Máté Dalma – Az álmok valóra válnak kerekesszékben is

Mindössze 15 éves, de máris olyan messze jutott, hogy mi, felnőttek is példát vehetnénk róla. Máté Dalma, aki kerekesszékben éli életét, személyiségével, életszemléletével és humorával leveszi az embert a lábáról. Híd lehet és szeretne is lenni a sérült és az egészséges emberek között. Ezt szolgálja „munkája” is, ami, mint mondja, ma már az élete szerves része – közel egy éve ugyanis interjúkat készít a Marosvásárhelyi Rádiónak saját érzékenyítő rovatába Dalma kérdez címmel. (A teljes cikk a Nőileg magazin 2021. júniusi számában olvasható.)
Hirdetés

Dalma 6 hónapra és 950 grammal született. Abban a fejlődési szakaszban, amikor a tüdő még nincs teljesen kifejlődve. Oxigénhiány miatt agyvérzést kapott, ami tetraparézist, azaz négy végtagra kiható görcsös agybénulást okozott. Emiatt nem tud járni, és a finommotorikus készségek sem működnek jól nála. Ezt ő meséli nekem, mikor meglátogatom, hogy interjút készítsünk. Nagyon lelkes, szeret a figyelem középpontjában lenni, beszélgetni, és mondanom sem kell, rövid idő alatt egymásra hangolódunk. 

– Mire kíváncsiak az emberek, akikkel újonnan ismerkedsz meg? 

– Az első talán az, hogy hogyan tudnának segíteni, és hogy miért lettem ilyen. Szeretnének jobban megismerni, hogy milyen ember vagyok, hogyan élek, mi a tevékenységem. 

– Segíteni akarnak? Nekem inkább az a tapasztalatom, hogy a legtöbben félnek közeledni a sérült emberekhez, gyerekekhez. 

– Igen, a teljesen ismeretlenek félnek. Aki már megteszi az első lépést, az segíteni akar. Engem egyébként régóta foglalkoztat, hogy azok, akik minket, sérült embereket megbámulnak az utcán, vajon mit néznek? A széket? Azt, hogy ülünk? Az embert? Vagy elgondolkodnak, hogyan kerültünk kerekesszékbe? Mindig megbámulnak, de nem mernek odajönni, és megkérdezni, elbeszélgetni velünk, hanem elhúzódnak. Én azt akarom elérni, hogy ez megváltozzon. Egy elfogadóbb világot szeretnék. Hogy ne legyen szakadék, hogy vagyunk mi, sérültek, és vagytok ti, egészségesek. Hanem legyünk egyformák.

Szerinted sikerülhet, hogy közel kerüljünk egymáshoz? 

– Igen, ha minél többen megismerkednének egy olyan fogyatékkal élő emberrel, aki mer tabuk nélkül beszélni. Én például ilyen vagyok. Főleg az utóbbi tevékenységeim adták meg azt a magabiztosságot, hogy meg kell mutatnom magam még inkább, mint eddig, hogy így vagyok jó, ahogy vagyok, és ezt ismerje meg a világ. Ha majd ez az állapot megváltozik, mert az az álmom, hogy a 18 éves szülinapomon magas sarkú cipőben táncoljak a parkett közepén, akkor is úgy érezném, hogy mindig kötelességem lesz képviselni a sérült embereket.

Hirdetés

– Emlékszel, mikor tudatosult benned, hogy te más vagy?

– Talán óvodás koromban, mert a többiekhez képest később mehettem iskolába. Láttam őket futkározni, és hogy mindent természetesen és normálisan csinálnak, olyan dolgokat, amikre én nem vagyok képes. (…)

Megrendítő érettséggel beszél életről, álmokról, jövőképről – a teljes interjút keresd a júniusi Nőileg magazinban. Megrendelhető itt

Fotó: Rab Zoltán

Lapozz bele a júniusi lapszámunkba:

 

Hirdetés