Mivel a román az ország nyelve, az itt élő magyarok jó része előbb-utóbb érteni, beszélni kezdi. Vannak, akik könnyen megbarátkoznak vele, mások fenntartásokkal kezelik, de kibújni a nyelv ismerete alól, itthon, nem lehet. Jóval ritkábban, de előfordul, hogy egy román anyanyelvű személy úgy dönt: ha törik, ha szakad, meg akar tanulni magyarul.

Bivalyt fej és sajtot készít, lovakat tenyészt és zöldséget termeszt a Hargita megyei Székelydálya református lelkésze és népes családja. A partiumi származású Fülöp Szabolcs és felesége, Anna először csak a székelyföldi falu híveinek alaposabb megismeréséért kezdtek állattartásba, mára azonban már életformájukká vált a gazdálkodás, közel két tucat bivaly és ló, mintegy hetven csirke, több kutya és macska gazdái. És ebben a természetközeliségben cseperednek gyermekeik: Anna, Csaba, Atilla és Álmos, valamint a kis Lehel, aki csupán néhány hete érkezett a népes családba.

Veled is megtörtént már, hogy monoton görgetésen találtad magad a közösségi média hírfolyamodban? Gondolkodtál azon, hogy a mindennapi rutinná vált „facebookozás” miért tud annyira magával ragadni? És eszedbe jutott, hogy ez esetleg veszéllyel járhat? A Kolozsvári Magyar Napokon Szász István Szilárd, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem doktorandusza e témában tartott előadása során számos váratlan infóval szolgált.

Kolozsvárról, piros Daciával indult bele a világba szüleivel és testvéreivel, tízévesen, 1990-ben. Gyerekként is mindig arról álmodozott, hogy mi lehet azon a határon túl. Tíz éve járja a világot kézi kamerával az On the Spot dokumentumfilmes Cseke Eszter az alkotótársával, S. Takács Andrással.

Úgy tárul ki előttünk a zabolai Mikes-birtok kovácsoltvas kapuja, mint a filmekben a mesebeli kastélyoké. Belépünk. S mintha egyszerre csak valami visszarepítene minket hatszáz évet: elkezd mesélni a park, halkan dúdolja történetét.

Bátran vesszük a kanyarokat a csernátoni Haszmann Pál Falumúzeum felé, az ember azt hinné, hogy már kiér a faluból, amikor jobb oldalán hatalmas fehér fakapu hívogatja befelé. Talán a legjobbkor érkezünk, hiszen kint tombol a hőség, a tágas udvarra belépve viszont menedékre lelünk az égbe nyúló fenyőfák alatt. A birtok ura, építgetője és szépítgetője, Haszmann Pál, sokaknak csak Pali bácsi, valamint lánya, Dimény-Haszmann Orsolya fogad bennünket. Pali bácsit az érdekli, hogy mit szeretnénk megmutatni az olvasóknak. Mindent, vágom rá határozottan, és el is indulunk körbejárni a falumúzeumot.

Van, aki a közeli nagyvárosba busszal, Kele Brigitta a New York-i Metropolitan Operába ingázik repülővel Kolozsvárról és Várkuduról, ahol református lelkész párjával él. Volt már könyvtáros szülővárosában, Nagyváradon és lapkihordó Budapesten. Hosszú utat tett meg a világ első számú operaházának színpadáig. Választhatná a csillogást, mégsem teszi. Számára Erdély jelenti az otthont.

A Csíki Székely Múzeum igazgatójának irányítása alatt jelentős képzőművészeti kiállítások kaptak otthont a Mikó-várban: elmélyülhetett a közönség többek között Csontváry, Rippl-Rónai és Munkácsy festészetében, de a helyi alkotók, Gaál András és Szász Endre munkásságából is kapott ízelítőt. Mindeközben felújították a több száz éves várkastélyt, és korszerű kiállítótermeket alakítottak ki. Gyarmati Zsolt pedig időközben édesapa lett. Munkáról, családról kérdeztük.

Mindig tisztában volt azzal, hogy mit akar, és sohasem hagyta eltántorítani magát a céljaitól. A húszas évei elején járó, marosvásárhelyi születésű Condurache Róbert pilótaként dolgozik az állami légitársaságnál, hivatását pedig egy szerencsés egybeesésnek köszönheti. Nemrég családot alapított, és a zsúfolt munkaprogramja ellenére igyekszik minél több időt tölteni a kisfiával meg a párjával.

LGBTQ közösség – egy betűszó, ami a melegek, leszbikusok, biszexuálisok, transzneműek (magyarul LMBT) közösségét hivatott jelölni. Néhányunknak ezek értelemmel bíró szavak, mások számára indulatot keltő fogalmak, és megint másoknak teljesen eszement zagyvaságok. Akkor is léteznek, ha nem veszünk róluk tudomást, de lehet úgy tekinteni rájuk, illetve eme identitáspolitikai mozgalomra, mint az elfogadás mindennapos gyakorlatára.

Először 2014-ben lapozhatták fel az olvasók Erdély női magazinját, a Nőileget. Hónapról hónapra számos olyan embert szólaltattunk meg, kinek munkája, hitvallása, életpályája példaértékű. Mi történt velük azóta? – Nosztalgia-sorozatunkban erre voltunk kíváncsiak. Hogy teljes legyen a kép, a cikk végén korábbi teljes lapszámunkat is újraolvashatják.

Ma már térségünkből sem lehetetlen önkéntesként eljutni a világ számos pontjára, s egyre többen neki is vágnak a távoli kalandnak. A székelykeresztúri Gagyi Réka és a székelyudvarhelyi Török Tünde az Erdélyi Ifjúsági Egyesület révén teljesítettek Európai Önkéntes Szolgálatot Nyugat-Afrikában. Benini élményeikről, tapasztalataikról szívesen meséltek.

