknek ma már tudományosan is leίrt, szakmai körökben elismert jellemzőik és működési sajátosságaik vannak.
Míg évszázadokig általánosan három generáció élt egy fedél alatt, jelenleg hat generáció kell összeegyeztesse élhető módon a mindennapjait.
A köztük lévő szakadékok megértéséhez ismernünk kell sajátosságaikat:
- 1945 előtt született Építők vagy Veterán generáció: akik naponta szembesülnek azzal az érzéssel és gondolattal, hogy nem értik a mai világ történéseit. Szocializációjukat a két világháború hatására alaposan befolyásolta a szüleikben felgyülemlett tragédiák sorozata, olyan keserűségek és fájdalmak, amelyeket átörökίtettek rájuk. Ezért csak társadalmi békére és családi harmóniára vágynak.
Középpontban számukra a család összetartó ereje áll, ez leképezve a társadalomban stabilan elfoglalt helyükre is érvényes. Értetlenül állnak a rohanó magán- és szakmai életeket váltogató fiatalok előtt, nem értik, hogy hová tűntek a vasárnapi ebédek mobilkészülékek nélküli, meghitt pillanatai.
- Az 1945–1964 között született Baby Boomerek már egy nyugodtabb és kiszámίthatóbb gazdasági és társadalmi világba érkeztek. Ezt nevezik a kiszámίthatóság időszakának, volt munkahelyük, szabályozott munkaidővel, ismerték egymást, és volt egy kommunikációs szempontból nyitott időszak – az emberek beszélgettek egymással –, amelyet egyfajta hierarchia szabályozott. A háború nyomorúságait követően lassan fogyasztói társadalommá váltak, megjelentek a háztartásokban a televίziók vagy diavetίtők, különböző háztartást könnyίtő munkagépek, mint a hűtő, mosógép és az autók.
Általános társadalmi jellemző egy kiszámίtható és biztonságos élet vizionálása lett.
Aztán jött a rendszerváltás. A hétköznapokban addig nyugalmat adó kiszámίthatóságot felváltotta a nyugati mintára átvett hajtás, a szülők egy része jóval többet- és kiszámίthatatlan munkaprogrammal kezdett dolgozni, akár tudták ezekkel az új nézetekkel tartani a lépést, akár nem. Szorongásaikat, a változásokból adódó, következményekként megjelenő frusztrációikat a televίzió száz csatornája előtt ülő családi képek formájában vezették le. Közben úgy érzik, ők mindent megtesznek, s feláldozzák magukat a gyerekeik jobb életéért.
- Az 1965–1979 között született X-generáció lázadóbb, és már jóval öntudatosabb. Ők a szülők keserűségeitől távol akarnak kerülni. Abban nőttek fel, hogy hajszoltak a szüleik, nem túl sok sikerélménnyel, s beőrölték őket a hétköznapok, miközben boldogtalanok voltak. Ezért szembemennek mindezzel,
a boldogulásukat elsősorban a tanulásban, majd a jól felépίtett kapcsolati rendszerben és a gyors döntésekben és reakciókban, a lehetőségek felismerésében látják.
Felismerik a nyelvtudás fontosságát. Magukban hordozzák azonban a szüleiktől látott és tanult hierarchikus rendszer működési elveit még. Ezt a generációt „kulcsos gyerekekként” is emlegetik, hiszen őket a bölcsőde nevelte már, majd – mivel nagy részük a tömbházak előtt vagy csapatokban szocializálódott – belül elmagányosodott gyerekekből lettek kétségekkel és bizonyίtási vágyakkal küszködő felnőttek. Ezek a változások az addigiakhoz képest egy elszigetelt generációt szültek.
- Az 1980–1994 között született Y-generációt az individualista generációnak is tartják, hiszen kivonultak az addig megszokott közösségekből, s világuk beszorult a digitalizációs elidegenedés fogyasztói társadalmába.
Az X generáció álmainak megvalósίtói, ahol az én, s annak jóléte kerül előtérbe.
Nem pazarolnak energiákat az elvárásokra, legyen az a magán- vagy a szakmai élet területén, ha egy helyzet terhes, vagy nem az elképzeléseiknek megfelelő, kilépnek belőle és továbbállnak. A kötelezettségeket újra definiálják. Kommunikációjuk áttevődik az online térre, abban élik s fejezik ki örömeiket, bánatukat, sikereiket és kudarcaikat.
- Az 1995–2009 között született Z-generáció tagjai ma iskolás, fiatal felnőttek, akiket a digitális korszak gyerekeinek, néha digitális bennszülötteknek neveznek. Okostelefonok, tabletek közösségi médiumok kulturális terében szocializálódtak. Az egyéni önkifejezést és a párbeszédet szorgalmazzák, értékrendszerük hasonló az Y-generációéhoz, politikailag, világszemléletben progresszίvebbek, a tabuként kezelt témákkal szembe mennek, gondolkodásrendszerükben új irányokat vesznek. Ügyintézéseikben a digitalizációban látják a jövőt.
