Kell-e nekünk nőnap? – Virág, bonbon, női jogok

Van, aki azt mondja, a nőnap kapitalista ünnep, mert New Yorkból indult, van, aki azt mondja, kommunista ünnep, hiszen az orosz nők is megmozdultak. Valójában a nők a világ minden táján megpróbáltak kiállni a jogaikért, az egyenlőségért, egy emberibb életért. Melyek a nőket érintő legfontosabb kérdések ma a Kárpát-medencében? A nőnap kacsán Gergely Orsolya szociológussal beszélgettünk. (A teljes cikk a 2021-es Nőileg magazin márciusi számában jelent meg.)
Hirdetés

– Van manapság létjogosultsága a nőnapnak?

– Abba a táborba tartozom, aki azt mondja, hogy minden nap a nők napja kellene legyen, és nem lehet erre csak egy dátumot kijelölni, mert fontos foglalkozni a többi napon is a női témákkal. Nem szerencsés az a hozzáállás, hogy egy ünnepen letudjuk a figyelmet, mert

az a normális, ha a tisztelet, az odafigyelés az életnek, a hétköznapoknak a része.

Ráadásul nem kizárólag virágba meg bonbonba kellene borítani ezt a figyelmet, hanem az év 365 napján egyenrangú partnerként kezelni a nőket.

– És ha azt mondjuk, ez egy olyan nap, amikor a figyelmet fokozottan ráirányítjuk a nők helyzetére, a női jogokra? A családon belüli erőszaktól a nemek közötti bérkülönbségekig? Amikor azt mondjuk, hogy jó, hogy hoztatok virágot, de mi a helyzet az üvegplafon effektussal, vagy mondok hétköznapibbat, a háztartási munka elosztásával?

– Igen, persze, van egy ilyen pozitívuma. Csak azt akartam kifejezni, hogy édeskevés, ha 365 napból csak március 8-án kerülnek terítékre ezek a témák.

– A nők napja kapcsán kicsit beszélgessünk arról, milyen problémákkal kell ma szembenézniük a nőknek.

Hirdetés

– Először is a folyamatos lemondással. Mert ez a rendszer a nőkkel, és főleg a kisgyerekesekkel szemben igenis előítéletes, sztereotipizál, nem enged oda fontos pozíciókba. Talán független nőket néha igen, de kisgyerekeseket nem, itt már bezár a karrier, és igenis ott dübörög az üvegplafon!

Gergely Orsolya: Van még hova fejlődnünk

Mi, nők, úgy gondoljuk, hogy az egyenlőségért való harc lefutott valamikor a 19. század végén és a 20. század elején, és most már nem kell küzdeni, szabad a pálya, és megmagyarázzuk magunknak, hogy most mi döntünk úgy, hogy nem akarunk pl. politikai pályafutást vagy előléptetést. Csak azt gondolom, itt van a nagy önbecsapás, mert miért is kell úgy döntenem? Egy férfinak nem kell választania, hogy orvosigazgató akar lenni vagy családapa. Hogy lesz az életben karrierje, sikere, pénze, és közben lesz-e családja. Hogy ki fogja elhozni a gyerekét az óvodából, ha ő este 8-ig ül bent a munkahelyén. Akkor a nőknek miért kell mindig lemondani, lemondani, lemondani? Pedig kutatások azt bizonyítják, hogy a nők képzettek, akár a férfiak. Ráadásul a rengeteg diplomás, majd a munkaerőpiacon alulpozicionált és a tudását ki nem használó nő gyakorlatilag pénzkidobás az államnak. 

– A nők maguk között milyen problémákat említenek?

–Társadalomkutatóként követem, hogy a közösségi médiában, a tematikus női és anyacsoportokban milyen témák jönnek elő. Azt látom, hogy a kicsi gyerekek elhelyezése és a gyereknevelési szabadság után a munkaerőpiacra való visszaintegrálódás rengeteg nőnél probléma.  Hogy bár van két évnyi gyereknevelési szabadság, ami nagyszerű, mert vannak országok, ahol ennyi sincs, csak mondjuk hat hét, szóval örüljünk, ahogy szokták mondani, és persze örülünk is, csak az a bökkenő, hogy a gyerekeket hároméves korukban lehet óvodába íratni. Az országban pedig nagyon kevés a bölcsődei hely, a legtöbb településen vagy nincs ilyen intézmény, vagy lehetetlen bejutni. (…)

Hogyan próbálják ezt megoldani a nők, mi a helyzet a női kvótával, hozott-e a járvány változást a családok életében? – további kérdések, melyeket nem lehet megkerülni. Minderről bővebben a márciusi Nőileg magazinban olvashat.

Kimelt képünk illusztráció: Shutterstock

Friss lapszámunkat alább kérheted:

Hirdetés