Enyészet – ritkán fordulunk ehhez a szóhoz – mélázik el Markó Béla író, költő, az RMDSZ egykori elnöke. Mint mondja, a természet jut eszébe róla, és ilyen értelemben már nem is olyan sötét ez a gondolat, hiszen a természet tavasszal föltámad, ősszel elenyészik, télen alszik, és készül a föltámadásr
Azok közé tartozik, akiknek a legtöbb ismeretük van a nők és családok helyzetéről az országban. Apró lépésekben haladt politikai karrierje, az RMDSZ parlamenti képviselőjeként immár hatodik éve a családok, a nők, a fogyatékkal élők és a nyugdíjasok ügyét képviseli. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. áprilisi lapszámában jelent meg).
Gyakran, még ha a legjobbat akarjuk is, jégtorlaszok emelkednek közöttünk, amiket – legalábbis úgy érezzük – a legnagyobb szeretettel sem tudunk felolvasztani. Talán azért, mert nem elég a másik, a feleség, a férj, a gyermek, a barátnő iránt bennünk meglévő meleg érzelmek sokasága – szemléletváltásra, eszköztárunk bővítésére is szükség van. Csak néhány életterületünkről szemléztünk, de érdemes ezt továbbgondolni.
A szerelem hozta Kolozsvárról Székelyföldre, ahol egyáltalán nem szokványos lelkészfeleségként állta meg a helyét. Később, pszichológusként a korai fejlesztéssel, rehabilitációval foglalkozott. Ma Csíkszereda első alpolgármesterasszonya. Sógor Enikővel a modern papnéról, a népünnepéllyé nőtt keresztelőről, a politikáról, az elnyomás pszichológiájáról és a tudatosságról beszélgettünk. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. szeptemberi lapszámában jelent meg.)
Sötét öltöny, sötét zakó, ing nyakkendővel. Nagyjából így áll össze politikusaink gardróbja, és bár kevesen, de akadnak köztük olyan férfiak is, akik a viszonylag szűk keretek között is találnak módot a változatosságra, önkifejezésre. Antal Lóránt Hargita megyei szenátor egy ilyen „színfolt” a parlamenti dresszkód éjkék, sötétszürke és fekete tengerében. (Cikkünk a 2021-es Nőileg magazin márciusi számában jelent meg.)
Ki mit kapcsol a béke fogalmához? Hogyan gondolkodtak róla régen, és hol tartunk ma a békében? Az októberi Nőilegben erre keressük a válaszokat. Markó Béla politikus szerint szeretet nélkül nincsen más, csak hidegbéke.
Ha senki nem tudja, akkor hívjuk fel Hegedüs Csillát! – egyféle szállóige ez már az erdélyi magyar újságírók között. Politikusként, kulturális szervezőként, alapítványi vezetőként annyi mindenben részt vállalt már, hogy a viccesnek szánt felvetés valahol jogos is. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. júniusi lapszámában jelent meg.)
Egy kismama, aki végtelen örömmel és türelemmel játszik, beszél a kisdedével, emellett sokat sír és örül, ha nyugodtan letusolhat. Ismerős? Talán a világ összes kismamája ilyen. Nehezített terep, ha a kismama kerekesszékben van.
Egy rendezvény sikere mindig a részletekben rejlik. Nem abban, hogy mennyit költenek rá, sokkal inkább számít az, hogy ne szemfényvesztés, hanem valódi tartalom legyen mögötte. Ennek pedig alapja és melegágya a (rendezvény)protokoll.
Hazug-cumi. Amikor csecsemőkorban nincs idő, vagy nem alkalmas a helyzet a szoptatásra, akkor ezt kapja a gyermek: hazug-cumit. Ennek az elődje a pálinkába mártogatott kenyér volt. Nagyobb gyerekeknél az utódja a telefon lett.
Az autóban ülünk. Zuhog az eső. Körülöttünk mentők szirénáznak, a közlekedésrendészet sürgölődik, teszi a dolgát. Az ablakon utat törő esőcseppek illeszkedésében próbálok rendszerességet találni. Valami logikát vagy sorsszerűséget ebben az egészben.
