Címke: itthon

Bonchidai Bánffy-kastély: évszázados fesztiválhelyszín

A bonchidai Bánffy-kastélyban húsz évvel ezelőtt jártam először. Kollégáimmal együtt felháborodva faggattuk tanárunkat: Miért? Ki tette? Ki nem tesz most semmit...? Ő aztán mesélt egyet-mást a kastély zaklatott múltjáról.

A „másik” Szent György: exkluzív nyaralás, mezítláb

Kizárólag motorcsónakkal lehet eljutni a helyszínre, egy érintetlen rezervátumon keresztül, sorra eltünedeznek az emberi civilizáció nyomai, és helyette madarak, fűzfák veszik át a terepet. Ahová megérkezünk: csend és csillagok. Lovas hintó jön értünk, puha homokban baktatunk. A kedves kocsis név szerint ismeri a szállásadónkat, és megkérdezi a gyerekeink nevét is. Andrea, a meteorológus meleg vacsorával vár, csak minket, amit természetesen a kertben, egy tágas filegóriában, a csak nekünk megterített asz

Nyeregből minden szebb: Lovas túra a Csíki-havasokban

Aki szeret túrázni, tudja, hogy milyen eufórikus élményt nyújt, amikor több óra gyaloglás és barangolás után végre felérünk a hegy tetejére. Körülnézünk és élvezzük a tájat. Beszívjuk a friss, hegyi levegőt és érezzük, ahogy a nyugalom átjárja minden tagunkat. Na, képzeljük el ezt az élményt hatványozottan: lóháton, a Csíki-havasokban. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. júliusi lapszámában jelent meg).

Vízesés-csokor nyári kiruccanásokhoz

Bár Niagaránk éppen nincs, viszont rengeteg kisebb-nagyobb vízesés található Erdélyben és peremén. Itt a nyár, és ilyenkor jól jön a hűs desztináció, egy-egy zuhatagért érdemes néhány kilométert is megtenni, az egészségnek biztos nem árt. Szubjektív válogatás következik hazai vízesésekből. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. májusi lapszámában jelent meg.)

Gondoskodás testnek, léleknek: krémlevesek

Talán nem is gondolnánk, hogy egy tányér forró leves mi mindenre képes. Ezt most már a tudomány is megerősíti: a leves nemcsak összetevői által javít a közérzetünkön, hanem azáltal is, hogy miközben elfogyasztjuk, azt éljük meg, hogy gondoskodnak rólunk.

Csehország: várak, sörök és jó emberek

Ha azt mondom, hogy Csehország és utazás, elsőre általában a finom sör és a csodálatos főváros, Prága ugrik be a legtöbb embernek. Tavaly nyáron mi a vidéket, a kisvárosokat céloztuk meg.