Soós Zoltán – Aki visszahozta a reményt

Tavaly még közösen szerveztük a Vásárhelyi Forgatagot, esténként beszélgettünk, borozgattunk, ma pedig már az izgatottságtól verejtékező kézzel indulok hozzá, Marosvásárhely új polgármesteréhez. Ahogy közös ismerőseink mondják, már látszik rajta a változás: határozottabb, céltudatosabb, keménykezű. Soós Zoltánnak és csapatának sikerült elérniük azt, amiben egyre kevesebben hittek, húsz év után ismét magyar vezetője lett a városnak. (A teljes interjú a 2020-as Nőileg magazin decemberi számában olvasható.)
Hirdetés

– Gyermekként, ha megkérdezték: „Mi leszel, ha nagy leszel?”, volt olyan válasza, hogy polgármester? 

– Nem (nevet). Gyerekként a várak, kastélyok, régiségek vonzottak. Az teljesen tiszta volt előttem, hogy régészettel fogok foglalkozni. Ezért sem meglepő, hogy végül a Maros Megyei Múzeumnál kötöttem ki, ahol húsz évig dolgoztam, és amelyet 14 évig igazgattam. A polgármesterség nem szerepelt az álmaimban, de szüleim, nagyszüleim példáját követve közösségi életet éltem, szerettem tevékenykedni. Egyébként anyai nagyapám sokáig volt a vásárhelyi cukorgyár igazgatója, előtte pedig alpolgármester is volt. Illetve apai ágon van egy híres politikus leszármazott, Rajk László, aki az udvarhelyi nagymamám testvére.

Amikor a Rajk családról olvastam, kiderült, hogy a dédnagyapám, aki hasonló karakter lehetett, mint én – nagyon aktív, közösségi ember volt –, Udvarhelyen különböző eseményeket, bálokat szervezett. Úgy éreztem, hogy ő pont azt tette, amit mi Vásárhelyen a Forgataggal: közösséget építünk. (…)

– Hatgyermekes családapa. Mindig nagy családban gondolkodott?

– A külföldről való hazatérésem után találkoztam a feleségemmel, Orsival.

Eleve nem egy-két gyermeket akartunk, három-négy volt a közös összhangban. Végül hat lett, és örülünk ennek.

Nyilván én keresztény megfontolásból is azt mondtam, hogy az abortusz minden formáját elutasítom, és ezzel a feleségem is egyetértett. Én úgy gondolom, hogy a gyermek áldás. Szerintem hibás döntés, ha valaki úgy gondolja, hogy x számú gyerek után már ne tartsuk meg a következőt. Régen sajnos sok ilyen döntés született, a mi családunkban is, és azt látom, hogy sok anya nehezen dolgozza fel ezeket a veszteségeket, ami akkor a könnyebb megoldásnak tűnt. Egy ilyen döntéssel nehéz együtt élni. (…)

– Mit szeret a család közösen csinálni?

Hirdetés

– Kirándulni. Hétvégén jut erre idő, és próbáljuk Erdélyt felfedezni, hogy ne a telefonba bújva töltsék el az időt, hanem kapcsolódjanak ki, legyenek friss levegőn. Bár néha előtör belőlük, hogy ez milyen unalmas… (…)

– Nemsokára itt a karácsony. Milyen a Soós családban az ünnep? Hogyan lehet angyalkodni ennyi gyerekkel? 

– A karácsony nálunk puritán módon zajlik, hogy megmaradjon a lényeg, hogy a Megváltó születését ünnepeljük, ennek pedig mindenképpen része a karácsonyi istentisztelet. A karácsonyfát mostanában már csak ők díszítik. A gyerekek számára ez a leginkább várt esemény és ünnep minden évben, ilyenkor lehet ugyanis kérni nagyobb ajándékot. Ugyanakkor megemlékezünk a szükségben levőkről. Ezt sikerült beleoltani a gyerekekbe, vagyis nincs karácsony adományok nélkül. 

Mi egyébként megbeszéltük a feleségemmel, hogy nem fogjuk azt mondani a gyerekeknek, hogy az angyal hozza az ajándékokat, mert nekünk annyira nagy csalódás volt, amikor kiderült az igazság. De nyilván az ajándékokat meglepetésként kapják. Elmondjuk, hogy azért ajándékozzuk meg őket, mert ügyesek voltak, ami szerintem fontos, hiszen motiválja őket, ha sikerélményük van, ha dicséretet kapnak. (…)

– Mi volt az első gondolata, amikor megnyerte a választást?

– Hogy megcsináltuk. Elégtétel volt, hogy öt év munka után sikerre jutottunk. Érdekes érzés volt, mert bár tudtuk, hogy ez megvan, bennük maradt a küzdeni akarás, a tettvágy. Eltelt pár óra, amíg mindenki felfogta, hogy sikerült. Talán a legemlékezetesebb az volt, amikor a kampányszékház udvarán kiálltunk az emberek elé, és elmondtam, hogy győztünk. Az a felszabadult öröm, amit éreztünk, az volt a legnagyobb élmény.

Fotó: Bereczky Sándor

Friss lapszámunkat alább kérheted:

Hirdetés