ARCHÍV A test önmaga legjobb doktora – A Bowen-terápia gyengéd segítség a gyógyulásban

Thomas Bowen filozófiája szerint a test önmaga legjobb doktora. A Bowen-terápia – vagy ahogyan még nevezik: Bowen-technika – manuális homeopátia, olyan alternatív kezelési forma, mely során a terapeuta feszültségi állapotokat közömbösít a testben, éppen ezért bármilyen panasz esetén alkalmazható. (Cikkünk a Nőileg magazin 2017. júniusi lapszámában jelent meg.)

Általában viszolygunk, ha a terápia vagy a kezelés szót halljuk, legtöbbször betegséggel, kórházi szobával társítjuk, kivéve a kozmetikai, szépészeti beavatkozásokat. Képzeljünk el egy kellemes, csendes kis szobát egy masszázsággyal, melyen a páciens fekszik (háton vagy hason), időnként megjelenik a terapeuta, egy-két kellemes, apró mozdulatot végez az alanyon, aztán kimegy a helyiségből. Közben a páciens csak fekszik, lazít, akár el is alhat, a kezelés így is, úgy is hatásos, és működik. Aztán kisebb-nagyobb szünet után megjelenik a terapeuta, még egy-két kis mozdulat a test más részén, és ez így megy 40 vagy akár 60–75 percen keresztül.

„Tom Bowen azt mondta, hogy minél több problémánk van, annál kevesebbet dolgozzunk rajta, hogy ne terheljük túl a szervezetet.

A kezelés gyengéd mozdulatokból áll, amelyeket a hüvelykujjainkkal és ujjainkkal végzünk az izmokon és kötőszöveteken vagy a csupasz bőrön, vagy a ruhán keresztül. Ezekkel a mozdulatokkal impulzusokat küldünk szét a szervezetbe, ezáltal elindul egy belső energia, testünk ellazul. Az agy megkapja ezeket az impulzusokat, és analizálni kezdi a szervezetet. Ott, ahol problémát talál, kiadja a parancsot a helyrehozásra is. Ezekkel az öngyógyító készségeinkkel születésünk óta rendelkezünk" – meséli Adrian Cenadan aradi Bowen-terapeuta, aki 2012-ben kezdte tanulmányait, mára már mesteri oklevéllel rendelkezik.

Sok problémán segít

A rendelőnek nevezett, de inkább egy hangulatos otthonnak kinéző helyiségen belül több szobában egyszerre több pácienssel lehet foglalkozni, miközben egyiknél éppen szünetet tart, a másikon „dolgozik” a terapeuta. Minden mozdulatsor között szükséges egy pár perces szünet – ez kettőtől 20 percig is terjedhet –, amikor a páciens egyedül pihen, míg a test kihasználja az adott, szükséges időt arra, hogy feldolgozza az üzeneteket, és elindítsa a gyógyulást.

Mivel egy kezelés után a szervezet még minimum öt napig dolgozik, ezért elég heti egy alkalom.

„Én pontosan egy évvel ezelőtt jöttem először, amikor három év szoptatás után leválasztottam kislányomat, és annak ellenére, hogy szoptatási tanácsadó utasításait követtem, nagyon bedagadtak a melleim, bogosodtak, feszültek, és borzasztó fájdalmam volt. Egy Bowen-alkalom után teljesen megszűnt a fájdalom, és még körülbelül egy hétig alkalmaztam a terapeuta által mutatott fogást a mellemen, míg végül elapadt a tejem, és minden kellemetlen tünetem megszűnt” – meséli Emma, aki jelenleg a derékfájás miatt túl van a második kezelésen, és elmondása szerint már csak alig érez fájdalmat.

„A problémák skálája, melyekkel felkeresnek, nagyon széles: migrénes fejfájás, hormonális, nőgyógyászati problémák, hátgerinc-, ízületi gondok, szorongások, félelmek, terhes nők derékfájással, kemoterápia alatt álló rákos betegek. Ez nem azt jelenti, hogy gyógyítjuk a rákot, hanem a beteg a Bowen segítségével jobban viseli a kemoterápiát azáltal, hogy a lelki világa nem omlik annyira össze, ez a technika segít az ezzel a betegséggel való harcban is" – foglalja össze Adrian Cenadan. Hangsúlyozza:

„Mi nem gyógyítunk, mi csak segítünk a szervezetnek a gyógyításban, a nagy munkát a páciens végzi el, hiszen mindenki a saját belső orvosa.”

