Asztalos Ágnes, Székelyudvarhely
Rossznak született gyerekek
Munkatársunk, Ágnes, iskolai tanácsadó tanár
Nos, ugyebár vannak a nagy társadalmi hatású előítéletek, amelyeket manapság harsogva és sokan hangoztatnak úton-útfélen, a Facebookon, a médiában.
Mentálhigiénés segítő munkám során viszont közelről találkozom jó néhánnyal, amely lassan, de biztosan képes megmérgezni, ellehetetleníteni emberi viszonyokat. Számomra az egyik legdöbbenetesebb előítélet az, hogy van gyerek, aki eleve rossznak, gonosznak születik, és a megállapítás pedagógusoktól származik! Aki ezt vallja, az nem hisz a változásban sem, és abban sem, hogy ő is felelős, ő is tehetne valamit egy kapcsolat jobbításáért. No comment…
A másik, inkább előfeltételezés, a párkapcsolatokat érinti. „Ha szeret, igazán, tudhatná…”, „Szeretjük egymást, akkor működnie kell a házasságnak. Ha nem megy, akkor nem is szeret…” – hangzik el gyakran. Emögött azt látom, hogy sokan vélekednek úgy, hogy egy jó kapcsolat csak úgy az ölükbe hullik, és elég az érzelmi alap. Hát nem, ez csak a kiindulási pont. A munka java utána következik. És ehhez is kell a változás képessége, na meg a felelősségvállalás. Magamért és magunkért.
Csatlos Tünde, Marosvásárhely
A nemzetiség
Kollégánk a Marci-napló és a Paramami szerzője (is)
Ismeritek azt a Bëlga-számot, hogy Az a baj? Nem baj, ha nem. Az, hogy mit érzünk, ha kiderül szomszédunkról, ismerősünkről, kollégánkról, hogy milyen nemzetiségű, na pont ezt írja le ez a dalocska. Ha román, az a baj, ha magyar, akkor az a gond, de ha cigány vagy zsidó, akkor még nagyobb a baj, tehát baj van elég. Oh... nálatok még szászok is vannak, vagy örmények? Én azt mondom, meg kellene végre tanulni együtt élni és az emberre figyelni.
Forrai Szerénke, Kolozsvár
Inkább erdélyi
Szerénke, aki mellesleg rádiós szerkesztő
Honnan jöttek? – kérdezte nemrég Bolognában egy kedves olasz. Némi hezitálás után azt válaszoltam: magyarok vagyunk. Szinte magam előtt is szégyelltem, hogy nem vágtam rá azonnal: Romániából. Mert akkor és ott nem volt kedvem a lenéző tekintetéhez, az esetleges magyarázkodáshoz, a félrenézéshez.
A velünk mint „románokkal” szembeni előítélet az, ami személyesen is érint elég gyakran, ha külföldre utazom. Ezért használom inkább a „magyar vagyok” vagy „Erdélyből érkeztem” formulát. Pedig én is igazságtalannak érzem a románokkal szembeni előítéletet, főleg, hogy azok a románok ÉS erdélyi magyarok (mert ott egy kalap alá tartoznak), akik külföldön dolgoznak, rendszerint megbecsült munkaerői, szívesen látott dolgozói az olasz, német, spanyol stb. társadalomnak. De ha nem munkaerőként vagy ott, hanem csak úgy, turistaként, akkor: abból a nagy konglomerátumból származol, ahol mindenki lop, csal és korrupt.
Magyari Tekla, Székelyudvarhely
Szinglik
A szinglik azért szinglik, mert túl sokat válogatnak, nehezen összeférhető, nyugatiasodott emancipuncik. A szingliség jelensége világprobléma, összetett társadalmi, szociális és gazdasági tényezők az okai, nem válogatnak, hanem gyakran nincs, miből válogatniuk – szerintem. Az önfenntartó, tanult nőnek ma már nem kötelező férjhez menni, nem esik kétségbe az egyedülléttől. Csak azért, hogy férjhez menjen bárkihez, nem fog. Ami pedig az összeférhetetlenséget illeti, azt igaznak tartom, hogy minél huzamosabb időt, éveket tölt egyedül az ember lánya, annál kevésbé kompromisszumkész, de legalábbis egyre rugalmatlanabb.
Székelyföldi szegény (szegény székelyföldi)
Biztosan lovas szekérrel járnak, de legalábbis nem hallottak még a Whatsappról vagy a Tinderről, elmaradott, szegény régió, kicsit beszűkültek is szegény székelyek, mert ki se látnak a hegyeik mögül.
Ma már nincs olyan életszínvonalbeli különbség a székelyföldiek és a magyarországiak, netán kolozsváriak között, mint, mondjuk, volt harminc éve.
Van internetünk és bankkártyánk, és igen, voltunk mi is Amerikában, olvassuk a világháló híreit, és igen, a trendi szépirodalmat is. Igaz, ami igaz, egy jó kis plázázásért is 100 kilométert kell vezetnem, vagy Budapesten betérnem valamelyik bevásárlóközpontba, de ettől nem érzem úgy, hogy sajnálni kellene engem.
Tudósító, szerkesztő-riporter kollégánk, Tekla
Természeti adottságainkra büszke vagyok, a hagyományőrző székely falvakra szintúgy, ha választhatnék, akkor is a kisvárosi nyugalmat választanám a nagyvárosi stresszel és dugókkal szemben.
Gyermek nélkül értelmetlen az élet
Akiknek nincs gyerekük, azok nem élnek teljes életet, igazából nincs is értelme az életüknek, mert hát mit adnak a világnak? Szerencsétlen, sajnálni való, nyomorú emberek. Nem kampányolok a gyermektelenség mellett, de nem is szégyenkezem amiatt, hogy nem szültem (még) gyermeket, ám egyáltalán nem látom értelmetlennek anélkül sem az életem. A Teremtést magát megélem a kreatív munkám révén, rengeteg energiám marad alkotásra, közösségi tevékenységekre, így tudok lenni a kis közösségeim motorja. A hányattatott sorsú gyerekeket gyakran megkönnyezem és segítem, ugyanakkor az is igaz, hogy tartok egy szőrös pótgyermeket magamnak, és minden anyai gyengédségem kiélem rajta.
Az előítéletek saját rákfenéink lehetnek, amellett, hogy megbélyegzünk, megalázunk másokat, önmagunkat is mérgezzük. (Folyt. köv.)
Benneteket milyen előítélet zavar a legjobban?
Osztani ér, #minekmérgezedmagad
Kiemelt kép: Shutterstock
