Szebeni Zsuzsa: a méltatlanul elfelejtett emberek fontosak számomra

Tíz éve egy kiállítás megnyitóján találkoztam vele először. Ha valahol felbukkant, attraktív külsejével, kisugárzásával, elképesztő stílusérzékkel összeválogatott öltözetével minden tekintetet magára vont. Úgy tűnik, mintha szándékosan kerülné az éppen divatos trendeket, a szecessziós gyöngysorok, a csipkebetétek vagy éppen a századelő divatját idéző kiegészítők egyedivé teszik megjelenését. Igyekeztem a közelébe férkőzni, hogy ellessek néhányat női praktikáiból.

Első beszélgetésünkkor kiderült, hogy nem csak a külseje izgalmas, hanem minden, amivel foglalkozik, legyen szó a Trianon utáni újrakezdés polihisztorairól, a feledés szélén álló színésznőkről, vértanúk özvegyeiről vagy éppen a női lovasok viselettörténetéről. Szebeni Zsuzsa színháztörténész, Háromszék egyetlen magyar női diplomatája, aki 2017-től vezeti a Balassi Intézet Magyar Kulturális Központjának sepsiszentgyörgyi fiókját.  (…)

NÉVJEGY

Szebeni Zsuzsanna Kolozsváron született, a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem irodalom–filozófia szakán végzett. 1992-ben a Magyar Hírlap újságíró-stúdiójában újságírást tanult, majd a budapesti Kommunikációs és Kereskedelmi Főiskolán művészeti menedzsment szakon diplomázott. Közel húsz éven át az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet határon túli referense, ez idő alatt több mint 15 vándortárlat anyagának kutatásában, kiállításában vállalt szerepet, ezek közül a legjelentősebb a Bánffy Miklós-kiállítás. Számos írást és színháztörténeti kötetet publikált, 2015-ben kutató munkájáért Bánffy Miklós-díjjal jutalmazta az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület. 

– Több múlt századi művésznőnek és múzsának az életét kutattad, miért éppen őket választottad? 

– Nagymamám zágoni születésű, ő volt az egyik első nézője Kiss Manyinak, ezért ehhez a témához személyes kötődésem is volt. De párhuzamosan az arts and crafts stílus színpadi megjelenését kutattam, így került képbe Bánffy Miklós és Kós Károly, de mivel Kóssal már sokan foglalkoztak, a hangsúly átkerült Bánffyra, illetve arra a nőre, aki mögötte állt, Szilvássy Carolára. A történelem méltánytalanul megfeledkezett erről a korát meghaladó nőről, ezért egyesületet is létrehoztunk az emlékére. 

– Legendás nőkkel foglalkoztál, a te életed is regénybe illő, akárcsak az övék? 

– Indulatos ember vagyok, tudok gyors, nem feltétlenül jó döntéseket hozni, a magánéletemben sokkal inkább, mint a szakmában, ezért az én életem sem nélkülözi a fordulatokat. De igyekszem következetes maradni. A nagyobbik fiam nyolc évesen kijelentette, hogy „a mama meghalt és elfelejtett emberekkel foglalkozik”, és valóban a méltatlanul elfelejtett emberek fontosak számomra, az a célom, hogy olyan személyiségeket hozzak vissza a papírsírból, akik példaképekké válhatnak. 

Hirdetés

– Hogy érzed, mennyire voltak hatással az életedre az általad kutatott személyek? 

– Kétségtelenül befolyásoltak. A román diktatúrában nagyon erős volt a cenzúra, bizonyos személyeket töröltek a tantervből, nem nyomtattak új könyveket, hanem fekete filctollal kihúzgálták a betiltott személyek nevét. A Bánffy és Kós neve hiányzott, később ezért kezdtem el kutatni a múltjukat. Amikor a menekültvonatok több ezer embert vittek át Magyarországra, és mindkettőnek jó pozíció volt felajánlva az anyaországban, ők hazatértek Erdélybe, ez példamutató volt számomra. Bánffytól azt is megtanultam, hogy nem minden esetben célravezető a direkt konfrontáció, az ő diplomáciai zsenialitásának köszönhetjük, hogy a Sopron környékiek népszavazáson dönthettek arról, hogy a Trianoni döntés után Ausztriához, vagy Magyarországhoz akarnak-e tartozni.  (…)

A teljes cikk a Nőileg magazin 2020. augusztusi számában olvasható.

Fotó: Toró Attila