Hogy még érthetőbb legyen, példákat sorol: egy hátgerincproblémánál kell 25–30 alkalom, és ha elmúlnak azok a rossz szokások, amelyek ide vezettek, akkor lehet, hogy nem újul ki a problémánk. Hiszen bajaink java része rossz szokásainkból ered – jegyzi meg a terapeuta, aki maga is súlyos gerincproblémákkal küzdött, így került kapcsolatba a manuális homeopátiával.

„Szülés után a feleségem nagyon erős hátfájdalommal küzdött. Akkor a Bowen-technika még gyerekcipőben járt nálunk, nem is hallottunk róla. Ismerősünk ajánlotta feleségemnek, aki ki is próbálta, és néhány kezelés után megszűntek a fájdalmai. Én nagyon szkeptikusan álltam a helyzethez, nem akartam elhinni, sőt egyenesen elleneztem, nem tudtam elfogadni, hogy ezek a kis mozdulatok érnek valamit. Akkoriban súlyos hátgerincproblémáim voltak, egy évben legalább háromszor kerültem ágyba emiatt. Aztán a szó szoros értelmében rákényszerítettek, hogy elmenjek egy Bowen-terapeutához annak ellenére, hogy nagyon ellenkeztem, nem hittem benne. Viszont két-három alkalom után be kellett ismernem, hogy segített. Igaz, hogy mivel ennyire elleneztem, legalább 15–20 alkalom kellett, de aztán elmúlt a gerincproblémám. Azóta már feleségemmel együtt kitanultuk a technikát, mindketten terapeuták vagyunk."

Gyerekeknél hamarabb tapasztalható javulás

„Kislányom ősztől óvodába jár, hát nem kell mondanom, hogy milyen téli időszak van a hátunk mögött. Egyik hűlésből ki, a másikba be, orrfolyás, orrdugulás, köhögés, volt eset, hogy nem bírtam semmivel kidugaszolni az orrát, ekkor elhoztam a Bowenre. Onnantól kezdve sokkal nyugodtabb éjszakáink voltak, és a megfázások is könnyebb és gyorsabb lefolyásúak" – mondja Csilla, aki a négyéves Bogival érkezik a rendelőbe. Amikor valamilyen kezelés alatt állunk, általában a mellékhatásokkal is meg kell küzdenünk.

„Leginkább hölgyek mondják, hogy egy-két kilót magukra szedtek, ami teljesen normális, hisz a kezeléstől a szervezet megnyugszik, relaxál, hajlamosabb a hízásra. De ez a folyamat csak addig érvényes, ameddig az egyensúly helyreáll a szervezetben. A páciensek általában melegedésről, hidegrázásról, zsibbadásról, nyilallásról szoktak beszámolni, van, aki azt mondja, úgy érzi, mintha a keze ott maradt volna a testén."

A Bowen-technika lágy kötőszöveti technika, amely a test felületén, meghatározott pontokon elvégzett precíz és finom mozdulatokból, valamint ezek szekvenciáiból áll.

Nem masszázs és nem is a hagyományos értelemben vett természetgyógyászat; nem a betegségekre fókuszál, hanem az egész emberre. A módszer lényege a feszültségoldás és a szervezet öngyógyító képességének helyreállítása. A BOWTECH, ahogyan még nevezni szokták, az úgynevezett Cross fiber technikák közé sorolható (Cross fiber – a rostlefutás irányára merőleges).

„A Bowen-technika nem kompatibilis más manuális terápiákkal, mint például a masszázs, akupunktúra, presszopunktúra, reflexo- és energiaterápiák, sőt a hideg/forró zuhany sem jó. Amit ajánlunk, az a sok folyadék bevitele és sok mozgás. Aki irodai munkát végez, az minimum 20 percenként 5–10 lépésre álljon fel, hogy segítse a szervezetet az öngyógyításban."

Romániában 2006-ban kezdték el tanítani a manuális homeopátiát, azóta már számos városban vannak képzett terapeuták, akik jó eredményekről számolnak be. Elérhetők többek között Temesváron, Nagyszebenben, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Székelyudvarhelyen, Brassóban.

{K3}