Legtöbben a képernyőkről ismerhetik Száva Enikőt, mint a Duna TV, majd az M1 székelyföldi tudósítóját. Enikő azonban néhány éve merészen váltott szakmát és lakhelyet is, hisz Székelyudvarhelyről Temesvárra költözött.
Lassan kikopik a szótárunkból a középkorú kifejezés, az öregséghez való viszonyunk is alaposan megváltozott. Pedig a biológia maradt, viszont a különböző életkorok „tartalma”, megélése és megítélése módosult.
Demény Elemér – vagy ahogyan a legtöbben ismerik, Öcsi – zord külseje vajszívet (és markáns értékrendet) takar: a Lófő Lovasudvar alapítója és oktatója udvarhelyszéki gyermekek sokaságával szerettette meg egy életre a lovaglást.
Amióta divatossá vált a Házasság Hetét ünnepelni, volt néhány próbálkozásom arra nézve, hogy a saját és a gyülekezetemben élő házasságok minőségén egy leheletnyit javítsak. Egyházam nevében? Isten nevében? A magam nevében? – végül is egyre megy.
Kerek egy hónap múlva indulunk a néptánccsoporttal a már hagyománnyá vált nyári turnéra, Magyarországra. Persze látogatunk múzeumot és helyi látványosságokat is, de a szabadidőnk nagy részét
A januári nagy elhatározások, tervezések, újrakezdések súlya után az év második hónapja már egy jóval könnyedebb hangvételű, lazább hangulatú hónap.
Ül velem szemben egy harmincas évei elején járó nő. Szeme riadt, szinte horgonyt vet a tekintetembe, hangja hol tőle idegenül határozott, hol bensőségesen megtört. Pánikrohamok gyötrik, egyre erősebbek és gyakoribbak, már dolgozni sem tud, fél egyedül.
Mintha csak előírás volna, hogy az őszi színkavalkád lejártával a tavaszi kikeletig búcsúzni kéne a színes ruháktól is. Így aztán végképp teljes a kép. Ha nem volna elég színtelen, letargikus amúgy is minden.
Össze kellene már csomagolni s odaadni valakinek. A terhesnadrágokat, a szoptatós melltartót, a kis rugdalózókat, a tenyérnyi ruhácskákat, a cicafüles fürdőlepedőt, mindent. Mert lejárt, elmúlt, megnőttek, hála Istennek!
Ha meglenne mindenünk, nem kellene havat lapátolnunk télen. Hiszen arra is lenne ember. Ha minden is meglenne, akkor sem lenne meg minden. Kisember elmélkedései nagy télben.
Mindannyiunknak van legalább egy zsigerből adott válasza a fenti kérdésre. Amilyen szűrőn keresztül értelmezzük a világ történéseit, olyan megfejtést „teszünk ki az asztalra”.
Hétfő reggel van. Besüt a nap az ablakon. Lefőzök egy kávét. Leülök a laptop elé. Megnyitom a vágóprogramot. Egész hétvégén ezt vártam: dolgozhassak.
Az év legszomorúbb hónapja a január. Így, hogy az ünnepek elmúltak, az ember üresebb marad lélekben: már rég elmúlt a szeretet ünnepe, a szobából a fenyőt levittük a kukába, a szilveszteri mulatozás és durrogtatás hangja is oda...
A mai ember így gondolkodik: nekem ne szabja meg életem ritmusát a természet, tudom én anélkül is, mi a dolgom. Alkalmazásokból tudakolja az időjárást, ugyanazokat a zöldségeket fogyasztja minden évszakban, teából csak a filterest ismeri.
Rengeteg a nyomorúság mellettünk, körülöttünk, nem kell Afrikáig menni, a városban, a munkahelyen, a szomszédban. De ha mind kesergünk, mi lesz? Az élet szép. Még ha borzasztóan nehéz is tud lenni, magasságok is vannak.