Szeretnek barkácsolni. Kincső tele van ötlettel, férje, Csaba pedig, ahogy ideje van rá, meg is valósítja azokat. Orvosok mindketten, így kevés idő jut erre a szenvedélyre, mégis otthonukban szinte mindent ők készítettek el. Nemcsak kreatív, de nagyon praktikus, helytakarékos megoldásokat találtak ki. Mutatjuk!

Azok élnek itt, akik letennék a terhet, ami őket és környezetüket már a végsőkig elfárasztotta, akik szabadulnának a függőség rabságából. Akiket talán válaszút elé állított a párjuk, a család, az élet, de itt a belső motiváció is kialakul: mássá, józanná válni. Évek óta kíváncsi voltam az egyetlen hazai magyar nyelvű, jó eredményekkel dolgozó intézményre, ahol szenvedélybetegek rehabilitációjával foglalkoznak. Végre láthattam, és jó, hogy láttam.

Kislányosan törékeny sziluett, bájosan nőies hang tulajdonosa érkezik a csendes budapesti cukrászdába. Török-Illyés Orsolya, a Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztivál fődíját is elnyerő Ernelláék Farkaséknál című film Esztere számára fontosabb „a semmi szabadsága, mint a valami rabsága”, és ma már csak önmagának akar hiteles lenni. Amit ösztönösen érez, az az egyetlen irányadó a marosvásárhelyi származású színésznő számára, és ezért akár a konfliktusokat is vállalja a világgal.

Divat a természetesség, de a legtrendibbek akkor lehetünk, ha egyéniségünkhöz és arcunkhoz illő sminket és szemöldököt viselünk. Napjainkban ismét a szépen ívelt, nem túl vékony, de nem is túl vastag szemöldök van divatban – mondja Szász Imola kézdivásárhelyi mestersminkes. Ugyanakkor, a szemöldök formája sokat elárulhat a személyiségünkről. Az egyenes szemöldök realista személyiséget takar, az ívesebb emberközpontúbbat.

Soha nem volt egyszerűbb alakunknak megfelelő fürdőruhát választani. Kulcsszavak: kényelem és viselhetőség, de az sem árt, ha tudjuk, melyik fazon áll igazán jól nekünk. Feltérképeztük a 2018-as fürdőruhatrendeket, mutatjuk.

Fehér orvosi köpenyt, fekete ruhát csak akkor visel, ha feltétlenül szükséges. Dr. Szőke Kinga, a Székelyudvarhelyi Városi Kórház Szemészeti Osztályának főorvosa napi 10–12 órát dolgozik, nem csoda, hogy cipőben és ruhában is a kényelmesre szavaz. No meg a vidáman színesre.

Grubisics Csagának nem csak a neve különleges. Aurájában érezni, hogy ő egyedi. Ezt sugározza személyisége, és öltözködésében is ez köszön vissza. Dolgozó nő, egymaga építette fel vállalkozását, a Csagasa Consulting céget, közben kisfiát is neveli, és konyhatündér is tud lenni. Vizuális kommunikációs szakemberként dolgozik, két hónapja a Nőileg csapatához is szorosabb szálak fűzik, ő ugyanis a Mutass jó példát! programunk arculatának megálmodója. Kifinomult, kellőképp törékeny, alkalomadtán erős akaratú nő, néha femme fatale – cáfoljanak rá, ha a fényképek nem ezt adják vissza!

Bereczki Zsuzsa jogász egy brassói ügyvédi iroda ügyfeleinek jogi problémáit oldja meg nap mint nap. Bár munkáját nem éppen a kényelem jellemzi, hiszen naponta akár többször is szaladgálnia kell egyik tárgyalásról a másikra, vagy ügyet intézni, igyekszik minél csinosabban, de komfortosan öltözködni. Köztudott, hogy a jogi szakmában szigorú a dresszkód, Zsuzsa mégis próbál belevinni valami rafinériát is klasszikus darabjaiba. Az hamar kiderült, hogy magas sarkú cipő nélkül nem tudná elképzelni az életét. Az ő ruhatárát mutatjuk meg.

Csinosan elegáns megjelenésével sokszor magára vonzza a tekinteteket, nem hiszem, hogy van olyan aradi, aki még ne figyelt volna fel ruházatára, amely jó ízlését, derűs, fiatalos életvitelét tolmácsolja.

Nagyon színes ruhák, sok kék és még több piros, valamint indiai motívumok – leginkább így jellemezhetnénk az aradi Dobos Mária jógaoktató gardróbját. Mindig az adott helyzetnek megfelelően öltözik, belső érzésére hagyatkozik, amikor kiválasztja, hogy mit vesz fel. Nemcsak életén, hanem ruhatárán is nyomot hagyott, hogy élt Londonban és Indiában, 17 év után tért vissza szülővárosába, a Maros-parti Aradra.

Nagyon sok kislány tölti gyerekkorát babák öltöztetésével, ruhák rajzolásával, kevesen jutnak el azonban a kifutók, profi fotózások és divatlapok világáig. Bakó Emese marosvásárhelyi divattervezőnek ez sikerült, és pályája még csak most kezdődik. Nemrégiben az Elle divatmagazin is felfigyelt rá. 44 ország fiatal tehetségeinek biztosítottak bemutatkozási lehetőséget egy online platformon, Romániát pedig Emese képviselhette. Azóta egyre többen kíváncsiak rá.

Számára az argentin tangó, mondhatni, szerelem volt első látásra. Még az öltözködési stílusára is hatott: míg korábban gyakran viselt nadrágot, most inkább ruhára és szoknyára szavaz. A csíkszeredai születésű, jelenleg Temesváron élő Péter Ildikó divattervezőként végezte felsőfokú tanulmányait, és azon szerencsés hölgyek egyike, akik nemcsak megálmodják, hanem meg is varrják maguknak a ruhákat.

