Zsigmond Enikő: 60 év Erdély hegyein

Akkor kezdett a hegyre járni, amikor még falun felkiáltottak, hogy Minekazt!, akkor is, amikor a rendszer rossz szemmel nézte a „turistát”, és amikor kötelezővé tette a kirándulást, de akkor is, amikor az új időkben már civilként lehetett tevékenykedni a hazai turizmusban. Ismeri Erdély minden zegét-zugát, hegyormát és borvizét, várromját és freskóját. (A teljes cikk a 2021-es Nőileg magazin áprilisi számában olvasható.)
Hirdetés

– (…) Én az ‘50–60-as évek fordulóján jártam gimnáziumba, az nagyon rég volt. Ez a szó, hogy turizmus szinte nem is létezett. Aki akkoriban a hegyre járt, azt a falusiak, de még a városiak is léhűtőnek tartották, akinek semmi komoly dolga nincs, csak jön-megy a hegyeken, s bámészkodik. Erdőre-mezőre azért mentek az emberek, hogy dolgozzanak. Málnásfürdőn nőttem fel, ami borvizes gyógyhely, a falu mellett pedig van egy évszázados fenyőerdő. Abba az erdőbe jártak ki a falu gyerekei háborúsdit játszani. Ez volt az első igazi kapcsolatom a természettel. (…)

Tizenegyedikben kezdtem geológiát tanulni egy igazi grófnétól, egy Mikó nevű ügyvéd feleségétől. Fess, ízlésesen öltözködő nő volt, akárcsak egy regényből előlépett arisztokrata úrhölgy. Viszont untam a tantárgyát, mondtam is neki, hogy úgyse leszek geológus. Később azonban érteni és szeretni kezdtem a kurzusait olyannyira, hogy év végére készen állt a tervem: geológiára felvételizek. 

Örököltem 30 kőbányát

– Egész életemre visszagondolva úgy érzem, hogy létezik predesztináció. A Babeș–Bolyai Tudományegyetemre való felvételizéskor szerintem mázlim volt, mert 1962-ben a 30 helyre 480-an voltunk, és lányokat nemigen vettek fel. 

Zsigmond Enikő trófeáival
Hirdetés

Egyetem után kihelyeztek Csíkszeredába egy olyan vállalathoz, mint egy szatócsbolt. Mindent csinált a lekvárfőzéstől és kenyérsütéstől a kőbányákig és öntödéig, mert ebbe tömörítették mindazt, amit a kommunisták a helyi kisvállalkozóktól elvettek. 

A vállalatnál geológusként örököltem 30 kőbányát, mindenféle anyaggal. Három megye tartozott hozzám: Kovászna, Hargita és Maros.  

– Mit kellett tennie ezekkel a bányákkal?

– Ceaușescu akkoriban már javában trónolt, és azt a törvényt hozta, hogy az összes bányának kutatni kell a hozamát és a minőségét. Na, így aztán én vagy tíz évig jöttem-mentem a bányák között, és sorra kutattam őket. Felmértem a kőbányák tartalékait, gyűjtöttem a mintákat, azt pedig Bukarestbe küldtük laboratóriumi vizsgálatra. Abból a rengeteg kőből, amit a Székelyföldről Bukarestbe szállíttattam vizsgálatra, felépülhetett volna legalább három nyaraló. Különben meg a gyergyóújfalusi és a madarasi kőbányából épült fel a bukaresti metró, s ezekből láttuk el a Fekete-tengeri kikötőket is. Építettük a szocializmust (nevet). (…)

Sok történet van még a tarsolyban, amit meg is osztott velünk Zsigmond Enikő – keresd az áprilisi Nőilegben. 

Kiemelt képen: Kelemen-havasok, 1981 /Fotók: Zsigmond Enikő saját fotóarchívuma

Friss lapszámunkat alább kérheted:

Hirdetés