Ha visszatekintünk eddigi életünkre, talán mindannyian be tudunk számolni fájdalmas kisebbrendűségi érzések szorításáról. Ilyenkor feltámad egy szorító, görcsös érzés, miszerint nem vagyunk elég szépek, okosak, menők, tehát szeretetre méltók.
A húsvéti történetben is – csakúgy, mint a karácsonyiban – a fő cselekmény végrehajtója egy nő. A betlehemi történetben Mária életet ad a kis Jézusnak, a húsvéti történetben magdalai Mária látja meg a feltámadott Jézust.
Munkám révén, akarva-akaratlan számos kisgyermekes szülő válásának kereszttüzébe kerülök. Az elején csak nevek, aztán ahogy egyre inkább beilleszkedem, megismerem a várost, elkezdenek arcok, személyek, történetek kapcsolódni hozzájuk.
Számomra márciusban kezdődik az év, az első csokor hóvirággal és a mellkasomra büszkén tűzött márciuskával. A levetett vastag kabáttal, a buján kacérkodó széllel, a még fukarkodó napsugarakkal, az első szeplőkkel az arcomon, a hónap megannyi ünnepével.
Drága Barátnőm! Ugye érzed, hogy ma neked bomlanak a virágok? Hidd el, hogy ma neked fütyüli rekedtre magát a rigó! Hallod? Kedvenc dalodat susogja a szellő. Tudom, nehéz elhinned, de tedd meg most az egyszer a kedvemért!
A protokoll nagykönyv szerint a megjelenésünk nem csupán fél-, hanem a teljes sikert jelentheti. Ezzel szemben, mifelénk a szürke összes árnyalatát viseljük, pedig van élet a fekete-fehér kombináción túl, még a protokoll szerint is.
Olvasom, hogy a dán iskolákban az év 6. hete az ún. Szex hét. Úgy tűnik, tőlünk északabbra nem kerülik a szexre utaló kifejezéseket a tanórákon. Ellenkezőleg, immár 14 éve ez a mindenkit érintő tematika kerül februárban az iskolai programok fókuszába.
Földúton haladunk az erdő között, Székelyvarság Küküllő nevezetű részén. Már az odaút is sejteti, különleges helyen laknak vendéglátóink, Balog Ágoston és felesége, Katalin. És nem is csalódunk: nyugalomsziget a vadon sűrűjében.
A nyomtatott lap újraindulásának örömére gondoltunk egy merészet, s az elkövetkezőkben kis „magamutogatásba” kezdünk: betekintést engedünk kollégáink gardróbjába is. Egyúttal pedig arról faggatjuk egymást, hogy kinek mit jelent a stílus?
Szeretjük a ráérős reggeleket, amikor nem sietünk sehová. Ilyenkor lassan eszünk, kóstolgatunk, csipegetünk, kapcsolódunk egymáshoz és önmagunkhoz. Ezért van ilyen szempontból is kiemelt jelentőségük az ünnepeknek.
Bár egyre több a napsütés, s szívünket melengeti már a csicsergő madárdal, alig bírjuk kivárni az igazi tavasz érkezését. A hosszú tél elnyelte a vitaminkészletünk, épp ezért epedünk valami zöld, valami zsenge, valami tavaszias íz után.
Talán nem is gondolnánk, hogy egy tányér forró leves mi mindenre képes. Ezt most már a tudomány is megerősíti: a leves nemcsak összetevői által javít a közérzetünkön, hanem azáltal is, hogy miközben elfogyasztjuk, azt éljük meg, hogy gondoskodnak rólunk.
A bonchidai Bánffy-kastélyban húsz évvel ezelőtt jártam először. Kollégáimmal együtt felháborodva faggattuk tanárunkat: Miért? Ki tette? Ki nem tesz most semmit...? Ő aztán mesélt egyet-mást a kastély zaklatott múltjáról.