Van, aki úgy gondolja, a nevelés szerves része, és van, aki szerint más módszerekkel is megtaníthatjuk a gyermeket a helyes viselkedésre. A régebb előszeretettel alkalmazott tenyeresről, körmösről, sarokba állításról, bizonyos dolgoktól való eltiltásról sokunknak vannak kellemetlen emlékei, szülőként mégis előkerül néha a büntetés mint eszköz. Mikor és hogyan büntessük a gyereket? Büntessük-e egyáltalán? Van-e haszna, hatása? Milyen más módszereket használhatunk? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ.

Politikai nézetekről, szexuális irányultságról, hitkérdésről sokan úgy gondolják, magánügy. Nem illik rákérdezni. Másokat bátran lehet faggatni. A novemberi Nőileget többek közt a gyerek hitre nevelése (is) foglalkoztatja, ez adja apropóját a mostani szösszeneteknek. Marosvásárhelyi újságíróink, Csatlos Tünde és Trella-Várhelyi Gyopár vállalják hitbeli meggyőződéseiket.

Többirányú fejlődést pozitívan befolyásol az apával együtt töltött idő a gyermek korai életszakaszában – kutatók munkáján alapszik például, hogy az apjukkal jó kapcsolatban élő gyerekek intelligensebbek, mint azok, akik kénytelenek voltak apjuk hiányában felnőni. Októberi magazinunkban az apával töltött hasznos idő fontosságáról Szalay Zsuzsanna pszichológust munkatársunk, Kovács Eszter kérdezte, emellett pedig ötleteket kaphatunk a közös foglalatosságokra.

„Na, aztán ez is egy pszichológus! Írja s osztja az észt a TV-ben, otthon pedig hogy tud kiabálni a gyerekeinek!” – szinte hallom szomszédasszonyom gondolatait egy kiadós házi veszekedés után, amikor nálam a Toldi-effektus („Tűrte Miklós, tűrte, ameddig tűrhette...”) előáll.  Ezt még nem fogalmazta meg szóban, csak én gondolom, hogy ő ezt gondolja. Egy 8,5-ös erősségű földrengés rázza meg ilyenkor a szülői és szakmai önértékelésemet, berepedezik az egóm, és porban hever a nagy fogadkozásom.

Mostanság sok női magazin és könyv oldalain keresik a szerzők a női önbizalom, önbecsülés eltűnésének okait. Hogy honnan indul a „királylány vagyok” életérzés, kiknek, kinek van ebben meghatározó szerepe, és mikor ki teszi le az alapköveit a női önbizalom bevehetetlen, de sokat ostromolt várkastélyának. Kedves Olvasó, most ezt járnám körül egy kicsit veled.

Bizonyára mindenki hisz valamiben – a hitnélküliség is tulajdonképpen meggyőződésalapú. A novemberi Nőilegben módszereket, megoldásokat kerestünk a gyermek hitben való nevelésére, közben szerkesztőségi munkatársainkat is megkérdeztük hitük felől: Barabás Blanka szerkesztő és Gálovits Rózsa szerzőnk szösszeneteit olvashatják.

Tudod, kedves jóhiszemű olvasó, hogy minden javíthatatlan emberi vonásnak van egy nagyon hosszú története, amikor még az élet olyan volt, mint egy angol marhasült: nyers és véres. De nem az élet sületlen részéről szeretnék most mesélni, hanem éppen ellenkezőleg, egy olyan dolognak az eredetéről, ami még ma is boldoggá teszi az emberek felét. A szebbik felét.

A férfiból, a férjből a papír szerint apa lesz, amint gyereke születik. Ám a papírformán túl, mikor és hogyan megy végbe a változás? Októberi magazinunk alaptémája az apaság, a fenti kérdésre pedig két udvarhelyi édesanya, Kovács Eszter újságírónk, illetve Zörgő Noémi, magazinunk gyereknevelési szabadságán lévő főszerkesztője keresi a választ a mostani szösszenetekben.

Sokan elborzadnak a gyarapodó ráncoktól, igazságtalannak tartják a megereszkedett bőrt, és elkeserítőnek a fáradó testet. Félnek az öregedéstől. Összeállításunkban arra kerestük a választ, miként szembesülnek a nők a múló fiatalsággal, és mit tesznek azért, hogy a kort pórázon tartsák.

Kamasz a tükör előtt, önértékelési problémákkal. Aki egyik napról a másikra nem ismer magára. Magasabb lett, kövérebb, pattanásos, szőrös, megnőttek a mellei, előbújt az ádámcsutkája, bár tegnap még minden rendben volt.

„A hitben való nevelés nem úgy kezdődik, hogy bibliai történeteket tanítok neki, hanem amiért én szeretem Istent, ahogyan napi kapcsolatban vagyok vele, imádkozom, megköszönöm az ételt az asztalomon, az maga a nevelés.” Gyerekek hitbeli neveléséről vallja a fentieket Demeter Irén valláspedagógus.

Apás szám az októberi. Az apává válást, az apaságot vizsgáljuk benne, azonban úgy érezzük, akkor kerek a történet, ha a gyermeket sem hagyjuk ki belőle. Harmadik osztályosok mesélnek arról, milyen apával együtt lenni.

Semmi sincs, ami rosszabbul nézne ki egy nő arcán, mint egy férfi öklének a nyoma. A szem körüli terület zsírban gazdag kötőszövete az ütés miatt nyomban feltelik folyadékkal, vagyis a megsérült hajszálerekből a vér kiszivárog, duzzanatot és kékesfekete elszíneződést okoz.

Sokáig dívott a poroszos nevelési stílus, ami főleg a felnőtteknek „kedvezett”. Ők irányítottak, ők szabtak meg mindent, az anyák néha kétségbeesetten próbáltak megfelelni a szabályoknak: etetés három óránként, nem felvenni a babát, ha sír, hogy „szokja a gyűrődést”, mert hát teher alatt nő a pálma. Most más szelek fújnak: a gyermek került a középpontba. Az ő szükségletei határozzák meg a vele való foglalkozás módját, idejét. Körülötte forog a világ. Merthogy csak így lehet kiegyensúlyozott emberkéket nevelni. Két ellentétes oldal. Hol van az egyensúly? Úgy tűnik, hogy a kulcsszó a lazaság, a derű és a családközpontú szemlélet.

Nagy probléma ez a hajtás a mai világban. Teljes a felfordulás, ami nem is csoda, hiszen van belőle be-, ki-, el-, át-, meg-, össze-, vissza-, le-, na és persze, ez az átkozott felhajtás. Mert mind közül ez utóbbi okozza a galibák jó részét, a többi viszonylag ártalmatlan igekötős szerkezet, ez utóbbinál viszont valami bűzlik.