A nagyvárosi fiatalok hol lazán elegáns, hol bohém, hol bohókás megjelenése jellemző Mányoki-Kántor Bencére, de az operaénekesnek tanuló húszéves fiatalembert akarva sem lehet stílusjegyei alapján valamilyen öltözködési irányzathoz sorolni. Bence imidzsében van valami plusz, ami odavonzza a tekintetet. És nem csak azért, mert legalább 50 pár színesebbnél színesebb zoknija van.

Bagaméri Noémi, az Erdélyi Magyar Televízió Panoráma című műsorának szerkesztő-műsorvezetője igazi divatdiktátor. Stílusa nőies és kislányos, üde és egyedi egyszerre.

Öltönyös, hózentrógeres úriemberek; kisszoknyás, masnis hölgyek. Nem mindennapi látvány. Mintha egy fekete-fehér filmből léptek volna elő. Marosvásárhelyen azonban egyre gyakrabban látjuk őket, hiszen ők azok a fiatalok, akik úgy tekernek végig a városon, hogy nem lehet nem észrevenni őket: vintage ruhában és nem mellékesen két keréken.

Talán elképzelhetetlennek tartjuk, amikor először találkozunk vele, hogy apró halacskák „rágcsálják" a lábainkat. Azonban ha egyszer kipróbáljuk, garantáltan beleszeretünk: a garra rufa halak finoman távolítják el az elhalt hámsejteket, megfiatalítva ezáltal a bőrünket. A halacskáknak nincs foguk, ezért semmiféle sérülést nem okozhatnak, érintésük olyan, mintha sok pici puszit adnának a lábunkra.

Legutóbb A kripli Eileenjeként láthatták a színházkedvelők, de ismerhetik a Bányavirág férfiszíveket tipró Ilonkájaként vagy A Nyugalom Rebekájaként is. A munkája szerepekből és jelmezekből áll, a magánéletben azonban az egyszerűségre törekszik, és ez ruhatárán is meglátszik. Nagy Dorottya marosvásárhelyi színésznő a laza, kényelmes ruhák és a gyors öltözködés híve.

Székelyudvarhelyen született. Budapesten él. Stylist. Férfiakat öltöztet stílusosan. Az első nemzetközi férfimagazin, a Mandrawn alapítója. Alkata: plus size. Vállalja, megmutatja. Üzenete: kukába a zsákruhával! Fiatal. Tehetséges. Makacs. Önfejű. Ösztönös. Egyéniség = Balla Frida.

Se szeri, se száma manapság a fogamzásgátlási módszereknek, azonban a velük szembeni elvárásaink is hasonlóan számosak: legyen hatékony és könnyen használható, elérhető, ne legyenek mellékhatásai, ne befolyásolja a későbbi teherbeesést és a libidót, és amennyiben valóban bekövetkezik a megtermékenyülés, ne legyen káros hatással a magzatra. Van biztos módszer? Hogyan, milyen ismérvek alapján válasszunk? Gyakori kérdésekre igyekszünk válaszolni.

Mindketten tudták, a másiknak olyan tulajdonságai is vannak, amelyek elviselhetetlenek, amelyektől rettegnek és menekülnek. Ennek ellenére azt gondolták, engednek a kísértésnek, és megegyeztek: szigorúan csak a testiségre koncentrálnak, érzelmek kizárva. Ez lehet a leírása annak az egyre népszerűbb kapcsolati formának, amiről már filmet is forgattak Friends with benefits, Barátság extrákkal címmel. Főszerepben Justin Timberlake és Mila Kunis. Először kollégák, később barátokká válnak, aztán jönnek a fülledt együttlétek, és végül persze a karakán elhatározás, ami nagyon gyorsan dugába dől. Kiderül, a barátság extrákkal nem működik. Úgy tűnik, előbb-utóbb átcsapnak a fejünk felett az érzelmek.

Emlékeznek az évekkel ezelőtt hódító Parfüm című filmre? Egy fiatal francia fiú története, aki a 18. század Párizsában nő fel. Különleges tehetsége van a szagok, illatok érzékeléséhez. Kivételes képessége azonban megszállottsággá válik, és ez a vesztébe sodorja. Egyetlen életcélja lesz: megőrizni a fiatal lányok bőrének illatát.

A hétköznapi nyelvben gyakorta tévesen vagy elnagyoltan használják a frigid és frigiditás kifejezéseket: a pontosítás igénye nélkül és a szó pejoratív értelmében címkéznek meg olyan nőket, akik párkapcsolataikban vagy szexuális életükben küzdenek problémákkal. Így hát a szakemberek is inkább szexuálisvágy-zavarnak nevezik az állapotot, mely – az esetek túlnyomó többségében – csak átmeneti.

A mai világ természetesnek, a szex okvetlen velejárójának tekinti az orgazmust. Pedig nem feltétlenül és nem minden esetben az. Egy nyáresti borozás közben párkapcsolatokról beszélgettünk. Szerelemről, szexről. Kiderült: van, akinek ritkán vagy soha nem adatott meg, hogy partnerrel élje át a földöntúli érzést, ami a lábujjtól a fejbúbig megrengeti a testet, ami felpezsdít, amitől homályos lesz a tekintet, piros az arc, remegő a szív. 

Az első meleg estén kezdődik. Amikor éjfél körül sem hűl le a levegő, csak egy vékony sálat terítünk a vállunkra – jelképes gesztus, laza szövet, kabát helyett ez jelzi az éjszakát. Más illata van a szélnek, nektár a bor, zamatos a nevetés, még a zene is hangosabb, ritmusra dobol a lábunk, táncol az egész testünk, arra vágyunk, sose legyen vége. Ez nem csupán nyár. Ez nyár és szabadság, kéz a kézben. Megnyalod a szád, ráharapsz, a semmibe révedsz, és huncutul elmosolyodsz: hát itt van, itt van újra...

