Oltári nők Nagy György Enikő Zelma szociális testvér: Krisztust látom a betegekben

20 éve látogatja a csíkszeredai kórház betegeit. És nemcsak látogatja őket, hanem meghallgatja, lelküket ápolja, és erőt önt beléjük nem mindennapi terheik viselésére. Nagy Zelma szociális testvér munkája kiegészíti az orvosokét és ápolókét, sőt, a két gyógyító tevékenység kéz a kézben jár.
Hirdetés

– Hogy jut eszébe valakinek, hogy kórházi lelki gondozással foglalkozzon?

– 2000-ben Kolozsváron egy vakbélműtétet végeztek rajtam, onnan kaptam a szikrát. Egy református lelkésznő bejött a kórterembe, és elbeszélgetett velem. Egyfajta sajnálkozás volt bennem, hogy nem tudok református lelkész lenni, de ez a szolgálat nagyon szíven érintett. Nekem akkor volt munkahelyem, de két év múlva valóra vált ez a vágyam: az elöljárók által a Jóisten lehetővé tette a kórházi pasztorációt, amiért hálás vagyok. Volt bennem egy félelem is az egészségügyi szakma iránt, mert érzékeny vagyok a sebekre, a látványra, a szagokra, de végső soron az Úr hívott el erre, úgyhogy erőt is ad hozzá. 

Ahogy első nap bementem a kórterembe, azonnal éreztem, hogy otthon vagyok: Krisztust látom a betegekben. 

Egyébként nem egyedül dolgozom ebben a szolgálatban, még van egy kolléganőm, Csillag Csilla segítőnővér és Csapai Árpád kórházlelkész.

– Hogyan épül fel ez a szolgálat?

– Úgy képzelem magam, mint egy hidat ég és föld között, tehát egy közvetítő szerepet töltök be Isten és ember között. Ez lélekszerviz, ami nagyban hozzátartozik az én szerzetesi hivatásomhoz is, mert volt bennem egy erős vágy, hogy a lelkek mentésén munkálkodjak. Erősebb a lelkek, mint az egészségügy iránti vonzódásom. Délután szoktam bemenni, amikor már le vannak csendesedve a betegek. Korábban volt imaóra meg szentmise, de ez a világjárvány óta már nem lehetséges. Így én keresem meg őket, megyek a kórtermekbe, van, hogy a hozzátartozók szólítanak meg, vagy ismerősök küldenek valakihez. Amikor belépek, és köszöntöm az egyházi köszöntéssel, már tudnak hova tenni, és létrejön a spiritualitási tér. Aztán szó szót hoz, és egy párbeszéd indul el, megszületik a kapcsolat. A műtét előtt álló, félelmekkel teli betegeket meghallgatom, közösen imádkozunk, ilyenkor nagy kegyelmi erő árad, békességet, megnyugvást találnak.

– Miként fogadnak a betegek?

– Azt érzem, hogy nyitottsággal, szeretettel, nagy bizalommal vannak irántam. Igaz, most már ismernek, és benne vagyok a köztudatban. Vannak visszatérő betegek, akik már hallottak rólam. És van olyan beteg, aki az egyházzal nincsen jó kapcsolatban, és akkor ő meglepődik. Azonban látom, hogy az ő tartózkodása átfordulhat, ahogy látja, hogyan beszélgetek a többiekkel. Mindig derűsen megyek be hozzájuk, és nagyon közvetlen vagyok, ez is sokat jelent. Van közös beszélgetés, de van egyéni is, ők is megosztanak egymás között dolgokat, sokszor egymás előtt is felvállalják a problémájukat. Van egy irodánk is, néha oda is meghívom őket. De az az érdekes ebben a szolgálatban, hogy elvárják, hogy én keressem meg őket, sőt fel is róják, hogy bizony itt vagyok három-négy napja, és vártam, hogy bejöjjön”. 

Vannak, akik nagyon csalódottak, de sajnos olyant is tapasztalok, hogy kivetítik rám azokat a sérelmeiket, amelyeket egy-egy paptól kaptak. 

Így az egyház sebeit néha én hordozom, de ezt nem veszem magamra, mert tudom, hogy nem nekem szól.

