Nemrég részt vettem iskolánk nagykorúsítási ünnepségén, amolyan mostani divatnak megfelelő nagyestélyi ruhákba öltözött lányok és picus nyakkendős, öltönyös fiúk köszöntési műsorán. A lányok, akiket legtöbbször egy kopott, szaggatott farmerben és sportfelsőben vagy tájba simuló halovány színű blúzokban, hanyag kontyban vagy gyors kötésű lófarokban hordott hajukkal láttam lapulni a padok barikádja mögött, most alig ismertem fel őket a színpadon. 

Biztosan láttál, kedves Olvasó, gyermeket elmélyülten rajzolni. Sokszor annyira belemerülnek a belső képeik kirajzolásába, hogy nyitott szájacskájukon öntudatlanul még a nyelvük is kilóg. Beszippantja őket ez a színes önfeledtség, és a külvilágot hátrahagyva lubickolnak ebben az áramlat-érzésben. Így is nevezi a szakirodalom, hogy áramlat, flow-élmény, amely az elménknek egy olyan állapota, amikor teljesen elmerülünk abban a folyamatban, amit épp csinálunk. 

Mikor gyermek születik, anya születik. A kettő elválaszthatatlan egymástól. Ma már tudományos kutatások alapján tudjuk, hogy a születés minősége hosszú távon kihat, befolyásolja az ember életét, az pedig egyértelmű, hogy a szülés minősége befolyásolja a nő életét.

Jaj, nehogy olyan érzékeny, félénk, visszahúzódó gyerek legyen, mint én, mert akkor annyi sérelem éri, annyi bántást le kell nyelnie, még megvédeni sem fogja tudni magát, kiállni sem fog tudni magáért! Mint én...

Én már a vakáció első napjától várlak titeket. Kiüresedem hirtelen, falaim is szinte magukba roskadnak, konganak a folyosóim, osztálytermeim, a csend keze lefogta a csengőm. A táblám borús hangulatában mintha még inkább besötétült volna, és a kréták, mint magukra hagyott macskakölykök, reszketve nyivognak a krétatartóban. Fázom teljes valómban ebben a csendben, pedig kint ontja melegét a nyár.

Ha visszatekintünk eddigi életünkre, azt hiszem, mindannyian be tudunk számolni fejlődésünket meghatározó fájdalmas komplexusokról, kisebbrendűségi érzések szorításáról. Ilyenkor gyomor- vagy mellkasi tájékról újra feltámad egy szorító, görcsös érzés, amely emlékeztet régi harcostársunkra, a félelemre, aki szerint nem vagyunk elég szépek, okosak, viccesek, menők. Tehát szeretetre méltók.

Van az építőiparnak egy olyan ága, amit a kishitű emberek zöme csak megmosolyog, és ez még hagyján, de sajnos az éles eszű és nagypofájú gazdasági szakértők is teljesen vakok rá. Gondolom, egyrészt azért láthatatlan ez az iparág, mert nem gigászi markológépekkel, óriásdarukkal és ipari felvonókkal dolgozik, hanem nagyítóval, vajmi kevés lakkal, néhány csepp festékkel, apró kristályokkal vagy mikroszkopikus csillámporral. 

Tavasz volt, egy lazulós, meleg sugarú péntek, amikor beköltözött lelkébe a Halál. Az apa kilépett az ajtón, és átadta a kilincset neki. A Halál nem kilincselt, betörte az ajtót, hirtelen jött, nagy erőkkel, felkészületlenül rohanta le a kislány lelkét, elfoglalta a legszebb szobát. 

Ha érzelmekről beszélünk, elsőként az embertársaink iránt tápláltakra gondolunk. Pedig hatalmas, egy életre kiható érzelmeket válthatnak ki belőlünk házi kedvenceink, s köztük kiemelkedő helyen a kutyák. Amíg nincs gyermekünk, csak találgatni tudjuk, milyen érzés szülőnek lenni. Így van ez a kutyatartással is: ahhoz, hogy átérezzük, meg kell tapasztalni. Drága Bojtik, Pörik, Fickók és Vacakok! Ha lakásunk épségének annyira nem is, testünk-lelkünk egészségének olyan jó, hogy vagytok!

Manapság sokkal több válásról lehet hallani, mint jól sikerült, hosszan tartó házasságról. Úgy tűnik, hogy az első hullámvölgy után egyre többen az „eldobom, keresek másikat” stratégiát tartják a legkézenfekvőbbnek. De mitől lesz jobb a következő kapcsolat? Akik pedig próbálkoznak a házasság megmentésével, miért teszik? Mi vagy ki segíthet ebben? Érdekes, hogy ritkán hallunk arról, ha valaki sikeresen túllépett egy válságon, mintha szégyen lenne, hogy ilyenben is volt része. Nekünk viszont meséltek: olyan férfiak, illetve nők, akik őszintén vallottak a mélypontokról, a problémamegoldásról, és akár arról is, hogy miért döntöttek mégis a válás mellett. 

Vége. Ennyi volt az üzenet. Butaság a szerelem – mormolta maga elé a fiú –, úgy kezdődik, mint egy orkán, ami mindent visz, aztán hidegrázós szellőcskévé szelídül, ami bebújik a legmelegebb hajlatba is, ha bosszantani akar. Elég volt, nem akarok komplikációt.

Minden sikertelen férfi mögött ott áll egy karikás szemű nő, akit idegesít, hogy a teremtés koronája egy gyenge ötvözete a lustaságnak és ötlettelenségnek. Igazából az bántja szegény nőt, hogy azt remélte, ihletforrás, motivátor és segítő lesz mindabban, amit a férfi megvalósít, és, lám, a krapek csak folyton úgy tesz, mintha a fejét forradalmi párkapcsolati újításokon törné, holott számára a nő ugyanúgy csak egy megfejtendő probléma, mint a sarki fény, a tűzcsiholás, az alkímia, a maghasadás vagy az adócsalás. 

Tisztelt Doktor Úr!

Ez az egész bolondéria, ami nálunk zajlik, éppen a nyári Európa-bajnoksággal kezdődött. Tudja, a magyarok végre, negyvenvalahány év után kijutottak a rendezvényre, és a barátaimmal, mint egyébként minden rendes férfi, egy sörkertben izgultuk végig a meccseket.

Szinte minden tökéletesen indult, hiszen már akkor majdnem elájultak, amikor egymásra pillantottak. Tudod, van az a szemkontaktus, amitől majdnem összecsuklik az ember lába, a szíve lefagy egy pillanatra, hogy aztán elemi erővel kezdje el pumpálni a forró vért a kiürült vénákba, és ezer kis pillangó csapkodja szárnyait a has tájékán, valami olyan csiklandós érzést generálva, ami összetéveszthetetlen bármivel. 

Maszat, pocaklakó, manó, csöppség, babóca – ezek a leggyakoribb gyermekeket becéző szavak. Nem igaz, Anyucik? Legtöbben így szólítottuk őket először. Legalábbis, amíg meg nem születtek, vagy amíg meg nem tudtuk a nemét a várva várt picinek. És igen, sokan még azután is így becézzük őket. A babavárás során hamar eljön annak is az ideje, amikor anya és apa nevet választ. Ekkor jön a fejtörés: Anna vagy Villő, Bence vagy Kadosa, Erzsébet vagy Dzsesszika, Levente vagy Denisz legyen? Ki-ki a maga ízlése szerint próbálja kiválasztani a legmegfelelőbb nevet kisbabájának. Nézzük, melyek a trendi nevek ma, milyen elvek alapján döntünk, és milyen jogszabályok léteznek a névadásra.