Emlékeznek? Hogy lüktetett, hogy hullámzott, morajlott, tombolt, mint a tenger vihara: hajnalig tartó délutánból és a tökéletesből is kettő kellett, hogy csillapítson, szelídítsen, hogy megzabolázzon. A vágy elemi, a kor csak ráncba szedi: megölni, örökre kioltani nem tudja. Vajon milyen lehet ágyba bújni a másik generációval? Vajon ugyanúgy érint, ugyanúgy csókol, mint egy tüzes ifjú, vagy a vadságot gyengédség váltja fel, és a kor javunkra lesz: vajon úgy ölel, hogy másnap és harmadnap az emlékébe is beleremegünk? Mit tud egy idősebb szerető, és mitől ellenállhatatlan a fiatalság?

A szexről nem beszélni, csinálni kell – mondják. Mi azonban úgy gondoljuk: amellett, hogy csináljuk, beszéljünk is róla! Hiszen csak így lehet mindannyiunk számára még jobb hely az ágy. Férfiakat és nőket kértünk, mondják el, ők miért élnek-halnak az ágyban, és mi az, amitől a vágy meghal a pamlagon. Vágyvédelmi kisokos következik – a teljesség igénye nélkül – férfiaknak, nőknek egyaránt. (Vagy teljes összezavarás.)

Patriarchális kultúrákban sokakat foglalkoztató téma a pénisz mérete, formája: nemcsak a férfiakat, hanem a nőket is érdekli, hogy milyen a hímvessző, mintegy arra utalván – gyakorta tévesen –, hogy a fallosz külleme az egyedüli tényező, amely befolyásolja a szexuális teljesíményt. Viszont a vagina – a népnyelvben érdekes módon csúnyának becézett női nemi szerv – szépsége vagy csúnyasága is az elmúlt években fokozott figyelmet kapott. Milyen a szép, de főként mi számít csúnyának? Fontos egyáltalán, s ha igen, akkor kinek, hogy hogyan néz ki a szeméremtestünk?

Alapszükséglet ugyan, viszont a táplálkozással vagy a légzéssel ellentétben, szex nélkül lehet élni: trauma okozta testi vagy lelki sebek gyakorta a libidó csökkenésével járnak, de egyszerűen a megfelelő társ, pár hiányában is nélkülözhetünk. Milyen az élet szex nélkül? És milyen okok, indítékok vezetik egyes hölgytársainkat arra, hogy önként vállalt cölibátusban éljenek?

Romantikus, forró éjszakák, titkok, kirándulások, lopott, együtt töltött órák – örökké feledhetetlen élmény szeretőnek lenni. Évek múltán, ha az emlékek kissé meg is fakulnak, az akkori kellemes, bizsergető izgalom érzését jó felidézni. Azt, hogy szeretőnek lenni nem volt mindig jó – sőt, sokszor fájó, megalázó, húsba vágó – elfeledjük. És akkor miért csináljuk? Mert a nő mellé társ kell!

Manapság mi sem természetesebb, mint naponta több párbeszédet is folytatni a virtuális térben: a Skype, a Facebook és a különböző chat-szobák lassan a telefonálást is elavulttá teszik. Átültethető-e viszont a flört, az udvarlás, esetleg a szex a cyber-világba? Szokás Erdélyben online pajzánkodni?

Bár a világ a szűzen fogant Megváltót ünnepli, sokan a három királyt várjuk leginkább, vagy bár azt az egyet, aki mennybe repíti a bennünk rejlő angyalt. Szerelmeskedni a szeretet ünnepén? Jézus! Kinek jut eszébe ilyen paráznaság? Nekünk. 

Ami gyönyört okoz az anyának, az jó a babának is, így a szakember. De nem a szellemi gyönyörködésre, hanem a testi örömökre gondolunk: hogy a gyermekvárás hónapjaiban nemcsak szabad, hanem javallott is szeretkezni. A gyakori kérdésekkel fordultunk szakemberhez.

Vajon tényleg igaz, hogy a székely férfiak hidegek, rosszul kommunikálnak, nem tudnak udvarolni, nem kedvesek?

Az eredetileg indiai származású chutney – a szó maga is hindi eredetű – olyan ízesítő, amelyet friss gyümölcsökből és fűszerekből készítenek. Curry-ételek, húsok mellé szolgálják fel, vagy meleg fogásokat, leveseket ízesítenek vele. A receptet, vagy inkább a koncepciót, azóta sokan átvették, és mindenki a saját hasonlatosságára alakította. Nagy-Britanniában a mangó chutney a legelterjedtebb, az Egyesült Államokban pedig a papaya és kókusz alapú édes-savanyú „aromabomba”. 

Az erdélyi konyha egyik jellegzetessége a folyamatos megújulás. Az elmúlt századok során mindig nyitott volt az új hatásokra, ezek folyamatos keveredéséből alakult ki mindaz, amit ma erdélyi konyha néven emlegetünk. Még akkor is, ha az utóbbi évtizedekben senki nem határozta meg, hogy pontosan mit is jelent ez.

A baranta névre hallgató fegyveres és pusztakezes önálló harcművészeti irányzat a kilencvenes évek óta formálódik, és maga a megnevezés fegyveres vetélkedést, hadjáratra való felkészülést is jelent. Más stílusokkal, például a karatéval, kungfuval ellentétben a baranta nem egy vagy több mester nevéhez fűződik, hanem a magyarság ezeréves harci kiképzési formáit tömöríti. A régi törzsszövetség idején barantázónak nevezték azt a kiváló fegyverforgató harcost, aki a legmagasabb erkölcsi követelményeknek is megfelelt. Ma már Magyarországon kívül Erdélyben, a Felvidéken, a Vajdaságban, Kárpátalján, de még Stuttgartban is vannak követői.

Nálunk a piknik főleg a gulyásozást vagy a miccsezést jelenti, de mindenképpen valami kinti sütéshez kapcsolódó tevékenységet, az erdő szélén vagy a kert végében. Akinek nincs kertje, és nem jut ki a természetbe, évekig kimarad az élményből. Ritka, hogy valaki bepakol egy kosárba, és egy város közepén lévő parkban teríti le a pokrócot.

