Ila Gábor és Ildikó: Ha másként nem megy, berendezkedünk az itthoni nyárra

Férj magyarországi, budapesti, feleség marosvásárhelyi, a család pedig Jobbágytelkén él évek óta. Ila Gáborról, Ildikóról, gyerekeikről, a falusi élet iránti szerelmükről a 2017-es márciusi lapunkban írtunk. Mindketten a Marosvásárhelyi Rádió munkatársai. Gábor emellett zenél is. Arra voltunk kíváncsiak Nosztalgia-sorozatunk új fejezetében, milyen most az élet náluk.

Először 2014-ben lapozhatták fel az olvasók Erdély női magazinját, a Nőileget. Hónapról hónapra számos olyan embert szólaltattunk meg, akinek a munkája, a hitvallása figyelemre méltó, életpályája példaértékű. Mi történt velük azóta? – erre voltunk kíváncsiak Nosztalgia sorozatunkban. Hogy teljes legyen a kép, a cikk végén korábbi teljes lapszámunkat is újraolvashatják.

– Három éve írtunk rólatok az Édes Erdély, itt lakunk című írásunkban. Három év lehet hosszú, lehet rövid. Nektek milyen volt? 

Ildikó: Három év lehetett volna hosszú, ha küzdelemnek éljük meg, de kaland volt  kihívásokkal, próbákkal, egy hullámvasút a maga lélegzetelállító tulajdonságaival. Átfut rajtam a hideg-meleg, ha belegondolok, mi vár ránk a következő években. Cseperednek a gyerekek, újabb kihívások elé állítanak… Roppant izgalmas! Nagyon élvezem! 🙂

– Na és az elmúlt hónapok…? Dolgoztatok otthonról? A gyerekek hogy viselték?

I.I.: A szükségállapot ideje egy nagy vakáció volt számunkra. Életmódunkon nem sokat változtatott, mert falun azért árnyaltabb a „bezártság”. Ki lehetett „szökni” a kertbe, a szomszéd dombokon titokban nagyokat kirándulhattunk.

Itt nem állhatott meg az élet, az állatokat továbbra is változatlanul gondozni kellett, ugyanúgy lüktetett minden, talán a félelem hangja keveredett kissé bele a megszokott kakaskukorékolásba.

Én változatlanul vezettem a hétvégi műsoraimat, Gábor nem járhatott be a rádióba, ő itthonról dolgozott. A gyerekek életéből az iskola lépett ki, aminek (mondanom sem kell) örültek az elején, aztán belátták, hogy az online gyakorlásoknál mégiscsak jobb, ha a cimborákkal ülik végig az órákat, tancival, szünetekkel, következetességgel. Idén kicsit belekóstoltak abba, hogy milyen is az ereszdelahajamat-élet. Persze szigorú szülői „lazaság” alatt. 

– Rádiózás, zenélés… Mi hiányzik leginkább a régi (karantén előtti) életből?

I.I.: Gábor a karantén előtti életéből a közös zenéléseket, zenekari próbákat sírja vissza. Én bízom benne, hogy nem sokat kell már várnia erre. Nekem nem a karantén előttről hiányzik valami, hanem alattról. A kijárási tilalom csendje hiányzik. Az, hogy hagytuk a természetet szóhoz jutni. Attól tartok, nagyon gyorsan vissza fog rendeződni az emberi rohanás, hajtás. Kétlem, hogy tömegesen tanultunk volna valamit ebből az időszakból. Bár ne így lenne.

– A család magyarországi felével milyen gyakran találkoztok? 

I.I.: Magyarországi rokonainkkal, barátainkkal nyáron szoktunk találkozni. Egész évben várjuk ezeket a napokat. Ilyenkor nagyon intenzíven figyeljük és szeretjük egymást, hogy egész évre elegendő szeretet-tartalékot gyűjtsünk a következő találkozásig. Bár úgy gondolom, ezek a tartalékok akkor sem fogynának ki, ha sokkal hosszabb ideig nem találkozhatnánk. 

Hirdetés

– Szokatlan nyár vár mindannyiunkra, mik a vakációs terveitek?

I.I.: Ez a nyár bizonytalannak tűnik. Szeretnénk a családunkkal, barátainkkal Magyarországon találkozni, és egyelőre úgy néz ki, utazhatunk, de minden változhat. Nem görcsölünk rá.

Reméljük, hogy mehetünk határon túlra, ha pedig mégsem, akkor kihúzzuk magunkat és berendezkedünk az itthoni nyárra. Nem panaszkodhatunk. Sokan vannak a faluban, akik leéltek egy életet úgy, hogy a legközelebbi városnál távolabbra soha sem utaztak. 

– Szerintetek, milyen évnek nézünk elébe?

I.I.: Sokkal tájékozottabbnak kellene lennünk ahhoz, hogy valamennyire átlássuk, mi várható az év további részében. Sőt, bármennyire is tájékozódnánk, akkor sem mondhatnánk meg pontosan, mi lesz. Nem tudjuk. Reménnyel, bizalommal vagyunk az iránt, hogy jóra fordulnak a dolgok. 

– Ha valamit megváltoztathatnátok eddigi életetekben, mi lenne az?

I.I.: Hálásak vagyunk az életünkért. Gábor sem és én sem változtatnánk meg a múltat. Hasznosak voltak még azok a pillanatok is, amiket nehezebben éltünk meg. Elégedettséget szeretnék a jövőben is érezni, úgy ahogyan most. És hálát.