Amikor egy gyermek toporzékol, sejtjük, hogy valami bántja. Mi a helyzet velünk, felnőttekkel, amikor dühösen csapkodjuk a konyhaszekrény ajtaját, végtelen mindentudást árasztva leckéztetünk, vagy megbántva bántunk vissza?
Miért viselkedik rosszul egy gyermek?
Amikor azt látjuk, hogy egy gyermek nem a társadalmi elvárások szerint viselkedik, vagy zavaró, kirívó a viselkedése, akkor gyakran elkönyveljük „rossz gyermekként”. Ha nem vagyunk ilyen könnyelműek, hanem hozzátesszük az életkori sajátosságokat, az egyéni képességeket és a körülményeket, akkor azonnal árnyaltabb képet kapunk a gyermek viselkedéséről.
A pozitív fegyelmezés jelzésként tekint a viselkedésre, és abból indul ki, hogy amennyiben a gyermek (vagy a felnőtt) jól érzi magát a bőrében, értékesnek érzi magát, és képes kapcsolódni másokhoz, akkor a viselkedése az életkorához és képességeihez mérten kiegyensúlyozott. Amikor azonban elbizonytalanodik ezekben a fontos megélésekben, a viselkedése tükrözni kezdi az elbizonytalanodása okát. Ezek az okok nem mindig felelnek meg a valóságnak, inkább tükrözik a készségek és a tudás hiányosságát.
– Túlzott figyelemfelkeltés: Mindenki azt szeretné, hogy figyeljenek rá. A gond akkor kezdődik, ha a gyermek idegesítő módon próbálja kicsikarni, kierőszakolni, hogy befogadják, mert azt a téves következtetést vonta le: csak akkor értékes, ha egyfolytában rá figyelnek.
– Hatalmi zsarnokoskodás: Mindenki hatalomra vágyik, és jó esetben ezt a készségeink építő használatával éljük meg. Hatalmi harcba akkor kezd a gyermek, ha úgy hiszi, csak akkor szeretik, ha hagyják, hogy ő legyen a főnök. Ilyenkor nem legyőzni kell őt, hanem elismerni az érzéseit, és az erősségeire koncentrálni, mintázva, hogyan használja építő módon a készségeit. A hatalmi harchoz legalább két harcoló fél szükséges – ellenfél híján célját veszti a csata.
– Bosszú: Egy gyermek, aki úgy érzi, hogy őt nem értik meg, néha bántóvá, bosszúállóvá válhat. Tehetetlenségében ezt látja a segélykiáltás egyetlen módjának: "legalább érezd te is azt, amit én érzek." Ilyenkor megbántódunk, és spontán visszabántunk, amivel csak elmélyítjük a kapcsolat válságát.
– Vélt alkalmatlanság (passzivitás): Az a gyermek, aki feladja a harcot, és arra vágyik, hogy békén hagyják, elhiszi magáról, hogy képtelen a feladatra. Nála sem megoldás, ha megcsináljuk helyette, de az sem, ha erőltetjük. Ő apró lépésekben, a mi bátorító jelenlétünkben szerezhet újra sikerélményeket.
A gyermekek nincsenek tisztában a saját tévhitükkel, és nem szándékosan akarnak ezekkel bosszantani minket. Nagyon sokat segít, ha bővítjük a szülői eszköztárunkat és rálátásunkat. Ezért biztatok minden szülőt arra, hogy keressenek maguk számára szimpatikus szülőtréninget.
Mi köze van mindennek a felnőttek viselkedéséhez?
A helytelen viselkedés oka ugyanaz, mint a gyermekeknél: amikor egy felnőtt elbizonytalanodik, és nem érzi jól magát a bőrében, sokkal nehezebben képes működésben tartani a racionálisan gondolkodó agyát, ilyenkor pedig a primitív viselkedések könnyebben előtörhetnek.
Ezek a stresszes viselkedések többnyire a gyermekkori tévhitrendszered mentén alakultak ki, és kitartóan kísérnek téged, megnehezítve a konfliktuskezelést és a problémamegoldást. Gyakori, hogy a házaspárok különbözőképpen viselkednek kihívást jelentő helyzetekben. Ilyenkor egymást is értetlenül nézik: ugyan mitől olyan bosszús a másik, amikor ez semmiség?
Ki ne ismerne olyan felnőttet, aki nem tűri, hogy ne róla szóljon minden? Akinek mindig igaza kell legyen, aki fölényeskedik, vagy épp túlzottan „lustának” és kényelmesnek tűnik. Amikor ezek a viselkedések mindennaposak, a környezet is nehezen tud együtt élni velük.
A viselkedésünk felismerése mérföldkő
Ha felismerjük a saját viselkedésmintáinkat, lehetőségünk nyílik arra, hogy átdolgozzuk őket. Amint elfogulatlanabbul rálátunk a hibáinkra, könnyebben felismerjük a gyermekeinkben is a tévhitek által vezérelt viselkedéseket, és a saját hatásunkat rájuk.
Néha a megbocsátással és türelemmel kezdjük a változást: méghozzá saját magunk felé. Amikor felismerjük, hogy a viselkedésünkkel eltávolítottunk magunktól másokat, és nem oda jutottunk, ahova szerettünk volna, álljunk meg egy pillanatra. Tekintsük ezt a pillanatot mérföldkőnek, amelyre büszkék lehetünk. A tudatosság és a humor mindannyiunkat segít abban, hogy az önpusztító spirálokból kiszabaduljunk.
A környezet mindig formálja a viselkedést. Felnőttként is akkor vagyunk képesek elszakadni a visszahúzó mintáktól, ha támogató és inspiráló hatások érnek minket. Ez nem egyszerűen „jellem” vagy „kitartás” kérdése, hanem tudatos döntéseké. Mindig érdemes dolgoznunk magunkon, a saját és a gyermekeink érdekében.
korábban írtuk
Dr. Ledán Szende: Ha nincs kudarc, siker sincsen
Sokoldalú tehetség: fogorvos, tetováló, kutató, de dolgozott DJ-ként, és graffitiket is készít. Talán ő sem tud határt szabni, hogy melyik a munkája és melyik a hobbija. Ledán Szendét sokan Dishyként ismerik, beceneve is valami ilyesmit hordoz: dögös.
