Kincses Kálmán: Vissza a forráshoz!

Hány férfit ismertek, aki lovon járta be a Kárpátok gerincét, dacolva esővel, váratlan helyzetekkel és hegyekkel? Kincses Kálmán – zarándoktársaival együtt – megtette a trianoni évforduló emlékére – maximálisan bízva a gondviselésben. Csapatokat szervezett Nagy Magyarország minden elszakított országrészében, ő maga Észak-Erdély és Nyugat-Felvidék határát járta be. A székelyszenterzsébeti református lelkész biztos támasza szűk családjának, nagyhatású pásztora gyülekezetének és kiváló közösségformálója a nemzetnek. (A teljes cikk a 2020-as Nőileg magazin decemberi számában jelent meg.)

Kincses Kálmán kitalálta, hogy még idén körbejárják lovon Nagy Magyarország határait, Trianon századik évfordulójának emlékére. Ki-ki a saját országrészét, mintegy szakrális határkerülésként. Augusztusban a székelyderzsi unitárius lelkész, Demeter Sándor Lóránd és csapata indult Dél-Erdélynek, egészen a szerb határig, Kincsesék Északnak, Kárpátaljáig. A felvidéki zarándoklatáról nemrég ért haza, az már a hab volt a nyári zarándoklat tortáján, noha nomád körülmények közt, kísérőautó nélkül mentek, vagy épp azért. (…)

A világjárvány átszervezte a határkerülést

A staféta-szerű zarándoklatra az erdélyi csapatok augusztusban Úz völgyéből indultak, a felvidéki, őrvidéki és muravidéki lovasok is akkor, a délvidékiek valamivel később. Nem volt egyszerű mindenhol elhivatott lovasokat találni a feladatra. Ausztriában például nem találtak, a horvátországi magyarok csupán három napot vállaltak, így az elmaradt 200 km-t még le kell lovagolni. Egy 350 kilométeres felvidéki szakaszra is Kálmán indult útnak Eördögh Andrással. „Másztunk már 1500–1700-as hegyeket előtte lóval, ezért a 760 méteres Kiskárpátokat félvállról vettük, és biza, ott szívtuk a legnagyobbat.

Át kellett kelni a Zarubi csúcson. Esteledett, de nem volt jó legelőhely a lovaknak, gondoltuk, átmegyünk a hegy túloldalára, mert ott biztosan találunk. Fölfele egyre rosszabb volt a terep. A lovak lába csúszott, és azt is láttuk, hogy visszafele itt már nem tudunk jönni.

Felértünk a csúcsra: egy 3 méter magas szikla állt az utunkba. Csorgott az eső, fokozatosan köd lepett el. Megpróbáltuk megkerülni, de annyira meredek volt, hogy nem ment. Telefonáltunk egy barátunknak. Ő mondta, hogy 500 méterrel alattunk van egy kék jelzésű turistaút, próbáljunk meg oda lemászni. A lovak szó szerint fenéken csúsztak, egy méternél tovább nem láttunk a ködben. Mint másnap megtudtuk, két nagy szakadék is volt alattunk. Irányítónk nem merte megmondani. Egy csoda, ami ott velünk történt. Ahogy lejutottunk, egy gyönyörű Szűz Mária zarándokhelyhez értünk. Megálltunk és imádkoztunk. (…)

Család, gyülekezet és nemzet

Kincses Kálmánt hívták már nagyobb gyülekezetekbe is szolgálni, ám (egyelőre) nem mozdul a Hargita megye és Székelyföld peremvidékének számító Székelyszenterzsébetről, ahol tizenhat éve szolgál.

Hirdetés

„Nagyon jó presbitériumunk van, ha olyant merészelek kigondolni, amire azt mondják, hogy ez az erőnket meghaladja, akkor is odaállnak. Még mindig látok hadra kész embereket, akiket bármikor meg lehet szólítani a közösség és a jó érdekében.” Mint meséli, számára a közösségben élés három családot jelent: szűk családját, a gyülekezetet és a nemzetet. Református lelkészként Kincses Kálmán elsődleges célja az evangéliumot közel vinni az emberekhez, hogy találjanak az igei üzenetekben olyan erőforrást, ami számukra az élet bármilyen helyzetében támasz tud lenni.

„A közösségi alkalmakkal azt szeretném, hogy az emberek értsék és érezzék meg, hogy jó együtt lenni,

jó erőt felmutatni. Mert erőt mutatunk fel akkor, amikor egy erőnk feletti próbálkozásnak mégis nekifutunk, és az szépen sikerül. És ez az embereknek megadja azt az önbizalmat, hogy érdemes nagyot álmodni, érdemes belevágni, és érdemes a másik ember mellé állni” – magyarázza. (…)

Fotó: Simó Csaba

Friss lapszámunkat alább kérheted: