Nők bódultan – a magány betegsége

Tabu, szégyen, tehetetlenség, fájdalom betegnek, családtagoknak. Könnyebb szőnyeg alá söpörni, mint tudomásul venni és tenni a változásért. Tenni, de mit? Eszköztelen a függő és a hozzátartozó egyaránt, ezért is rendkívül fontos, hogy merjenek segítséget kérni. (Cikkünk a 2019-es Nőileg magazin szeptemberi számában jelent meg.)

Amikor nekifogtam ennek az írásnak, megnyitottam egy sört. Érzékenyen érint a téma, és úgy éreztem, ekképpen higgadtabban, összeszedettebben fogok hozzá a felépítéséhez. Így kezdődhetne az út az alkoholizmushoz – jutott eszembe. Egy-két pohár sör, bor, pálinka. Valamit tompít, valamit pótol, valahogy segít átlendülni egy problémán, valamire megoldásnak tűnik.

Kezdetben jó buli

Láttam a függőséget közelről, azt, hogyan rombol, hogyan változtat meg, hogyan tesz tönkre életeket. Eleinte csak buli a piálás, társaságban jó hangulatfokozó, aztán esetektől függően nincs megállás a mélységig, a kontrollvesztésig. Sokáig úgy gondoltam, az érintett nincs tudatában, hogy függővé vált, de Geréb Tünde pszichológus, rendszerszemléletű pszichoterapeuta tapasztalata nem ez. A Bonus Pastor Alapítvány terapeuta munkatársa segít a betegség folyamatát megérteni.

 Valami elromlott

Sokszor még a hozzátartozók is tagadásban élnek, elbagatellizálják, csak átmeneti zavarnak tekintik, vagy egy kis dorgálással elintézhetőnek gondolják a problémát. Az alkoholtól való függőség betegség, és egyre több nő is a rabságába kerül. Geréb Tünde pszichológus számos alkoholfüggő nő pácienssel dolgozott, akik elmondták, már hosszú ideje tudatában voltak annak, hogy tehetetlenek az alkohollal szemben, de a szégyenérzet és a reménytelenség akadályozta meg őket abban, hogy beszéljenek róla, és hogy segítséget kérjenek. „A függőség tulajdonképpen a családi rendszer megbetegedésének a tünete. Tehát az, hogy valaki, például az anya iszik, azt mutatja, hogy gond van a családban, a házastársi, szülő-gyerek kapcsolatokban egyaránt. Az alkohol az az eszköz, amelyet az anya a meglévő feszültségek oldására használ.

Nem igaz az, amit sokszor mondanak, hogy csak az ital ne lenne, és akkor minden rendben lenne nálunk, mert az ital pont azért van, mivel a dolgok nincsenek rendben.

Ebben segíthet a családterápia, hogy változzon a családi rendszer, hogy »rendben legyenek a dolgok«, ne legyen már szerepe, funkciója az italnak” – mutat rá az ivás mögötti családi dinamikára a pszichológus.

Pár éve döbbenettel hallgattam egy függőknek és hozzátartozóiknak szervezett előadáson, hogy becslések szerint Székelyföldön majdnem minden család érintett az alkoholizmust tekintve, ami azt jelenti, hogy szinte mindenkinek van egy beteg hozzátartozója. Ezt hozzáadva ahhoz az attitűdhöz, hogy mekkora a hajlandóság a segítségkérésben, elkeserítőnek tűnik a helyzet. A Bonus Pastor Alapítvány egyik korábbi felméréséből az derül ki, hogy a megkérdezettek kevesebb mint egyharmada fordulna külső segítségért családi, érzelmi problémákban.

Hogy senki ne lássa

Többen jelezték, hogy írjunk a női alkoholizmusról, volt, aki nyíltan, közölve az érintettségét, volt, aki négyszemközt is suttogva, hogy nagyon érdekli a téma, tudniillik a nagymamája… Van különbség nő és férfi betegek között az ivás módját tekintve. „A nők gyakrabban zugivók, egyedül isznak, míg a férfiak inkább társasági ivók. Ez összefügg azzal, hogy a társadalmi megítélés szerint egy férfi ihat mértékkel, sőt, az az igazi férfi, aki bírja az italt, míg a nőnek a feleség- és az anyaszerep mellett ez nem megengedett” – mutat rá a megítélés szerinti különbségekre a pszichológus. Így nem meglepő, hogy sok esetben inkább megpróbálják titokban, elrejtve tartani a családban a problémát, jobb esetben kezelni. Geréb Tünde terápiás tapasztalata szerint is

az ivás hátterében leggyakrabban kapcsolati, leginkább házastársi problémák állnak, de akár veszteségek (pl. betegség, gyász), magány, vagy előfordult a munkahelyi konfliktusból, szakmai sikertelenségből eredeztethető feszültség következményeként is.

A nők függőségére leginkább jellemző, hogy otthoni környezetben alakul ki, szégyent éreznek, rejtőzködnek, és a bódult állapot hozza el a látszólagos nyugalmat, feloldódást, ellazulást, stresszoldást számukra.

 Honnan tudható, hogy baj van?

A függőség leginkább abból állapítható meg, hogy egyre kevésbé „kellemes” élmény az alkoholfogyasztás, már nem az élményért, hanem a hatásért fogyasztják. Az ivástól nem lesz jobb a közérzet, a hangulat, csak kevésbé rossz, mint volt előtte. Egy másik jel a kontrollvesztés, amikor azt veszi észre az egyén, hogy nem akkor és nem annyit iszik, amennyit eltervezett. Ez sokszor abban nyilvánulhat meg, hogy akár hosszabb ideig is szünetet tud tartani, de ha újra inni kezd, akkor többet és hosszabb ideig fogyaszt, mint tervezte. Geréb Tünde tapasztalata szerint a hozzátartozók leginkább azt a leépülési folyamatot, életminőség-romlást szokták érzékelni, amely az italozó kapcsolati, munkavégzési működésében jön létre, illetve egészségi állapotában. Érdekes viszont, hogy sok felépült alkoholista nő számol be arról, hogy részegen is igyekezett fenntartani a környezetében a rend látszatát, főzött, mosott, takarított, miközben már nem volt tudatában a cselekvésének.

Út a függőséghez

A függőség komplex testi-lelki-társadalmi jelenség, ezért nem lehet megmondani, hogy kinél mennyi alkohol és mennyi időn belül okoz problémát. A nőknél kisebb adag és hamarabb vezet betegséghez. A nők szervezete veszélyeztetettebb, mivel náluk lassúbb az alkohol lebomlása, a betegség kialakulása, lefolyása és a fölépülés folyamata azonban hasonló a férfiakéhoz. A WHO megállapított egy veszélyeztető adagot, ami a nőknél napi 20 g tiszta alkohol (férfiaknál a duplája). Ez a mennyiség  egy fél liter sörben, 1 dl borban, illetve fél dl tömény italban található. Alkoholegységnek nevezik azt az adag alkoholt, amelyet a testünk lebont egy óra alatt. Egy alkoholegység megfelel 10 g tiszta alkoholnak, ebből  a nőknél napi 2-3, illetve heti 14 egység, férfiaknál napi 3-4, illetve heti 21 egység a megengedett.

Biztos nem akarja eléggé!

Hirdetés

A legnehezebb elfogadni, hogy ez betegség. Miért nem tudja megállni, hogy ne igyon? Másnaposan, szenvedve fizikailag és a bűntudattól, miért nem elég erős az akarata, hogy megálljt parancsoljon önmagának? – teszi fel a kérdést sok hozzátartozó. „A köztudatban az van, hogy az iszik, akinek gyenge az akarata – erősíti meg a pszichológus. – Nehéz megérteni, hogy egy betegséggel állunk szemben, hogy az alkoholfüggő nem tud nem inni, pont ebben áll a betegsége. Ha megvizsgáljuk, hogy leginkább mi történik a függővel, kiderül, hogy elmagányosodás, mondhatnánk, hogy a függőség a magány betegsége. A függőség igazán egy kapcsolati megbetegedés, ami csak kapcsolatokban áll helyre. Ezért tartják ma már világszerte a terápiás közösségeket a felépülés egyik alaptényezőjének, valamint a családi rendszert a változást segítő célcsoportnak.”

Segíteni, de hogyan?

