Kis Balázs sürgősségi asszisztens – Szövetségben az élettel a halál ellen

A következő lépés az evolúcióban a segítségnyújtás, a homo sapiensnek egyszer le kell hajolnia, hogy felemelje a rászorulót – vallja a Nagyváradon sürgősségi asszisztensként dolgozó Kis Balázs, akinek szabadidejében is az kattog a fejében, hogyan segíthetne környezetén. Az amúgy marosvásárhelyi származású egészségügyi szakemberrel a sürgősségi osztály mindennapjairól, a kiégés kockázatáról, kislányáról, és a még mindig megkerülhetetlen világjárványról beszélgettünk. (A teljes cikk a Nőileg magazin 2021. júniusi számában olvasható.)
Hirdetés

– Biztos, sokan kérdezték, de adja magát, miért lesz valaki pont sürgősségi asszisztens?

– Kilencedikes voltam, amikor először ültem önkéntesként mentőautón Marosvásárhelyen. Szeretem a szirénát. Morbid, groteszk, de szeretem. Adrenalinfüggő vagyok, szeretem a pörgést, szeretem a kihívásokat, szeretem a pillanatnyi döntést, szeretem a kilátástalan helyzeteket. Nagyon jó mentoraim voltak, Bárányi Ferenc (orvos, író, politikus, volt romániai egészségügyi miniszter, szerk. megj.) és felesége, Bárányi Ildikó (szintén orvos, szerk. megj.), ők irányítottak az egészségügyi pálya felé. Jó tizenöt éve kerültem fel először mentőautóra, azóta pedig nem hiszem, hogy kihagytam egy ügyeletet vagy kettőt.

– Nincs betegség, nincs megállás?

– Nincs. Most volt egy műtétem tavaly szeptemberben, akkor kivettem két hónap pihenőszabadságot, de ennyi.

– Nem visel meg érzelmileg? Hiszen egy olyan ágáról beszélünk az egészségügynek, ahol szinte vagy szinte nélkül mindennapos a találkozás a halállal.

– Tudatosítani kell pár dolgot. Vannak helyzetek, amikor én már nem tehetek semmit. Nekem egy dolgom van: a legjobb tudásom szerint védeni az életet. Vagy, ahogy Bárányi Ildikó mondta: szövetkezni az élettel a halál ellen. Abban az esetben, ha én megtettem minden tőlem telhetőt, akkor az a feladatom, hogy nyugodt szívvel hazamenjek, és lefeküdjek.

Megtanultam elvonatkoztatni, megtanultam kikapcsolni. Ugyanakkor az egy olyan helyzet, amikor a halál torkából hozol vissza valakit, hogy kompenzálja a tragédiákat.

Ez a sürgősségi ellátás szép része. Pillanatnyi döntések vannak, és ha összejön – és hál’istennek gyakran összejön –, akkor a tied a világ, és megállíthatatlan vagy. Talán ez a legfontosabb érzés a sürgősségi ellátásban, a megállíthatatlanság, a tudat, hogy képes vagy rá. 

Hirdetés

– Viszont nagyon benne van a kiégés veszélye. Nem tartasz tőle?

– De igen. Hál’istennek rendszeresen felmérnek minket. Ugyanakkor idén indult egy olyan csoport, ami pont a burnout és problémamegoldás menedzselését próbálja helyrehozni. Van kiégés, mindenhol van kiégés, de nekünk megint szerencsénk van, mert több szabadnapunk van, mint egy bármilyen más szektorban dolgozó embernek, pont azért, mert hamarabb kiéghetünk.

– Lehet csinálni, míg a világ s két nap, nyugdíjig?

– Az életritmus miatt nem biztos, hogy megéred az időskort. Nálunk megszokott, hogy nyugdíjas kor előtt elveszítjük a kollégákat. Szerintem nem lehet örökké csinálni, lesz egy pillanat, amikor azt kell mondani, hogy meg kell állni. De az még nagyon messze van. Nem tudnék mást csinálni. (…)

Mesél még az elmúlt bő egy év nehézségeiről, tapasztalatairól, apaságról, életcélról – mindezt a Nőileg magazin júniusi lapszámában.

Lapozz bele a júniusi lapszámunkba:

Hirdetés