Hogyan juthatunk el oda, hogy ne hétköznapi, látványos pózban időzzünk a levegőben, egy másik emberre támaszkodva? Az akrojóga nem csak „repülni”, bízni is megtanít, állítja Moscu Katalin, aki Kolozsváron oktatja a jógát és thai masszázst is ötvöző módszert.

Újrakezdés. Sokan sokféleképpen éljük meg a lehetőségét vagy épp kényszerét. Ha az újrakezdés valamiképp újjászületés is egyben, sokkal nagyobb súlya van. Hiszen nem egy történést, szinte egy életet kezdünk újra. Tréning rovatunkban ebben a hónapban arra keressük a választ, hogyan, milyen segítséggel lehet megkezdeni a felépülést egy minket ért súlyos baleset vagy műtét után.

Számomra is meglepő módon, de minden félelem nélkül indulok neki az első siklóernyős kalandomnak lesz, ami lesz alapon. Végtére is, sokkal több autóbalesetről hallunk, mint siklóernyős tragédiáról. A beülőbe „kötözve” várjuk kis ideig a szelet, ami felkap a Fenyédi Lázon, 4-5 lépésnyi szaladás, és szinte magától értetődően már a levegőben is vagyunk. Na, jó, a szívverésem azért egy pillanatra kihagyott.

Folyton hányingere van az autóban? Repülőben vagy hajón érzi rosszul magát? A jó hír az, hogy nincs egyedül: kétmilliárd-ötszázezren érzünk ugyanígy egy-egy utazás során, azaz minden harmadik ember küzd ezzel az állapottal. A rossz hírünk viszont az, hogy nem sokat lehet tenni ellene.

A szétnyílt hasizom egyre több nőt – és nemcsak – érintő probléma, amely korai felismeréssel és rendszeres tornával nagyon hatékonyan kezelhető. A Love YourBelly elnevezésű torna még kevéssé ismert, bemutatjuk.

Az elmúlt két évtizedben annyi irányzat terjedt el a reggelikkel kapcsolatban, hogy ember legyen a talpán, aki kiigazodik ezek között. Vannak, akik úgy vélik, reggelire csak gyümölcsöt együnk, így jutunk a legtöbb energiához. Mások a bőséges reggelik mellett szólnak, szerintük így lehet átvészelni az időt ebédig. Abban talán mindenki egyetért, hogy reggelizni valamit mindenképpen kellene, és ezalatt nem a bögre teát vagy kávét értik. Persze aztán jönnek a sietős hétköznapok, amikor reggel semmire nincs idő, így marad az egycsupornyi valami és a rohanás.

Az egészséges étrend és a rendszeres mozgás sokunk újévi fogadalmas listáján szerepelt már. De vajon sikerült-e kitartani? A lelkesedés őszre nagy eséllyel lankadt, kiürültek az edzőtermek, és a hűtőszekrényben is más ételek lapulnak. Az ok egyszerű: az életmódváltás nem megy egyik napról a másikra, és aki kényszerként éli meg, hamar feladja a próbálkozást.

Főleg az idősebb korosztály betegségeként tartják számon. Férfiaknál, de nemcsak. Gond, hogy bár 65 év fölött minden ötödik embert érint, sajnos ezek közül csak minden tizedik esetben jelentkezik a jellegzetes érszűkületi tünet. Ezért nagyon fontos a rendszeres szűrés, főleg a cukorbetegek, a magas vérnyomásúak, túlsúlyosak, dohányosok esetén – figyelmeztetnek a szakorvosok. Dr. Makó Katalin marosvásárhelyi belgyógyász főorvossal ezúttal az érszűkület témakörét jártuk körül.

Kitartás, akaraterő, önfegyelem, adrenalin – minderre szüksége van annak, aki elzarándokol egy általa kiválasztott kegyhelyre. A több tíz, száz kilométer megtétele megedzi a testet, de az igazi peregrináció lényege nem a testedzés, hanem a lélek „tréningezése”. Készüljünk fel a nagy útra, eddzünk vagy csak vágjunk bele? Erre kerestük a választ.

Megválni a lencséktől olyan érzés egy szemüvegesnek, mint amikor visszaengedünk a nyílt vízbe egy akváriumban tartott halat. Nincs már keret, sem lencse, miközben a látás sem romlik – felszabadító állapotnak tűnhet annak, aki egy életre letenné az okuláréját. Erre ma már térségünkben is van elérhető orvosi megoldás a lézeres szemműtét révén.

Hasogat a fejünk, tüsszögünk, túlettük magunkat? Mindenre van megoldás! Egyetlen pirulát kell bevenni, máris elmúlik a fejfájásunk, megfázásunk, sőt az egyre idegesítőbb gyomorgörcsünk is. Legalábbis ezt sugallják a televíziókból áradó gyógyszerreklámok, amelyek pillanatok alatt ható mágikus gyógyírt ígérnek a médiafogyasztóknak, kizárólag a tüneti kezelésre összpontosítva.

„Te Nonó, nincs egy versed?”– kérdeznénk mi is tőle. László Noémi mindig verset írt, mégsem tartja magát költőnek. Az, hogy valaki költő, csak halála után derül ki, vallja Kányádival. De ha kell, Petőfiként kiáll a lépcsőre.

A film főszereplője, Radu helyi problémamegoldóként dolgozik egy hírügynökségnél, ő a kapocs, aki például a francia újságírókat az erdélyi viszonyok között elkalauzolja, aki megtalálja azokat a személyeket, akikre a riporthoz szükség van.

