Vannak a szeretetnek olyan mélységei és magasságai, amelyekre nem elegek a szavak, amiket nem lehet átadni, csak megélni, s legbelül, valahol leίrhatatlanul mélyen egy rejtett, meg nem fogalmazható helyen magunkban vinni, ahová nem tudunk beengedni másokat. Ott tartotta ő is a nagy érzéseit, amelyekből merίtett néha egy vödörnyit, mint feneketlen kútból a szárazságban szomjazó vándorok, s amikor érzések nélküli napjain kiszikkadt, cseppenként adagolva életben tartotta magát, mert tudta, ha megkeményszik a szίv, az olyan, mintha nem is élne, s elίtélte a megkövesedett embereket.
Az ősz középső hónapját is sokan hangulatlan fásultsággal tele hetekként tartják számon. Pedig ősi magyar nevén Magvető havának hίvták.
Ilyenkor az elcsendesülő föld megnyugszik, s befogadja új magvait, hogy miután gondosan megszeretgeti, újabb életek sarjadjanak majd belőle. Van úgy, hogy a felszίn láthatóan mozdulatlan, mégis, belül munkálkodik valami.
Októberben a Föld aratásra kίnálja szőlőfürtjeit. Az édes életet közvetίtő szőlőszemek mustjában rejtőzik a tűz, minden cseppjében napsugarak s nyári esők illata köszön vissza. Markoltál már vörös szőlőfürtöket? Ahogy végigcsorgadozik a tenyereden, kézfejeden, mintha a természet vérét adná az emberiség jó kedvéért, de nem adja oda teljesen az életét, s tölgyfahordókban aromás borként újjászületik.
Mίg a boros pincék a munkától megélénkülnek, az indiánnyár, vagy ahogy mifelénk emlegetik: vénasszonyok nyara visszaráncigálja még a meleg sugarak érintéseit. Kicsalogatnak a domboldalakra. Nézi, amint egy szikár ember solymokat ereget. A távolban a vadászok puskáikkal, ebeikkel bevetik magukat a sűrűbe, s a makkokat keresgélő vaddisznókat nem tudja, miként tudná figyelmeztetni.
Amint a Skorpió havába észrevétlenül átlépegetünk, a havasok hideg szelekkel meg-meg kavargatják a rozsdabarna avarkupacokat, de még begyűjthető egy csokornyi őszirózsa, sisakvirág és krizantém.
Ült a kerti asztal mellett, ajkain még érezte a ragacsos szőlőlé cseppjeit. Fogta a virágokat, s képzeletben szálanként adott egyet-egyet azoknak, akiket oly nagyon szeretett, ott, legbelül.
Cikkünk a Nőileg magazin 2022. októberi lapszámában jelent meg.
Kimelet képünk illusztráció: Shutterstock
korábban írtuk
Lélekmorzsák – Szeptember: megállίtani még egy kicsit az időt
Vállára hajtottam a fejem, amint a puha gyepen végigfeküdtem. Az eget kémleltük, s hallgattunk. Az elcsendesülő estébe a tücskök ciripeltek. Az égbolt, mint hatalmas vitorlavászon terült el fölöttünk, csak a perifériáján magasodott bele egy-egy toszkán fenyő csúcsa, s amint bámultam felfelé, észre sem vettem, hogy a szemem átszokott a belopódzott éjszakába.
