Szeretem, mert meleg lett, anya szerint tavasz. A játszón, ahol hintázni meg forgózni szoktunk, láttam sok piros és fekete hátú bodobácsot. Én még ilyen mászókákat nem láttam, amióta kibújtam anya hasából. Ott nagyon szerettem, mert piros volt minden, meleg, és egyfolytában hintázni lehetett.

A nyárban a legjobb, hogy nem kell iskolába menni, és vannak táborok – véli Hanna és Viola. A táborban pedig a legjobb, hogy nincsen ott anyu és apu, teszik hozzá. És ez itt a probléma veleje: szülőként elengedni porontyunkat egy-két éjszakára, vagy huzamosabb ideig, s gyermekként elszakadni a szülők nyújtotta biztonságtól. A táborozás viszont nagyon fontos, hisz önállósul a gyerek, megtanul közösségbe beilleszkedni, önmagáról gondoskodni.

Szíve alatt hordozott hónapokig, első emlékeim róla, hogy karjában ringat az esti homályban, vasalt kisinget ad rám, majd kézen fogva megyünk együtt az ünnepségre..., a konyhakredencnél csipeszkedem, mert épp tésztát gyúr, prünnyögök, s ő könnyeimet törölgeti...., iskolai fogalmazást írok elbizonytalanodva a példaképekről, megsúgnám neki első szerelmemet, vagy maradjon az inkább a naplómba zárva?..., tanítónak készülök, hisz ő is az.... virágot szorongatok a kezemben, neki hoztam: anyák napjára!

A szeparációs szorongás fogalmával majdnem minden kisgyerekes szülő találkozott már. Hallhattunk arról, illetve tapasztaltuk, amint a nyolc-kilenc hónapos csecsemő nehezen vagy egyáltalán nem fogadja el az idegenek közeledtét, felügyeletét. A szorongás sok más tényezőhöz kapcsolódhat gyermekkorban, de bármely időszakról legyen szó, semmi sem fontosabb egy szorongó gyermek számára, mint testi és érzelmi biztonságot találni.

Marciról szólnak ezek a gondolatok. És Marcin túl a másságról, elfogadásról, sérültségről, a vele járó nehézségekről, illetve ezzel együtt a csodákról, örömteli pillanatokról. Arról, hogy beszéljünk egymással, kérdezzünk egymástól még akkor is, ha sokszor nehéznek, kényelmetlennek tűnik.

Minden szülő életében eljön az az időszak, amikor először el kell engednie, másra kell bíznia csemetéjét. Lehet szó csupán heti néhány alkalomról, egy-egy estéről vagy akár egész napos felügyeletről, fontos, hogy olyan személyre bízzuk gyermekünket, akiben megbízunk. Szülői tapasztalatokat summáztunk.

Lehetőség, ami kilépést jelent a rendszerből és egy másik, sokkal szabadabbhoz való csatlakozást. A szülők jelentős része világnézeti, vallási alapon választja az otthonoktatást, de vannak, akik liberális beállítottságuk miatt döntenek úgy, hogy nem járatják gyermekeiket iskolába.

A vakáció, a nyár a nagy kirándulások, barangolások, a hajnalig tartó bulik és fesztiválok időszaka. Kamasszá cseperedő lányaink meggyőző hadjáratba kezdenek, hogy márpedig ők már akkorák, hogy nem maradhatnak ki a jóból. De vajon tudatában vannak-e minden veszélynek? Annak is, amelyik a jóképű srác, a sulis haver, a kedves sofőr képében jelentkezhet?

Sára vagyok. Fejedelemasszony. Igen, ezt jelenti a nevem, és ma a boldogságomról szeretnék mesélni nektek. Mit tudnak ezek a punnyadt nők arról? Tudjátok, drágáim, engem nem is bosszant, hogy irigykednek rám, én kiválóan szórakozom.

Az óvodáskori szerelem néha fura, néha meglepő, zavarba ejtő, de mindenképpen természetes epizód a gyermek és a szülő életében, amely lehetőségeket és kockázatokat is rejt magában. Lehetőséget a fejlődésre és a boldogságra. Kockázatot a sérülésre, az elakadásra.

A tavaly év vége felé jelent meg rendszeres szerzőnk, dr. Dósa Zoltán Biopóker. Blöff és egyéb fondorlatok című könyve. A vaskos kötet a blöff, a csalás, a képmutatás, a fondorlatok jelenségét ragadja meg a baktériumok világától kezdve egészen a teremtés koronájáig, az emberig. Bár igazi szakkönyvet lapozhat az olvasó, amely a legalaposabb és legátfogóbb, amit a megtévesztő viselkedésről valaha is írtak magyarul, mégis magával ragad: tudományos, de fogyasztható, komoly, miközben jó sztorikon keresztül mutat tükröt az önmagára is kíváncsi embernek.

Anyává válni az egyik legcsodálatosabb dolog, amelyet egy nő átélhet. Ugyanakkor nem egyszerű, sőt, nagyon nehéz feladat. Viszont anyává válni gyerekként az egyik legellentmondásosabb érzés, tapasztalat lehet. Rengeteg minden változik nagyon kevés idő alatt, és ezt nehezen vészeli át egy serdülő lány, akit ebben az élethelyzetben a társadalom – még mindig sok esetben - elítél. Pszichológusok szerint a leányanyákban óriási belső küzdelem, harc zajlik a fogantatástól a gyerek születéséig - és még azután is, hiszen nemcsak önmagukkal kell kibékülniük, környezetük nyomásával is együtt kell élniük.

Én tényleg próbáltam megbarátkozni ezzel a jelenséggel. Amióta felfigyeltem egyre gyakoribb előfordulására, első körben saját lelkem háza táján igyekeztem megkeresni a zsigeri ellenérzés okát, aztán egy kicsit racionálisabb szinten kerestem a jelenség előnyeit, de csak oda jutottam, hogy egyre dagad bennem az ellenállás és a tiltakozás. Úgyhogy írástémává érett a dolog.

A tavasz az iskolai beiratkozás időszaka, szülőként sok fejtörést okozhat a megfelelő iskola kiválasztása. Az intézményválasztás mellett azonban fontos arra is figyelni, csemeténk vajon elég érett-e arra, hogy az óvodából beüljön az alma mater padjaiba.

Albert Einstein, Leonardo da Vinci, Agatha Christie vagy Mozart csak néhány azok közül a sikeres, híres emberek közül, akikről ma már tudjuk, hogy diszlexiásak voltak. Ma. Mert akkor és még pár évtizede sem nevezték nevén a jelenséget, legfeljebb feltűnt, hogy okos a gyerek, de nem úgy megy neki a tanulás, írás, olvasás, mint a padtársának. Ma már tudjuk, hogy léteznek olyan részképességzavarok, amelyek nehézségeket okozhatnak gyereknek, szülőnek, pedagógusnak egyaránt. Mégis felmerül a kérdés, hogy a diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia csupán manapság divatos iskolai címkék-e, amelyeket szakszerű vizsgálat nélkül ragasztunk a diákokra, vagy valós gondot takarnak. A tanítók és szakemberek úgy látják, bár az utóbbi időben egyre gyakrabban hallunk ezekről a fogalmakról, még mindig nem vesszük őket elég komolyan.