A hozzátartozók leginkább abban segíthetnek, hogy nem mondják többé azt a függő embernek, hogy ne igyon, mert ez az, amit ő nem tud már megtenni önerőből, hanem abban támogatják, hogy kérjen segítséget – javasolja Tünde. Ugyanakkor beszélgethetnek vele arról, hogy ez egy betegség, amiből fel lehet épülni, vannak szervezetek, szakemberek, akik ezzel foglalkoznak. Ha eredménytelen a próbálkozásuk, ők maguk kérjenek segítséget saját maguk számára. A hozzátartozók esetében ugyanis jellemzően társfüggőség alakul ki, ami leküzdhető, és ennek visszaható következménye lehet a szenvedélybetegre azáltal, hogy gyorsíthatja a folyamatot, hogy ő is segítséget kérjen. Geréb Tünde a saját terápiás tapasztalata kapcsán elmondta, a betegek többnyire valamilyen közvetítés útján jutottak el hozzá, rokon, barát, munkatárs vagy akár munkaadó által, és a felépülés azoknál volt sikeres, akik tudtak változni, változtatni saját és kapcsolati működésükön.

Felépülési módok

A függő problémájának súlyosságától függően, azazhogy milyen mértékű az életminőség-romlás, a terápia rövidebb vagy hosszabb, illetve ambuláns vagy bentlakásos rendszerben történik. Ha még nem nagy a leépülés, elégséges lehet egy több hónapig tartó ambuláns pszichoterápiás folyamat. Amennyiben ambulánsan nem érik el a teljes absztinenciát, azaz a teljes nem ivást, és a leállás otthoni körülmények között nehéz vagy veszélyes az elvonási tünetek miatt, akkor kórházi kezelés, majd bentlakásos rendszerben történő terápia (a Bonus Pastor Alapítványnál nők esetében ez egy 12 napos rövid terápiás program) ajánlott. Ezt követően hasznos ambuláns utógondozó pszichoterápiára járni (egyéni vagy párterápia), illetve ahol ez elérhető, egy szenvedélybetegek és hozzátartozóik számára működtetett támogató csoportba bekapcsolódni.

 Mi tart vissza a segítségkéréstől?

A döntés mérlegelésénél nagy súlyt kap, hogy hogyan ítélkeznek rólunk mások, mit gondolnak majd, ha kiteregetjük a családi szennyest. Ezzel pedig a saját életünkről mondunk le. A betegségből felépülve sokan arról számolnak be, hogy egy bizalmas, támogatói környezetbe kerültek, ahol elfogadást és megértést kaptak, és ahol elmosódtak a státusbeli különbségek a különféle élethelyzetből érkezők között, hasonlóan önmagáért küzdött az orvos, a művész vagy a kétkezi munkás, egymást segítve, támogatva. De akinek nem működik közösségben, egyéni terápiát választhat. „A saját pacientúrámban is tapasztalom, hogy egyre többen kérnek segítséget, és egyre több nő is, a társadalom minden rétegéből. Ez értelmezhető úgy is, hogy egyre több a függő, de úgy is, hogy egyre inkább csökken a megbélyegzés, és egyre inkább elérhető a szakmai segítség.

Összességében azonban kevesebb nő kér segítséget, mint férfi, és ez nem arányos az alkoholprobléma két nem közötti megoszlásának arányával (férfi-nő – 4:1),

bizonyára a női alkoholizmus erőteljesebb elítélése miatt” – mutat rá Geréb Tünde.

Szenvedők szenvedői

Felelős felnőtt hozzátartozóknak több szempontból is mérlegelniük kellene a beteg családra gyakorolt hatását. „Ha az anya, feleség iszik, az ő szerepét valaki a családban át kell vegye, a férj vagy az egyik gyerek (gyakran a legidősebb, aki így parentifikálódik, azaz szülői szerepet lát el), ami tovább rontja a családi egyensúlyt. A gyerekek a legsérülékenyebbek, ők a családi kapcsolatrendszer egyensúlyvesztése miatt különféle torz szerepekbe kerülnek, amelyeket az addiktológia a hős, a bohóc, a bűnbak és a láthatatlan gyermek szerepeiként emleget. A megoldás a kapcsolati rendszer helyreállításában áll, azaz terápiás segítséggel a családi szerepek, a határok, illetve a családi hierarchia, a »rend« helyreállítása történik” – beszél a gyerekeket érintő következményekről Tünde. Hogyan változtatja meg a hozzátartozók életét a szenvedélybeteg, milyen traumákat szenvednek a gyerekek, hogyan hat rájuk a szülő viselkedése, és ezek a minták hogyan köszönnek vissza felnőttéletükben, egy másik cikkünk témája lesz. A változáshoz bátorság és elszántság kell betegtől, hozzátartozótól egyaránt, de megéri, mert ezzel az életet választják. Az pedig megér akármennyi áldozatot.

Kiemelt kép: Shutterstock