Már meg sem rezzenünk, ha fotón vagy filmben látunk meztelen nőket, a színházi vetkőzések azonban esetenként megdöbbentenek vagy sokkolnak is. Az öncélú vetkőzést nem szereti a legtöbb erdélyi színésznő, egy jól kigondolt színpadi hatás fokozáséért azonban – indokolt esetben – bátran ledobják nem csupán az esetleges gátlásaikat, de a jelmezüket is. Mennyire meztelenek, ha meztelenek? Színésznőket kérdeztünk.

Könyvborítói mindannyiunk könyvespolcán megtalálhatók, szürrealisztikus, színpompás festményeit számos városban megcsodálhatták a művészetkedvelők. Szentes Zágon egyszerre elismert reklámgrafikus, képzőművész és fotós. 

Igen érdekes, izgalmas regény jelent meg nemrég a Gutenberg kiadónál a székelykeresztúri író, Zsidó Ferenc tollából. A Huszonnégy című kötet, amelyet blokkregénynek nevez a szerző, témája a panellakó kisember élete, az áthallatszó zajokkal, a kiszűrődő szagokkal és az ezek mögött húzódó valósággal. Esetleg valótlansággal.

Miközben minden nyáron téma az erdélyi magyar sajtóban, hogy a székelyföldiek nem beszélnek jól románul, a bukaresti románok már jól ismerik egy székely színész nevét, mi több, estéről estére a főváros legnevesebb színházaiban nézik előadásait. Téglás István Barótról indult a világot jelentő deszkákra, ma az ország első színházának, a bukaresti Nemzetinek a tagja, de sokat láthatták az Odeonban és több független produkcióban is.

Egy tábor, harminc év, számtalan résztvevő. Tusványos ennyi idő alatt sem veszített értékéből, ráadásul évről-évre sikerül újat is mutatnia: új programok, új érzések, új élmények és új arcok is. Ebben a harminc éves újdonságban pedig megmarad annak, ami a kezdetektől: a világ közepe, a biztos pont, ahol összenő, ami összetartozik.

Van, amikor könyvválasztásnál igenis számít, ha valamilyen díjat kapott a szerző vagy maga a mű, ugyanis a díjazás feltételezi, hogy az illető író vagy mű elért egy bizonyos irodalmi szintet, ami inkább megfelel az igényesebb olvasónak.

Imre Éva, a Kolozsvári Állami Magyar Színház egyik legfiatalabb művésze az elmúlt években bebizonyította: attól még, mert egy színésznő szép és filigrán, nem kell föltétlenül beskatulyázni. Nem kell, vagy inkább nem lehet: Éva az elmúlt öt évben változatosabbnál változatosabb szerepekben remekelt, volt kislány, angyalarcú halál, földbirtokosné és Ibsen-hősnő. Jelenléte intenzív, főszerepben és tömegjelenetben egyaránt. Nem ússza meg a dolgokat. Civilben kedves, közvetlen, allűröktől mentes.

Fekve egy szalmakazalban írtam a Double Rise Fesztivál negyedik kiadásának utolsó napján eme sajátos beszámolót. Vártuk, hogy virradjon, néhányan aludtak, de ha már napfelkelők vagyunk, úgy döntöttem, én stílusosan itt, Napba nézve fejezem be ezt a fesztivált.

Barátság, szülőség, fájdalom, küzdés, a kisvárosi lét minden szépsége és szűklátókörűsége, minden, ami egy zárkózott kis közösségre jellemző lehet, megtalálható ebben a regényben, plusz a sport iránti rajongás, ami ezt a közösséget élteti.

Egy éve jelent meg Vida Gábor Egy dadogás története című könyve. Olyan sikerre tett szert, amilyenre maga a szerző sem gondolt, és amilyent eddigi könyvei kapcsán sem tapasztalt meg.

Sokszínű, erős, határozott elképzelése van a világról. Bár véletlenül sodorta a szél a filmrendezés irányába, Kincses Réka mégis ebben a formában tudja leginkább kifejezni gondolatait, önmagát. Persze ír drámákat is, rendez színházban, tanít, sőt terápiás csoportot is vezet. A marosvásárhelyi születésű, Berlinben/Brandenburgban élő rendező hamarosan újabb játékfilmet forgat.

Kerek évfordulót ünnepel a Csíkszeredai Nemzetközi Jazzfesztivál, a tizedik születésnap megszervezése azonban keserédes hangulatban indul: Szilágyi Nóra az elmúlt fesztiválok pénzügyi nehézségei miatt elbizonytalanodott a folytatásban, megosztaná valakivel a terhet.

Négy évvel ezelőtt beszélgettünk utoljára. Akkor is a Nőilegnek készült az interjú. A helyszín ugyanaz, a szereplők ugyanazok. Csak a dátum változott, és az, hogy azóta Székely Csaba nevét, de talán a lapunkét is sokkal többen ismerik.

Egy szokásos hétköznapi csetepaté után gyerekeim, miután kiosztották egymásnak a nyomatékosító csattogtatásokat, nagyon megszomjaztak. Anna lecsapott a gyümölcsöskosár utolsó banánjára, és úgy döntött, hogy a maradék tejjel banánturmixot készít magának. Csakis magának, semmi esetre sem Örsnek, egy cseppet sem neki, mert az előbb úgy megrúgta, hogy „kitörött” a lába.

Hihetetlen, de sajnos valóság, hogy a forró, szabad nyárnak vége, pedig simán kibírtunk volna még két turnust egymás után. Bevallom, az elején kicsit meg voltam szeppenve, hogy milyen érdekes elfoglaltságokkal tudjam lekötni két, izgalmakra, élményekre éhes porontyomat, hogy ne szippantsa be őket az elektronikai kütyük mocsara.

Ahány válás, annyi történet, de a kimondott NEM csak akkor lesz boldogító, ha végigjárjuk az újjászületéshez vezető kálvária minden stációját a döntéstől az újjászületésig. Fáj, de megéri.

