Ha a testvér sérült…

Vannak családok, ahol az egyik gyerek beteg, sérült, különleges bánásmódot igényel. A szülőknek gyakran ingoványos talajon, nehézségek közepette kell működtetniük a mindennapokat, és gyakran épp az egészséges gyerek(ek)re jut a legkevesebb idő meg energia. Személyes történeteket hozunk és néhány ötletet a „hogyanhoz” az összes családtag jól-létének érdekében. (A teljes cikk a 2021-es Nőileg magazin ápilisi számában olvasható.)
Hirdetés

Több mint hét éve ízlelgetjük az életet egy különleges igényű gyerek mellett, és még mindig, folyamatosan tanulunk újat – vallja Somodi Júlia. A Brassóban élő család nagyobbik gyereke, Zolika Hunter szindrómás. „Nincs recept, sajnos azt kell mondanom. Meggyőződésem, hogy minden család ki kell próbáljon mindent, amire késztetést, igényt, elhivatást éreznek a családtagok, és abból fog kialakulni majd valamiféle egyensúly. Bármennyire is védjük és óvjuk a testvért, képtelenség úgy nevelni, hogy ne érezze ennek hátrányát. Alkalmi féltékenysége elkerülhetetlen és valahol érthető is. Bár tudatosan odafigyelünk, mégis szinte naponta találom magam abban a helyzetben, hogy a kicsinek le kell mondania valamiről a nagy, vagy a nagy mozgatásával járó nehézségek miatt. Ezért inkább beszélünk róla és teret hagyunk az ő érzéseinek is, és főleg, tiszteletben tartjuk azokat. (…)

Júliáék

Nagyon haragudtam korábban Büki György neurológusra, amikor még nagyon az elején azt a tanácsot adta, hogy lopjunk magunknak időt, hogy érezzük kicsit azt, hogy „normálisak” vagyunk. Különösen azért háborított fel a tanácsa, mert ez azt jelentette, hogy Zolikát valaki más gondjaira kellet volna bíznom ez idő alatt. Bár most is nehéz néha elengedni, de azóta helyet adtunk a tanácsánat, és

ha Zolika elutazik pl. a nagyszülőkhöz, ahol amúgy a kiskirályok életét éli, akkor mi úgy teszünk kicsit mintha „normális” család volnánk, bár nem igazán tudjuk már, hogy az milyen is kellene legyen.”

Teret adni

Péterék Székelyudvarhelyen élnek, a gyerekek már felnőttek. Nagyobb fiúk, Tomi, súlyos fogyatékkal él, autizmussal diagnosztizálták. Kisebb fiúk bátyja után hat évvel született, akkor, amikor a család épp kezdte valamennyire elfogadni és megérteni, hogy mi is van Tomival. „Andris beleszületett a helyzetbe. Ő volt a kicsi, Tomi a nagy, és számára teljesen természetes volt, hogy neki ilyen a testvére” – meséli az édesanya, Edit. „Mi mindig csak annyit mondtunk, amiről úgy láttuk, hogy muszáj, nem hívtuk fel a fogyatékosságra a figyelmét, nem mondtuk például, hogy Tomi azért csinálja ezt, mert ő más. Persze, Andris egy idő után erre rájött, s ha a helyzet megkívánta, akkor beszéltünk róla, a korának megfelelően megmagyaráztuk, hogy mi van. (…) Visszatekintve Edit úgy látja, hogy a testvérkapcsolat szempontjából ma sem csinálná másképp. Azt viszont igen, hogy sokkal több időt töltene Andrissal, jobban megszervezné a napokat, hogy több idő maradjon az egészséges gyermekre.

Alkalmazkodás, nyereség

Egyértelmű, hogy a beteg vagy atipikus gyermek érkezése általában nagyobb fizikai és mentális terhet ró a családra – erősíti meg szakértőnk is, Dimén-Varga Tünde. A pszichológus, pszichoterapeuta kiemeli, hogy az átlagostól való eltérés elfogadása sokszor időbe telik, ugyanígy a kivizsgálások folyamata, szakemberek keresése, a „más” gyerek fejlesztése, terápiára hordozása. „A testvér ilyenkor sok családban háttérbe szorul, egyedül marad a kérdéseivel, kétségeivel, esetleg szorongásával, dühével. Ezért fontos, hogy a szülők ezt minél előbb tudatosítsák magukban és a lehetőségekhez mérten figyelmet, odafordulást, empátiát tanúsítsanak az egészséges gyermek iránt is. Jó lenne, ha az egészségügyi/pszichológiai ellátás része lenne a szülők felvilágosítása az egész családra vonatkozóan. Fontos az őszinteség, a kommunikáció, a természetesség. (…)

Milyen szempontok fontosak, amit szülőként szem előtt kell tartani? – Dimén-Varga Tünde az áprilisi lapszámunk Lurkó rovatában mondja el. 

Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock

Friss lapszámunkat alább kérheted:

Hirdetés