Néhány évtizede még nagy becsülete volt a kétkezi munkának – hangzik el gyakran az idősebbektől, és valóban, a szakmunkások száma igencsak megcsappant napjainkra, a gyakorlati oktatás pedig mintha “kiment volna a divatból”. Szűkebb térségünkben legalábbis szakiskolába nem csak azok iratkoznak, akik egy bizonyos szakmát ki szeretnének tanulni, hanem többnyire a "gyenge" tanulók. A "menő" gimnáziumok, líceumok és a szakiskolák között egyre nő a szakadék, melynek mélységében olyan társadalmi problémák rejtő

Még engem is meglepett az idei egyetemre felvételiző fiatalok szakpreferenciája, mely szerint alapképzésben a pszichológia szakra volt a legnagyobb a tülekedés Románia nagyobb egyetemi központjaiban: a bukaresti egyetem pszichológia szakára 12 jelentkező, a jászvásári egyetemen 7 jelentkező, a brassói egyetemen pedig 38 jelentkező jutott egy helyre. A kolozsvári Babeș-Bolyain a második legnépszerűbb szak volt a pszichológia.

Sajátos időszak az egyetemi évek, receptre kellene felírni a legtöbb fiatalnak – nem feltétlenül csak a diplomaszerzés céljából, hanem mert fontos állomás az önállósulás felé. HarmincX-évesen nosztalgiázom, de gyanítom: a motiváció manapság más is lehet.

„Mi leszel, ha nagy leszel?” – kérdezzük a kisgyereket, majd megmosolyogjuk az abszurdnak vélt válaszokat. A fiatal felnőttekkel azonban kevésbé vagyunk elnézőek: megfogható, jól meg- és elmagyarázható szakmát kell választani. Hát legyünk már komolyak!

Mielőtt véleményt fogalmazunk meg egy generációról, érdemes az életüket meghatározó folyamatok mögé nézni. Általánosításokba bocsátkozni tévút lehet, de mégis vannak tendenciák, amelyek meghatározóak a mai fiatalok jövőjét illetően. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. júliusi lapszámában jelent meg.)

Vasárnap újra szavaztam. Mint ahogy minden választás alkalmával, éltem eddig is demokratikus állampolgári jogommal, amikor erre lehetőségem nyílt. És tenni szándékozom, amíg csak fel tudom emelni a tollat. Felemelt fejjel, büszkén és boldogan.

Szakmai önismeret órán a tanítóképzős hallgatókkal mindig szóba kerül, hogy hogyan választották a hivatásukat, mikor döntötték el, hogy pedagógusok lesznek, volt-e példaképük, a környezetük örült-e ennek a döntésnek, volt-e olyan, aki le akarta őket beszélni. Ilyenkor önkéntelenül eszembe jutnak a saját emlékeim is. Mióta az eszemet tudom, pedagógus akartam lenni. Emlékszem, amint megtanultam írni és olvasni, azt játszottam, hogy tudatosan rosszul leírt szövegeimet pirossal javítottam.

A világon sok millió nő él úgy, hogy nincs választása. Mi itt azonban a világ szerencsésebb feléhez tartozunk. Jogunkban áll azt tenni, azt ölteni magunkra, azt szeretni, akit és amit akarunk. A mi választásunk. Egyedül a döntéseinknek lesz következménye.