Címke: politikus

Markó Béla: Nincsen elenyészés, csak enyészet és körforgás van

Enyészet – ritkán fordulunk ehhez a szóhoz – mélázik el Markó Béla író, költő, az RMDSZ egykori elnöke. Mint mondja, a természet jut eszébe róla, és ilyen értelemben már nem is olyan sötét ez a gondolat, hiszen a természet tavasszal föltámad, ősszel elenyészik, télen alszik, és készül a föltámadásr

Csép Éva Andrea: A mostban tudok leginkább létezni

Azok közé tartozik, akiknek a legtöbb ismeretük van a nők és családok helyzetéről az országban. Apró lépésekben haladt politikai karrierje, az RMDSZ parlamenti képviselőjeként immár hatodik éve a családok, a nők, a fogyatékkal élők és a nyugdíjasok ügyét képviseli. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. áprilisi lapszámában jelent meg).

A nő helye… a politikában

Gyakran, még ha a legjobbat akarjuk is, jégtorlaszok emelkednek közöttünk, amiket – legalábbis úgy érezzük – a legnagyobb szeretettel sem tudunk felolvasztani. Talán azért, mert nem elég a másik, a feleség, a férj, a gyermek, a barátnő iránt bennünk meglévő meleg érzelmek sokasága – szemléletváltásra, eszköztárunk bővítésére is szükség van. Csak néhány életterületünkről szemléztünk, de érdemes ezt továbbgondolni.

Sógor Enikő: Aki jól van, nem bánt másokat

A szerelem hozta Kolozsvárról Székelyföldre, ahol egyáltalán nem szokványos lelkészfeleségként állta meg a helyét. Később, pszichológusként a korai fejlesztéssel, rehabilitációval foglalkozott. Ma Csíkszereda első alpolgármesterasszonya. Sógor Enikővel a modern papnéról, a népünnepéllyé nőtt keresztelőről, a politikáról, az elnyomás pszichológiájáról és a tudatosságról beszélgettünk. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. szeptemberi lapszámában jelent meg.)

Antal Lóránt: Az öltözék egyfajta tisztelet

Sötét öltöny, sötét zakó, ing nyakkendővel. Nagyjából így áll össze politikusaink gardróbja, és bár kevesen, de akadnak köztük olyan férfiak is, akik a viszonylag szűk keretek között is találnak módot a változatosságra, önkifejezésre. Antal Lóránt Hargita megyei szenátor egy ilyen „színfolt” a parlamenti dresszkód éjkék, sötétszürke és fekete tengerében. (Cikkünk a 2021-es Nőileg magazin márciusi számában jelent meg.)

Markó Béla: Egyenlő esélyek nélkül nincsen béke

Ki mit kapcsol a béke fogalmához? Hogyan gondolkodtak róla régen, és hol tartunk ma a békében? Az októberi Nőilegben erre keressük a válaszokat. Markó Béla politikus szerint szeretet nélkül nincsen más, csak hidegbéke.

Hegedüs Csilla: Üvegplafon csak akkor van, ha engeded

Ha senki nem tudja, akkor hívjuk fel Hegedüs Csillát! – egyféle szállóige ez már az erdélyi magyar újságírók között. Politikusként, kulturális szervezőként, alapítványi vezetőként annyi mindenben részt vállalt már, hogy a viccesnek szánt felvetés valahol jogos is. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. júniusi lapszámában jelent meg.)

Tájba illő rönkház a varsági tanyavilágban

Földúton haladunk az erdő között, Székelyvarság Küküllő nevezetű részén. Már az odaút is sejteti, különleges helyen laknak vendéglátóink, Balog Ágoston és felesége, Katalin. És nem is csalódunk: nyugalomsziget a vadon sűrűjében.

Gondoskodás testnek, léleknek: krémlevesek

Talán nem is gondolnánk, hogy egy tányér forró leves mi mindenre képes. Ezt most már a tudomány is megerősíti: a leves nemcsak összetevői által javít a közérzetünkön, hanem azáltal is, hogy miközben elfogyasztjuk, azt éljük meg, hogy gondoskodnak rólunk.