Bálint Tamás József Attila-díjas költő, ráadásul közgazdász is – a két választott foglalkozásáról már több ízben vallott. Ezúttal a mindennapjairól faggattuk, a Proust-féle kérdéssorra válaszolt.
A belgiumi szintó zenész, Tcha Limberger látássérültként is természetesnek érezte, hogy zenész lesz. A magyar nyelven is kiválóan beszélő művészt a magyar kultúráról, az Erdélyhez való viszonyáról faggattam.
Volt már gyógyszerügynök, coach, MLM szakértő, influenszer és művészettörténész – persze csak egy performansz erejéig. Nem viccekkel szórakoztat, hanem verssel, művészettel, a művészeti ágakat köti össze az ÉRTÉKelünk összművészeti produkciókkal.
Bár alapvetően társasági ember, előadóművész és pedagógus, ma már semmiért nem adná az otthona nyugalmát, árulja el Sorbán Enikő. Ezúttal a homoródalmási népdalénekes – aki egyébként kántornő és zenetanár is – válaszolt a Proust-féle kérdéssora.
A fiával töltött minőségi idő és a tenger közelsége, ez az instant boldogság – osztja meg. Ezúttal Ugron Hanna pályázati szakértő, az MCC akadémiai ügyek csapatának munkatársa válaszolt a Proust-féle kérdéssorra.
Mátyus Melinda íróként és lelkészként arra világít rá, hogy a hívő ember teste nem csak a lélek hordozója. Olyan női történeteket tár elénk, amelyek arra ösztönöznek, hogy újragondoljuk a művészet, a vallás, az emberi tapasztalatok határait.
Gedő Zsolt a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze. Bár a Kincses városban él, Zsolt azonban több erdélyi kőszínháznál is vendégszerepelt az elmúlt években. Ezúttal ő válaszolt a Proust-féle kérdéssorra.
Akár ünnepled a Bálint (Valentin)-napot, akár nem, ez a nap (is) jó alkalom lehet arra, hogy a mindennapokból kiszakadva, kultúrával töltődjetek, minőségi idő gyanánt, ketten. Ötletadóként válogattunk februári programokat Nektek. SZÍVesen.
Hogyan vált a csapat iránti szeretet életük részévé? Milyen élményeket szereztek idegenbeli túrákon? És mit üzennének azoknak a nőknek, akik még csak gondolkodnak azon, hogy kilátogassanak egy meccsre? Erről mesélt Katalin és Piroska.
A stílus számomra a szabadságról szól. Éppen ezért nem szeretem a „szabály” szót használni. Mégis vannak bizonyos öltözködési trükkök, amelyek ismerete nem korlátoz, hanem segít — mint egy titkos összetevő a kedvenc receptedben.
Hover Zsolt református lelkész, feleségével és két lányával mesébe illő parókiában laknak. Az egyedi papilak minden zuga őket tükrözi: a hagyományok és a történelem szeretetét egy kis kreativitással, praktikusággal fűszerezték meg.
„Csíkuhelyi” kolléganőnket ismerve, ezt a hozzáállást vártuk tőle, noha mindig „patentül” látjuk, mindig alkalomhoz illően öltözve. Az olvasás szeretete visszaköszön a kiegészítőin, olvasott nő ruhatárát turkáltuk, „péterbeás” darabokat találtunk benne.
Bár így, az év elején nehéz megbecsülni, hogy mely trendek lesznek legnépszerűbbek az elkövetkező hónapokban, azt már látni, hogy a dizájnerek mivel készültek idénre.
Nem egyszerű a nagyérdemű előtt lemosni az évetizedekig személyes páncélként szolgáló sminket. Nekem elhihetitek. Bizalmi lépés ez.
Látod magad előtt azt az ötéves kislányt, aki édesanyja magassarkújában billeg, fodros szoknyában pörögve csodálja magát a tükörben? Eszébe sem jut azon töprengeni, hogy a súlya az ötévesek átlaga alatt vagy fölött van-e.