– A székely ember általában elég zárkózott a lelki dolgok tekintetében. Mi a tapasztalatod, mernek-e az emberek legalább az élet határhelyzeteiben megnyílni?

– Igen, mert nagyon megrendülnek. Itt tényleg találkoznak az árnyékukkal. Főleg, ha van egy nehéz diagnózisuk. Elmondják, hogy mi történt aznap, mit mondott az orvos, mi van bennük, miért szoronganak, mitől félnek. Ez egy ventilálás nekik, mert van, aki meghallgatja, aki odafigyel rájuk, és ez egy nagy megkönnyebbülést jelent. Ha nyitott a beteg, felajánlom, hogy ezt imában tegyük a Jóisten elé is, olyankor a többieket is megkérdezem, hogy akarnak-e kapcsolódni, hogy valakiért imádkozzunk. Ilyenkor érződik, hogy nyitottak, hogy a hit ott lappang mindenkiben, és tanúságot is tesznek erről egymásnak. Amikor felkínálom, hogy szeretnének-e szentségekhez járulni (szentgyónás, szentáldozás, betegek szentsége – szerk. megj.), akkor van, aki felvállalja, és az az érdekes, hogy egymástól megkívánják. Főleg a férfiaknál nagyon jellemző, hogy kell egy szóvivő”. Ha egyvalaki vállalja, akkor jön a következő is. Viszont egyedül nincs bátorságuk, mert úgy érzik, hogy ciki vagy szégyen, hogy női dolog. 

– Nagyon nehéz lehet olyan emberekkel szóba állni, akik súlyos, esetleg halálos betegség diagnózisát kapják. Mivel lehet őket bátorítani?

– Én előbb meghallgatom, feléjük fordulok teljes odaadással meg együttérzéssel, hogy érezzék, hogy elfogadva, biztonságban vannak. Így tudnak megnyílni. Sokszor ledöbbenek, és meghatódom attól, mennyire megelőlegezik a bizalmukat.

– A más felekezetűek hogyan viszonyulnak hozzád? 

– Ők is kommunikatívak, és megtalálom a hangot velük, mert a személyiségemmel dolgozom, és megérzik, amit sugallok feléjük, akár a haldoklók felé is. Az ökumenét nagyon élem a szívemben. Én egy adventista cigányasszonnyal sokkal mélyebben imádkoztam, mint egy elfásult katolikussal. Az imában bármilyen felekezettel egységben tudok lenni.  

Hirdetés

– Mire van a leginkább szüksége egy súlyos betegnek? Mivel tehetnek a legtöbbet a hozzátartozók ezekért az emberekért?

– Megértésre, jelenlétre ez a legfontosabb. Hogy megérezzék a bennem lakó Istent, mert mindegyikünkben ott lakik az Úr. 

Érezzék: elfogadunk, értékes vagy a számunkra így, ahogy vagy, ne írd le magad! Biztatni, bátorítani kell, hogy a továbbiakban is értelmet és célt találjanak. 

Ebben próbálom segíteni őket, rákérdezek, még mit szeretne megvalósítani életében? Volt olyan személy, aki kitűzte, legalább addig akar élni, amíg leérettségizik a lánya, hogy lássa, célba talált, hogy bejutott az egyetemre. És amikor érettségizett, felvételizett, mintha elengedte volna magát. Saját magának ezt megteremtette, és addig tudott élni. Ma már a tudomány is állítja, hogy nem mindegy, mit forgatunk a fejünkben, hogy pozitív gondolkodásunk van-e? Ha szerető légkör veszi körül őket a családban, abból nagyon-nagyon sok erőt tudnak meríteni. Ha érzik, hogy mindent megadunk. Mivel a negatív gondolat sajnos meg tudja teremteni a betegséget is, amennyiben nyitott rá, lehet szakemberhez fordulni, egy kicsit mélyre nézni, mi az, ami a jelen állapotot kiváltotta, és azt a konfliktust megoldani. Ha gyászban volt, azt rendezni, ha a családban van egy haragos, azzal kibékülni. 

A mérgező gondolatok fertőznek. A szomorúság gyengíti az immunrendszert. Abban kell segíteni, hogy a betegségükben ne izolálódjanak el.

– Van, aki tart, sőt akár fél a haldoklóktól.

