Óda az olasz kávéhoz

Motoros túrára indulni Olaszországba őrültségnek tűnt, ami engem illet, mert korábban 60 km volt a maximális távolság, amit ezzel a motorral megtettem, persze csak utasként. Sokáig nem is akartam menni, hiába tudtam, hogy évek óta gyűjt rá a férjem. Aztán másfél hónappal az indulás előtt már tudtam, hogy az őrültség az lenne, ha kimaradnék egy ekkora kalandból. Voltak pillanatok, amikor sírni tudtam volna az autó kényelméért, de elenyészőek voltak azokhoz a pillanatokhoz képest, amit rácsodálkozással, gyönyörködéssel, ujjongással töltöttem.

A cél Észak-Olaszország volt, és hogy addig megyünk, amíg a kedvünk és a pénzünk tart. Horvátország felé vettük az irányt, és eltöltöttünk egy éjszakát Fiuméban. Szép és hangulatos város, de engem jobban elbűvölt a táj, amíg leereszkedtünk a hegyekből a tengerparti városba.

Első olasz úticélként Velence szerepelt, ahová másodjára volt szerencsénk eljutni a férjemmel, és igazság szerint a több, mint 12 órás gyaloglás alatt sem sikerült teljesen megnézni. Olyan mennyiségű és főleg minőségű művészet található ott, amit képtelenség felfogni és befogadni ilyen rövid idő alatt. A híresztelésekkel ellentétben nincs csatornaszag, egyik alkalommal sem éreztünk ilyesmit, pedig 40 fok körüli lehetett a hőség. Minden kis csatorna, minden hidacska, minden kis bolt vagy vendéglő hamisítatlan velencei hangulatot áraszt. Ha eljutunk olyan kisebb zugokba, ahová nem téved be minden turista, akkor láthatunk például gondolakészítő műhelyt. Érdemes elcsatangolni, mert az igazi hangulat nem a zsúfolt látványosságoknál teljesedik ki, hanem apró kis sikátorokban, eldugott kutaknál, elhagyatottnak tűnő terecskéken.

Fotózta: Gálovits Rózsa

Ravennába motoroztunk tovább, ahol egy tengerparti kempingben telepedtünk le, pár kilométerre a várostól. Busszal érdemes közlekedni, ha olcsóbb szálláshely miatt városon kívül vagy a külvárosban kell elszállásolnunk magunkat. Velencében és Padovában is így tettünk, és sokkal olcsóbb, ráadásul az ember még egy pohár bort vagy egy sört is megihat városnézés közben. Az összeköttetés pedig nagyon jó, gyakran járnak a buszok.

Szóval Ravenna… Mozaikok, bizánci műemlékek, Dante-kultusz, napfény és egy teljesen más hangulat. A történelmi központ nem túlságosan nagy, de a nap nagy része ráment a látnivalók megcsodálására. Mozaikok mindenütt. És valóban csodásak, színesek, aranyozottak, élénkek, még sincs olyan érzésünk, mintha giccses vagy túl sok lenne. Sokkal kevesebb a turista, ezért itt már volt alkalmunk megfigyelni csinosan öltözött helybéli nőket, és sármos olasz férfiakat is. Itt láthattuk a legtöbb embert, aki biciklivel közlekedett, és ez plusz élményt nyújtott, mert szépen felöltözve, magassarkúban vagy öltönyben is ugyanúgy bringáztak, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.

Firenzében tapasztaltunk még hasonlót, ahol rengeteg a robogós is, hisz annyira szűkek az utcák, hogy a teherszállító autókon kívül ritkán láttunk nagyobb méretű járművet. De Firenze ennél sokkal több. Hatalmas, grandiózus, óriási házakkal, nagy terekkel, Ponte Vecchióval, Piazzale Michelangelóval, és a legeslegszebb naplementével, amit valaha láttam. Kultúrsokkban itt sincs hiány, hiszen a firenzei iskola alkotói mind itt hagyták a „lábnyomukat”. Fantasztikus élmény volt látni az Arno folyón megrendezett „színházat” is, amikor a színészek egy-egy csónakban, míg a nézők külön csónakokban haladtak végig a vízen.

Firenze Toszkána tartomány fővárosa, és muszáj kihangsúlyoznom ennek a tájnak a szépségét, mert szerintem ez a legszebb régió Észak-Olaszországban. Dimbes-dombos, szőlőültetvényes, napsütéses, csodás... egyforma stílusú és színárnyalatú, ízléses házakkal, borkultúrával, sok üdeséggel fűszerezve.

Fotózta: Gálovits Rózsa

Padova jóval kisebb város, jóval kevesebb turistával, ami hagyott fellélegezni, nyugodtabban andalogni, és kiélvezni minden látnivalót. Ami nem sok, de nem is ez a lényeg. A központi park a szökőkútjával, a padovai egyetem a magyar vonatkozású emlékeivel, a Szent Antal-bazilika az ereklyéivel, és Európa legrégibb botanikus kertje a csodálatos növényeivel teljesen kielégítette a kíváncsiságunkat.Az utolsó város Verona volt, ami nem is volt benne a tervben, de hirtelen ötlettől vezérelve elmotoroztunk oda is, ha már a közelében jártunk. Júlia sírhelye és Júlia háza nagy turistacsalogató helyszínek, de nekem sokkal jobban tetszett a Castelvecchio robusztus épülete, vagy a kisebb terek, ahol teraszos vendéglők előtt idős bácsik harmonikán játszottak olasz dallamokat. Olaszország harmadik legnagyobb arénája Veronában található, grandiózus ókori építmény, és különleges élmény sétálgatni a 25000 férőhelyes márványlépcsőkön.

Fotózta: Gálovits Rózsa

Említésre méltó még az olasz konyha, ami ugyan számunkra kevésbé tűnik változatosnak a sok tésztaétel miatt, de az ízesítés, ahogy ezeket elkészítik, mennyei élményt nyújt. A legegyszerűbb paradicsomos spagettitől a lasagnén keresztül a pappa pomodoro levesig (ami, elárulom, nálunk egytál ételnek számítana) több ételt is kipróbáltunk, és ajánlom, hogy ne ragadjanak le a pizzánál, mert az fele akkora élmény sincs, mint a többi jellegzetes olasz finomság.

Fotózta: Gálovits Rózsa

Van még egy dolog, amiről ódákat tudnék zengeni, és az az olasz kávé. Egyszerűen nagyszerű... és ez a kifejezés kevés ahhoz az ízorgiához, amit az igazi olasz kávé képes nyújtani. Ebből is lehet többfélét kóstolni, de az egyszerű espresso vagy macchiato is tökéletesen kielégítő tud lenni.

 A cikk nyomtatott változata a Nőileg magazin 2015. novemberi lapszámában jelent meg. 

Előfizetésért látogasson el webáruházunkba >>>