A kincses város szülötte, aki mérnöki tanulmányokra adta a fejét. A Kolozsvári Műszaki Egyetemen azonban nemcsak diplomát szerzett, hanem megtalálta a maga számára az igazi szakmát is. Évek óta az intézmény professzora.
Talán nem túlzás állítani: Tomán Szabina neve egyet jelent a kitartással, az üzleti sikerekkel és a női erővel. Személyében nem csak egy sikeres üzletasszonyt ismertünk meg, hanem egy rendkívül kedves és inspiráló személyiséget is.
Kézdi Imola, az erdélyi színjátszás kivételes tehetségű és humorú színésznője sikeres pályája közepén szakított a színház intézményével, otthagyta Kolozsvárt, a nagybetűs várost, és családjával együtt a szórványba, Aradra költözött.
Aligha létezik élsportoló, aki harangozással is foglalkozott. Birtalan István kétszeres világbajnok kézilabdázó, az egyik leghíresebb romániai magyar sportoló, Erdély századosa ezt is elmondhatta magáról.
Demény Elemér – vagy ahogyan a legtöbben ismerik, Öcsi – zord külseje vajszívet (és markáns értékrendet) takar: a Lófő Lovasudvar alapítója és oktatója udvarhelyszéki gyermekek sokaságával szerettette meg egy életre a lovaglást.
Messziről felismerem. Van benne valami titokzatos báj és elegancia. Bálint Hanna óvodás kora óta követi céltudatosan álmait. „Úgy élek, hogy híres táncos leszek” – mondja az ifjú csíkszeredai hölgy.
Gyermekkora óta vasak és szerszámok közt mozog, így nem is kell csodálkozni, hogy mostani munkahelye is egy műhely.A MegoldomPont nem csak szerszámkölcsönző, közösségi műhely Csíkszeredában, hanem általa Enikőnek új álmai születtek.
Nyelvész, a nyelv és kultúra kapcsolatának kutatója, a Partiumi Keresztény Egyetem docense, a Nyugati Jelen külsős munkatársa évtizedek óta, a temesvári magyar egyetemisták szakkollégiumának tanára.
Kilencvenhetedik életévében, február 19-én elhunyt dr. Szabó Judit, Erdély és Románia első női sebészorvosa. Egyike volt Kolozsvár polgári karaktereinek, aki nemcsak orvosi tudásával, hanem páratlan emberségével is mindenki segítségére sietett.
A Kolozsvári Magyar Opera szólistája, a budapesti Operaház rendszeres meghívottja. Hónapok óta toljuk a beszélgetés időpontját: amikor legelőször egyeztettünk, éppen Hongkongba érkezett, a Bajor Állami Operával turnézott.
Fiatalon egy erdei iskola volt az álma, ahol szabadon, tapasztalatok által tanulhatnak a gyerekek. Aztán azt fogadta meg, hogy ha valaha iskolaigazgató lesz, mindent meg fog tenni azért, hogy a gyermekek szívesen járjanak iskolába.
Nő, énekesnő, édesanya, közönségszervező, fesztiválszervező – eképpen határozza meg magát a Csíkszeredában élő Szilágyi Nóra. Édesanya, aki egyedül neveli gyermekét. A Csíki Játékszín közönségszervezője, a Csíki Jazz Fesztivál megálmodója, éltetője.
Kovács György a színészi lelkesedés, az önként vállalt fegyelem, a hagyománytisztelet, a hagyományteremtés és nem utolsósorban anyanyelvünk művelésének apostola. Erdély századosa.
Gyermekkorunkból szívesen emlékszünk az óvónőkre, dadusokra is, akik mesékkel, finom ételekkel vagy éppen egy meleg öleléssel tették szebbé a napjainkat. Ahogy teszi Marika dadus is. Nála az ölelés kiapadhatatlan kút. Még én is kaptam belőle.
Dr. Fehér Andrea életútja éppolyan lenyűgöző és összetett, mint azok a 18. századi történetek, amelyeket kutat: emberi, őszinte, sikerekkel és nehézségekkel tarkított, és mindig az adott kor konjunktúrái által befolyásolt.
Az életmódváltás, az önmagunkkal való ismerkedés fontosságát különböző életkorokban és helyzetekben ismerjük fel. De milyen hatás, eszköz kell ahhoz, hogy valaki el tudjon indulni ezen a küzdelmes, kalandos úton?
Sokadmagával az ötvenes évek sötét első felének áldozata, de a 95. születésnapján túl is olyan emberként áll előttünk, akit sem a nemzedéki-ízlésbeli, sem a politikai változások nem ábrándítottak ki az irodalom olvasásából, összefüggéseinek
A tudomány népszerűsítése az élete, az ismeretterjesztés a vesszőparipája. A csíkszeredai Nagy Péter egyfajta tudományos stand up-os: igazi karizmája akkor mutatkozik meg, amikor a színpadon áll.