Az a bizonyos tíz nap egy évben, amelyért már hónapokkal előtte sóvárgunk: családi nyaralás a neve. Mindenki várja... Vagy mégsem? Kisgyermekesek örök kérdése, hogy az igazi szabadság-e ez, vagy csupán a hétköznapok forgatókönyve egy más helyszínen. Ebben a dilemmában segíthet egy pesztra, hacsak nem épp ő a feszültségkeltő elem.

Hurrá, nyaralunk! És nyaralni jó, de kivel a legjobb? Jöhet a felhőtlen kikapcsolódás, a lazulás és a pihenés, olykor mégis borússá válik a páros vagy családos szabadság. Sebaj, legalább van mivel dicsekedni.

Elvetéltem. Elment a baba. Abortuszom volt. Megöltem a gyermekem. Milyen lett volna Ő? Szégyellem magam. Nem voltam képes kihordani. Nem volt más választásom. Hibáztam. Mások döntöttek helyettem. Gondolatok, amelyek évek múlva is marcangolják azokat a nőket, akik elvetéltek vagy abortuszon estek át. Nem beszélünk erről az élményről, mint sok más, ez is tabu…

Ha még nem ismernél, én vagyok az a romániai nő, aki a te életed éli. A különbségek elenyészőek. Mielőtt felháborodnál, tudd, hogy én is dühös vagyok kicsit, hogy is gondoltad, hogy előttem leéled a saját életemet, aztán a tiédnek kiáltod azt ki? Mindegy is, történt, ami történt, ne gabalyodjunk bele a részletekbe. A lényeg, hogy tudom, mit jelent. Tudom, mennyire egyedül vagy, miközben kedves jó barátok, odaadó család sertepertél körülötted.

Élt hajdanán, sok száz évvel ezelőtt a szép Itáliában egy jeles ember, akinek a neve Francesco Filelfo volt. A jó ember gazdag is volt, és az esze is a helyén, csak a szívét gyötörte valami nyavalya nap mint nap, és ez megkeserítette az életét, és még legalább egy asszonyét is, tudniillik volt neki egy igen csinos, szemrevaló felesége, aki után bizony gyakran megfordultak volna a városka utcáin és piacán a férfiak.

Reptér. Becsekk. Ja, az onlájn volt, akkor csak telefonos becsekket mutatok a gépnek. Csipog, mehetek. Levetkőzöm, nadrágszíjat le, az őr mutatja, hogy a reggel gondosan megkreált kontyomat is legyek szíves szétszedni. Nem örülök, de itt ő a főnök, inkább szedem ki a gondosan berakott hajcsatokat.

Meztelenül jövünk a világra, majd takargatni kezdenek, és egy életen át – legalábbis a mi kultúránkban és főleg a külvilág előtt – többnyire „beöltözötten” jelenünk meg. De mi van otthon? Mi tapad a meztelen bőrünkhöz és magához a meztelenséghez? Beszéljünk róla pőrén és tabuk nélkül!

Fiúnak és lánynak születünk, de ez mindegy abból a szempontból, hogy majd, évekkel később minek érezzük magunkat és miként akarunk élni. A genderelmélet azt állapítja meg ezzel kapcsolatban, hogy a nemi szerepeket nem határozza meg feltétlen a biológia, illetve a testi jellemzők. Ez az idegen szó, gender, és a mögötte lévő tudomány olyasmivel foglalkozik, amivel mi, zárt közösség tagjai nem akarunk foglalkozni, avagy nem is értjük, miért kéne. 

Sokan tartjuk fontosnak, hogy gyerekeinknek ne csak a világhálón boldoguljanak, hanem a könyvekkel is jó barátságban legyenek. Egyrészt azért, mert szeretnénk, ha ők is részesülnének az olvasás örömében, másrészt mert még mindig „betűalapú” a világ, és a szakértők is azt mondják: aki jól olvas, jobban teljesít más területeken is.

Gyermekkoromban összesen négy óvodába jártam. Kettőből megszöktem, leléptem egy óvatlan pillanatban, négyévesen rendíthetetlen célirányossággal hazalógtam a városi forgalmon keresztül. A másik kettőben is legtöbbet 2-3 hónapot jártam folyamatosan. Egyszóval utáltam az óvodát, ha tehettem, meglógtam, ha nem, dacos némasággal kívül maradtam a történéseken. Eltelt pár év, és tizenévesen az óvónő-tanítói pályát választottam, évekig jártam asszisztálni, tanítani napközikbe, aztán a pszichológia elcsábított, de ugyanoda kerültem vissza egyetem után is: az óvodába, iskolába.

A pszichológusról a köztudatban legtöbbször olyan kép él, hogy ő valamiféle röntgensugár-tekintetével vesébe látó, pironkodva őrzött lelki szennyeseink közt turkáló mágus/boszorkány és emberkinézetű lény keveréke, akivel nem jó sokat diskurálni, mert félő, hogy rögtön kideríti, hogy nem vagyunk teljesen fixek.

Velünk, nőkkel az esetek többségében egyszerűen megtörténik a csoda: kisbabánk világra jöttekor egyből ott feszül kettőnk között az eltéphetetlen kötelék. Amiről tudjuk, hogy létfontosságú, hiszen az emberkölyök szerető gondoskodás nélkül életképtelen. A kutatók évtizedek óta boncolgatják ezt a csodát. És bizony sok érdekes dologra világítottak rá a – gyakran eléggé fura – kísérletek.

Volt-e már olyan, hogy megmagyarázhatatlan vágyat érzett, hogy eljusson egy adott helyre? Számomra mindig Izland és Új-Zéland volt ilyen: nem tudom pontosan, miért, de úgy éreztem, nekem oda el kell jutni. Szóval amikor tavaly adódott a lehetőség, hogy egy évre ideköltözzem, nem sokat haboztam.

Észak-Erdély egyik legfestőibb tája lehetne a Kolibica-tó és a mellette található azonos nevű kis üdülőfalu, ha a helyiek nem sajátították volna ki a környéket, a turisták pedig nem csak dáridózásra használnák.

