Egy pohár, amiből kétszer iszol, és kétszer 180 fokot változol, azaz ugyanaz maradsz? Tiszta varázslat, nem? Ott a svéd itatópohár is, ami nem azt jelenti, hogy IKEA-s, és még csak nem is egy svédasztal tartozéka. Na meg a BLW-kanál, ami nem a BMW T9-es elütése, a szűkítő, ami nem rokonértelmű a tölcsérrel, és ott a fellépő, meg a testvérfellépő is. A kettő nem ugyanaz, és ez utóbbiról egy nem szakavatott azt is gondolhatná, hogy testvérvárosunk elismert művészéről van szó. Vannak még ilyenek, hogy előke, ami nem egy becenév, és hordozós védő, ami egyáltalán nem a folyton nyakadban logó, rossz szellemeket elűző amulett.
Jaj, és ki ne maradjon a fehérzaj, a szószerkezet, amiről a suliban azt tanultuk volna, hogy ez a szinesztézia nevű költői kép. Mert az is, csak mostanában átalakult az átvirrasztott éjszakák metaforájává, szóval, még a költői képekre is igaz, hogy bármi lehetsz, csak akarni kell.
Ez csak pár dolog, de a lista hosszú, hogy mi nélkül elképzelhetetlen a gyermekeink felnevelése mostanság. Ezek mind-mind szükségesek az organikus pamut babaruhák és a fontosabbnál fontosabb fejlesztő játékok mellé, ráadásul
Szerintem nincs köztünk olyan, akit ezek közül valami nem szippantott volna be: minden leírásban ott szerepel, hogy az adott termék által adod meg a gyermekednek a legjobbat. Lesz így egy közös nyelvünk is, tele terminus technicusokkal, amelyeket csak mi értünk, akiknek mostanában lett gyermeke. Egy tolmácsnak például jól fel kellene kötni a gatyát, ha ezeket mind tudni és fordítani szeretné.
Néha nem árt nagy levegőt venni, és átgondolni, hogy van, ami tényleg segít boldogulni a gyermekekkel, de a lelkiismeretünkre alapozva elég sok mindent meg is vetetnek velünk a gyártók. A hatásgyakorlás működik, alamuszi módon ássa alá az önbizalmunkat, hogy ha nem vesszük meg, nem lehetünk „elég jó szülők” se. Ha nem tudjuk, szükségünk van-e az adott tárgyra, gondolhatunk a banántartó dobozra, amit direkt egy darab banán tárolására gyártottak. Megnéztem, jó sok helyről lehet rendelni, biztos sokan el se tudják képzelni a banán szállítását nélküle, lehet, hogy a város széléről is visszafordulnak, ha otthon maradt, de a banánnak biztos, hogy teljesen mindegy lesz végül, milyen dobozba kerül. Meg alapvetően nekünk is teljesen mindegy, hogy miben szállítjuk.
Sok mindenre valószínűleg emlékezni sem fognak, kivéve egyvalamit, amit, mint Voldemort nevét, direkt elhallgattam mostanig. Van valami, aminek nem fontos a színe se, legtöbbször átlátszó műanyag, mégis több van belőle a kisgyermekes háztartásban, mint gumikacsából. Van otthon, van a nagyszülőknél is tartalék. Leginkább az őszi hónapokban kezdődik a szezonja, és eltarthat tavaszig. Nem csörög, nem zörög, ha leteszed, csendben van, mégis hallja a szomszéd is, ha akcióba lép. Az állatvilágban leginkább a kígyók, vagy giliszták családjába sorolhatnánk, de rokon lehet az elefánt ormányával is. Dobozán általában egy boldog gyermeket látunk, kezében az eszközzel, de ez csak fikció, és a valósággal való megegyezése merő véletlen.
Az enyémek legalábbis. Ameddig nem vagy szülő, és először hallasz róla, a te fejedben is középkori kínzóeszköznek tűnhet, de csak addig, amíg ki nem próbálod magadon. Mert tuti, kipróbálod, miért hasonlít egy gladiátorharcra a használata. A szülőnek már izzad a tenyere, amikor veszi ki a fiókból, mert előre tudja a forgatókönyvet. Ezért, nyilván, humánus megoldáshoz nyúl legelőször, ami egy gyermek esetében mindig a játék. Nálunk például egész nagyszerű családi programok kerekedtek, amikor sorba ült már minden maci, tata, mama, anyuka, apuka, mindenkinek nagyon bevált az eszköz, veregettük is egymás vállát, hogy mindenki milyen bátran kiállta a próbát. P. és L. is nagyon szívesen játsszák ezt, hogy ők közelítenek az orrunk felé a mágikus takarító szerszámmal. Mondasz mindent, „bátor vagy”, „ügyes vagy”, „ígérem, nem fog fájni”, „tudom, hogy kellemetlen, de sokkal jobb lesz mindjárt”, „nézd, a maci is, milyen jól tud szuszogni újra”.
Egyszer, amikor sikerült nagy kínok közt végrehajtani a műveletet, P. a végén krokodilkönnyekből hirtelen kacagásba váltott, fittyet hányva hirtelen az elmúlt percekben lezajló Shakespeare-tragédiára, és azt mondta: „Ez nem fájt, és jobb!” Hát nem ezt mondtam el én is minden lehetséges verzióban?! És aztán kezdődik minden elölről.
A férjem általában az első feleségét szokta ilyenkor idézni, aki én vagyok: „Az első feleségem szerint ezek csak időszakok, és időszakok.” Igen, szoktam ilyen nagyokat és tartalmasakat mondani, főleg, ha azt szeretném, hogy ennek az időszaknak itt és most legyen vége. Amúgy tényleg eljön a pillanat, amikor az orrszívó porszívó is képes megható családi pillanatokat hozni. Ültünk négyen az ágy szélén a minap, biztattuk L.-t, azaz főleg P. mondta: „Ügyes vagy, kicsi L.!” És kicsi L. szó nélkül tartotta a majdnem kétéves nóziját P.-nek, aki igaz, hogy először a két orrlyuk közé nyomta a cső végét, mégse csalt ki egy könnycseppet sem.
És talán nem is az orrszívó porszívó kellett hozzá, csak eljött valaminek a pillanata. Hogy bízni és törődni kezdtek egymással. Pedig nem volt testvérfellépőnk se, mert a liftbe még egy normális babakocsi sem fér be. Szóval, ha a kis sárga kacsa mögé nem sorakoztatunk fel minden tárgyat, amiről azt írják, hogy erre mindenképp szüksége van a gyermekünknek, még nem valószínű, hogy elrontottuk ezt a nevelésdit, vagy ha igen, akkor nem ezért. De azért egy orrszívó porszívót tényleg nem árt beszerezni, amíg el nem jön az a pillanat is, amikor örökre elteheted a fiókba, mert a gyermeked közli veled, hogy ehhez ő már túl nagy, és kifújja az orrát pézsébe, mintha az elmúlt évek során mi sem történt volna.
korábban írtuk
Tudós nők – Dr. Imecs Mária: Megtanultam nem a múlton rágódni
Dr. Imecs Mária a villamos hajtástechnika nemzetközileg elismert szakértője, a Román Akadémia Traian Vuia-díjasa és a Román Akadémia Műszaki Tudományos Osztályának tiszteletbeli tagja.