– Nekem nincs félelmem a haldoklókkal szemben, mert kiskoromban a nagymamám halálánál jelen voltam, és ezeket a rítusokat, népi szokásokat magaménak érzem, ez nekem egy többletet jelent, ezért a haldoklók mellett jelen tudok lenni, imával kísérem őket. A hozzátartozókat erre próbálom segíteni, hogy búcsúzzanak el, engedjék el. Ez nagyon fontos ahhoz, hogy el tudjon menni, hogy érezze, elengedték. Nem baj, ha kómában van. Mondjuk el azt, ami a szívünkön van, és jobb most elmondani, mert ez a gyász folyamatában segíteni fog. Én biztos vagyok abban, hogy felfogják, hallják. Olyan is van, hogy amikor a pap a betegek kenetét kiszolgáltatja, egy könny legördül a szemén annak az embernek, aki már hetek óta nem beszél.

Rendtársakkal

– Az orvosok, ápolók körében is folytattok lelkigondozást. Ez a kezdeményezés milyen fogadtatásra talált?

– Konrád Judit igazgatónővel együttműködve 2018-tól lelkinapokat szervezünk. Akkor előadónak meghívtuk Kellermayer Miklós kutató professzort Pécsről, aki a következőket mondta: „Gyógyításunknak, gyógyulásunknak két síkja van. A földi életre szóló gyógyítás, és az örök életre szóló gyógyítás. Ez a kettő elszakíthatatlanul lényegünkhöz tartozik. Mindenkinek gyógyítónak kell lennie. Mindenkinek részt kell vennie az önmaga gyógyításában.” Ezek után, látva, hogy másoknak is van igényük rá, továbbra is szerveztünk lelkinapokat az egészségügyben dolgozók számára, többnyire nagyböjtben és adventben. Ezekre más városokból, a környékbeli falvakból is jönnek résztvevők. 

– Egy támogató csoportot is vezetsz daganatos betegek számára. Hogyan zajlik ott a tevékenység? 

– A Csíkszeredai Megyei kórházzal együttműködve, 2019. február 4-én először szerveztünk programot a rák elleni küzdelem világnapján. Utána alakult meg a Csíki Győztesek, vagyis a daganattal élők csoportja. Sajnos vannak, akik azóta elhunytak, jöttek újak, tehát váltakozó az összetétele. De az örömhír az, hogy vannak, akik kigyógyultak. Az első évben nyertünk pályázatot is, így több mindenre volt lehetőségünk. Ebből kirándultunk együtt, pszichológusokat hívtunk, kézműves foglalkozást tartottunk adventben. Eredetileg kéthetente találkoztunk, azonban most a szigorítások miatt csak ritkán. Volt online találkozónk is, szerveztünk nagyobb találkozót kolozsváriakkal és marosvásárhelyiekkel.

– Miből áll az a lelki támogatás, aminek céljából létrejött a csoport?

– Én mindig azt mondom, hogy ajándékká tudunk válni egymás számára. Sebzett gyógyítók vagyunk. Egy közösségnek nagyon jó megtartó ereje van, a nem vagyok egyedül” tudat, a sorstársakkal való beszélgetés nagy erőt és reményt ad. Nem mindegy, mit mond ki a beteg önmagának, mit hisz el önmagáról. Van olyan eset, hogy egy csoporttagnak hasnyálmirigy daganata van. Vásárhelyről hazaküldték, hogy nincs sok hátra. Közben 66 évesen lett egy párja. Ha megkérdezik, hogy van, azt mondja: nincsenek jó eredményeim, viszont én jól vagyok”. 

A gondolkodásnak teremtő ereje van: a mennyország is bennünk van, meg a pokol is, de hogy mit kezdünk vele, hogyan viszonyulunk hozzá, rajtunk áll. 

Segíteni kell őket abban, hogy önmagukra találjanak, hiszen amíg az ember nem érti meg önmagát, addig mások sem tudják megérteni. Ezt az értékesség tudatot fontos megtapasztalni. Ha nyitott rá, segíthetjük, hogy a Jóistennel egy mélyebb kapcsolatra tudjon eljutni. A gyógyulást az Úr tudja megadni, ő emel ki a bajból, és ma is vannak csodák.

Darvas Piroska: Mi a hagyományápolásról nem beszéltünk, mi azt éltük

Hirdetés