Elképzeléseikben az új eszközöket nem tanulni és megérteni, hanem használni s fejleszteni kell.
- A 2010 után született Alfa-generáció nagyon korán elkezdi használni a digitális eszközöket, s lassan értelmezni sem tudják azt, ami nem érintőképernyővel működő készülék. Az elnevezésük szimbolikája is tükrözi, hogy a Z generációval véget ért valami, s valami új vette kezdetét. Hogy ez milyen irányt vesz, s hogyan hat majd ránk – bár vannak előrejelzések –, egyelőre csak találgatni tudjuk.
Ami szakmai szempontból számomra nem kérdéses, hogy
ekkora szakadékok gondolkodásban még nem voltak generációk közt, mint manapság.
Az a technológiai fejlődés, amelynek tanúi vagyunk az elmúlt évtizedekben, az évezredek alatt kialakult biológiai fejlődésünkkel nem képes tartani a lépést. Érzelmi, szellemi kapacitásaink befogadóképessége korlátozott. Az az információmennyiség, amivel nap mint nap az átlagember szembesül, feldolgozhatatlan.
Az ingereknek nincs idejük beágyazódni, elmélyülni.
Ezért már nagyon korán a kifáradás, a burnout szindróma állandó jelenlevője lesz az idegrendszerünknek, ami hosszú távon még számunkra ismeretlen következményekkel jár, de patológiás előrejelzéseit már egyértelműen megmutatja.
A legújabb kutatások szerint, bár azt hinnénk, a digitalizáció segίtette a kommunikációt, s ez által közelebb hozta az embereket, mégis, óvatos becslések szerint is megháromszorozódott az elmagányosodottak aránya.
A digitális világ elterjedése megnövelte a válások számát, s a társkeresők – bár több fórumon is igyekeznek társat találni – a valóságban a fizikai találkozások s az azokból létrejövő kapcsolatok száma látványosan csökken.
A virtuális kapcsolattartás az esetek túlnyomó többségében hamis képzetek álomvilágait gyártja, ami komoly ékeket ver a valós ember hétköznapjaiba.
Generációk jellemzőitől függetlenül is ezek a jelentős megnyilvánulási különbözőségek olyan pszichés terheket raknak társadalmunkra, amivel számolnunk kell.
Mit tehetünk?
- Álljunk meg, s ne féljünk a csend társaságában a gondolatainkra időt szánni!
- Az online tér helyett szánjunk időt fizikális jelenlétre és valós beszélgetésekre azokkal, akik nekünk fontosak vagy akiktől tanulhatunk!
- Legyünk nyitottak tanulni másoktól, függetlenül attól, hogy melyik generáció sarjai!
- Kezdjünk el újra közösségekben gondolkodni, különben a társadalom felemészti önmagát!
- Gondolkodjunk el azon, hogy a digitalizáció sok mindenre képes, és bár megkönnyίtheti sok helyzetben az életünk, ám helyettünk gondolkodni nem képes, ezért ahhoz nekünk kell az alapokat elsajátίtanunk és továbbfejlesztenünk!
- Azon is érdemes elgondolkodnunk, hogy túl a materializmuson, mi a sajátunk? Sajátunk csakis a tudás, legyen az értelmi vagy érzelmi intelligenciánk, s azok megnyilatkozásai.
- Ezért belső útjaink célja nem lehet más, mint megtalálni válaszainkat, letenni a sorskönyvünkbe felgyülemlett mindennemű érzéseket és ki nem mondott gondolatokat, megválaszolni és megoldásokat találni a külső és belső konfliktusainkra, s megteremteni egy élhető, traumáktól mentes társadalmat.
- Mindez csak úgy működhet, ha megválunk a rosszindulattól, az irigységtől, a birtoklási vágytól.
- S bár mindannyian egy jobb életre vágyunk (ki-ki a maga értelmezésében), mégsem teszünk együtt eleget ennek megvalósίtásáért. Pedig Te vagy én egyedül ehhez kevesek vagyunk.
- Én egy jobb világról álmodom. Kész vagyok tenni érte. Te készen állsz rá?
Seneca gondolataival indítottam, s az ő gondolataival zárva: “Úgy élj az emberek között, mintha az Isten figyelne, s úgy beszélj az Istennel, mintha az emberek hallanák.”
Illusztráció: Shutterstock.com
korábban írtuk
Ártalmas és jótékony gyermekkori élmények
Pszichológusként sokszor felteszik nekem azt a kérdést, hogy melyek azok a tényezők, amelyek meghatározzák, hogy egy gyermek felnőve lelkileg egészséges lesz-e. Hogy van az, hogy egyes gyerekek, bár komoly traumákat éltek át, lelkileg megerősödve, hittel és bizalommal tekintenek mégis a jövőbe? Míg mások, látszólag kevesebb sérülést is egy életen át komoly súlyként hordoznak magukban. Sokan közülük fizikailag is belerokkannak.