Szovátafürdő, a Sóvidék gyöngyének nevezett kisváros a régió legnagyobb turisztikai potenciálú települése. Ugyanakkor az egyedülálló természeti környezet hosszabb-rövidebb túrákra is lehetőséget kínál annak, aki a fürdőváros színes forgatagából kiszakadva is szeretné megismerni a környéket.

Erdély rengeteg látnivalót kínál. A történelmét alakító népek olyan építészeti örökséget (is) hagytak ránk, amely méltó a megismerésre. Akár közhelyesnek is elkönyvelhető ez a két mondat, de attól még igaz. Szászföld csodái például sokszor még romosan is igazi impozáns látványosságot jelentenek, a több száz erődített templom bőven ad alkalmat egy-egy hétvégi kirándulásra, és nemcsak.

Legyen szülinap, családi összejövetel, vagy csak egy laza szombati esti program a barátokkal az almafa alatt, a jó hangulat nélkülözhetetlen. Egyszerű, gyors és mégis varázslatos megoldásokat mutatunk. Elő hát a pince mélyén porosodó befőttes üvegekkel, a nagymama csipkéjével, a fogasra akasztott esőernyőkkel. A kreatív ötletekért Székelykeresztúrra mentünk, ahol Faluvégi Bartha Noémi, a Kreálda Koncepciók megálmodója, megannyi rendezvény és esküvő szervezéséért és dekorálásáért felelős.

Évről évre korábban jön el a túlfogyasztás napja, mégis sokan legyintenek, hogy nem rajtuk múlik: amíg a nagy ipari termelők ott „füstölögnek”, addig nem sokat tehetnek a környezetünkért. Pedig egyszerű a képlet: ha nem kérjük a szívószálat vagy a műanyag poharat, akkor annyival kevesebb készül, és akkor még az üzemanyagokról nem is beszéltünk.

Barokkos túlzással szólva. Tény, hogy rengeteg Szeben, Brassó, Maros megyei ember látogat a tavakhoz hétvégente – anno a környékről annyian buszoztak ide, hogy már az utazás alatt garantált volt a gőzfürdőzés –, és szeretném hinni, hogy a sós víznek köszönhető a hely népszerűsége, s nem a Mamaia-érzésnek, ami itt elfog.

Gondolatban igyekszel rákészülni a pillanatra. Ahogy majd felágaskodik előtted pár mázsa csont, csapzott szőr, karom, harántcsíkolt izom. Hangja, mint a földcsuszamlás, pofájában kétszer annyi agyar, mint ahogy általánosban tanultad, egyik mancsában lépesméz, másikban egy közepes székely település költségvetése.

Hirtelen felindulásból utazást szervezni izgalmas. Miután esett az idei tavaszra tervezett A-tervem, pillanatok alatt tudtam, hogy egy gyerekkori álmomat valósítom meg. Hamar utánanéztem a vízumkötelezettségnek, időjárásnak, valutaárfolyamnak, és már indult is a foglalás: repülőjegyet és egy jó kéthetes kalandot foglaltam le Peruba és Bolíviába.

Tavasszal, ha már nagyon várom a meleget, de a csíki tél még vissza-visszaköszön, mindig jó elutazni valahová délre, a napsütésbe. Idén Málta, a parányi, de csodás sziget volt a választás.

Felhígultak volna a nagyvárosi kerékpáros-közösségek? Ma már szinte mindenki számára elérhető a hegyi-, illetve az országúti bicikli, de a városi bringázás is egyre nagyobb teret hódít. Nagyüzletek ontják magukból az alkatrészeket, online több száz használt bringa közül válogathatunk, nem kell érte gürcölni a haverokkal és lesni évekig az újdonságokat. Vajon ezért már nem olyan nagy kihívás egy ilyen szubkultúrához tartozni? Talán. Futárszolgálatot vezetők is csak találgatnak, mifelénk miért nem oly vonzó manapság a fiatalok körében a bringázás mint szakma, közösségformáló erő, életforma.

Vama Veche, a legutolsó romániai település Délen egy olyan fekete lyuk a bolgár határ tőszomszédságában, amely szerencsésen és remélhetőleg visszahozhatatlanul elnyelte magában a többi üdülőhelyre jellemző miccsszagot és manelét, a többségi populizmust és a szocialista időket idéző nyaralásmentalitást. A helyére tudott megszületni Románia leglazább és legbékésebb, igényes zenékkel tele helye, egy afféle román Woodstock.

Aki rendszeresen böngészi az angol nyelvű magazinokat és divatblogokat, annak nem új keletű a fast fashion kifejezés, és egy ideje már a magyar lapokban, portálokon, öltözködési trendekkel foglalkozó vagy éppen a környezettudatos életmódot népszerűsítő honlapokon is egyre gyakrabban találkozunk a divatvilág gyors, de rengeteg szempontból káros trendjeivel.

Kredenc, lóca, tulipános láda – a rusztika újra felfedezett bája. Úgy hangzik, mint egy nóta, ugye? De nem nótacsokor következik, hanem a rusztikus lakberendezési stílus dicsérete. Kicsit darabos, kicsit parasztos, de egyszerű és természetesen divatos, ha faragott a tornác, deszka a padló, és muskátli virul az ablakban.

Színes formák, formás színek. Játékos, bohókás, szögletes és kerek, huncut, mégis letisztult – Lukács Ágnes dizájner munkáit ilyennek látjuk laikus szemmel, de ő maga is így vall saját alkotásairól. Beszélgetésünk apropóját az újonnan megnyílt csíkszeredai Petőfi Kávéház enteriőrje adja, és az, hogy bár évek óta Bukarestben él, kézdivásárhelyi. A távolság nagy úr, de az internetnek hála, áthidalható. Facebookon „beszélgettünk”.