Kézdi Imola, az erdélyi színjátszás kivételes tehetségű és humorú színésznője sikeres pályája közepén szakított a színház intézményével, otthagyta Kolozsvárt, a nagybetűs várost, és családjával együtt a szórványba, Aradra költözött.
Amióta divatossá vált a Házasság Hetét ünnepelni, volt néhány próbálkozásom arra nézve, hogy a saját és a gyülekezetemben élő házasságok minőségén egy leheletnyit javítsak. Egyházam nevében? Isten nevében? A magam nevében? – végül is egyre megy.
Kerek egy hónap múlva indulunk a néptánccsoporttal a már hagyománnyá vált nyári turnéra, Magyarországra. Persze látogatunk múzeumot és helyi látványosságokat is, de a szabadidőnk nagy részét
A januári nagy elhatározások, tervezések, újrakezdések súlya után az év második hónapja már egy jóval könnyedebb hangvételű, lazább hangulatú hónap.
Ül velem szemben egy harmincas évei elején járó nő. Szeme riadt, szinte horgonyt vet a tekintetembe, hangja hol tőle idegenül határozott, hol bensőségesen megtört. Pánikrohamok gyötrik, egyre erősebbek és gyakoribbak, már dolgozni sem tud, fél egyedül.
Mintha csak előírás volna, hogy az őszi színkavalkád lejártával a tavaszi kikeletig búcsúzni kéne a színes ruháktól is. Így aztán végképp teljes a kép. Ha nem volna elég színtelen, letargikus amúgy is minden.
Össze kellene már csomagolni s odaadni valakinek. A terhesnadrágokat, a szoptatós melltartót, a kis rugdalózókat, a tenyérnyi ruhácskákat, a cicafüles fürdőlepedőt, mindent. Mert lejárt, elmúlt, megnőttek, hála Istennek!
Ha meglenne mindenünk, nem kellene havat lapátolnunk télen. Hiszen arra is lenne ember. Ha minden is meglenne, akkor sem lenne meg minden. Kisember elmélkedései nagy télben.
Mindannyiunknak van legalább egy zsigerből adott válasza a fenti kérdésre. Amilyen szűrőn keresztül értelmezzük a világ történéseit, olyan megfejtést „teszünk ki az asztalra”.
Hétfő reggel van. Besüt a nap az ablakon. Lefőzök egy kávét. Leülök a laptop elé. Megnyitom a vágóprogramot. Egész hétvégén ezt vártam: dolgozhassak.
Az év legszomorúbb hónapja a január. Így, hogy az ünnepek elmúltak, az ember üresebb marad lélekben: már rég elmúlt a szeretet ünnepe, a szobából a fenyőt levittük a kukába, a szilveszteri mulatozás és durrogtatás hangja is oda...
A mai ember így gondolkodik: nekem ne szabja meg életem ritmusát a természet, tudom én anélkül is, mi a dolgom. Alkalmazásokból tudakolja az időjárást, ugyanazokat a zöldségeket fogyasztja minden évszakban, teából csak a filterest ismeri.
Hogyan vált a csapat iránti szeretet életük részévé? Milyen élményeket szereztek idegenbeli túrákon? És mit üzennének azoknak a nőknek, akik még csak gondolkodnak azon, hogy kilátogassanak egy meccsre? Erről mesélt Katalin és Piroska.
A stílus számomra a szabadságról szól. Éppen ezért nem szeretem a „szabály” szót használni. Mégis vannak bizonyos öltözködési trükkök, amelyek ismerete nem korlátoz, hanem segít — mint egy titkos összetevő a kedvenc receptedben.
Hover Zsolt református lelkész, feleségével és két lányával mesébe illő parókiában laknak. Az egyedi papilak minden zuga őket tükrözi: a hagyományok és a történelem szeretetét egy kis kreativitással, praktikusággal fűszerezték meg.
„Csíkuhelyi” kolléganőnket ismerve, ezt a hozzáállást vártuk tőle, noha mindig „patentül” látjuk, mindig alkalomhoz illően öltözve. Az olvasás szeretete visszaköszön a kiegészítőin, olvasott nő ruhatárát turkáltuk, „péterbeás” darabokat találtunk benne.
Bár így, az év elején nehéz megbecsülni, hogy mely trendek lesznek legnépszerűbbek az elkövetkező hónapokban, azt már látni, hogy a dizájnerek mivel készültek idénre.
Nem egyszerű a nagyérdemű előtt lemosni az évetizedekig személyes páncélként szolgáló sminket. Nekem elhihetitek. Bizalmi lépés ez.
Látod magad előtt azt az ötéves kislányt, aki édesanyja magassarkújában billeg, fodros szoknyában pörögve csodálja magát a tükörben? Eszébe sem jut azon töprengeni, hogy a súlya az ötévesek átlaga alatt vagy fölött van-e.