Nézi magát a tükörben, és belévillan, eddig nem nézte eleget magát a tükörben, ez is egy rossz szokása volt, azt mondta, hiúság minden nap időt tölteni a tükör előtt, hisz annyi a tennivaló.
Bűnök lettek volna, nem csak tévedések? Késő lenne a felszabadító ráébredésre?
Bűnök lettek volna, nem csak hibák? Rázúdul számonkérése, mint elszakadt gát. Hibák, tévedések, hibák. Hibás a számozás, hibás a vonalazás, hibás a rendszer, hibás a ritmus, igen az életritmus volt a leghibásabb, könnyen szülte a bűnöket. Most hiábavaló a vergődés, nem hoz újjászületést.
Mert ő vár, türelmesen vár, hogy magadnak megbocsáss, és újra szeressed magadat, azt, akit ő teremtett.
Engedd el tévedéseidet. Ne hordd magadon, mint vezeklők a szőrcsuhát, a szögekkel átvert övet. Elég volt a szenvedésből, nem fog újjáteremteni, sőt, ha túl sok van belőle, elemészt. Felemészt a mindig csontig, velőig ható fájdalom.
Engedd el tévedéseidet. Mezítláb járhatsz évekig, és korbácsolhatod magadat, míg ízekre nem szakadsz, és kérheted, hogy mások korbácsoljanak, míg ki nem leheled lelkedet, végül mégiscsak először neked kell megbocsátanod magadnak, hogy látva szándékod, Isten is megbocsásson neked.
Kudarcos napjaid végén belezuhantál az ágyba, és nem volt erőd fürdeni, a szánalmas izzadtságszagtól megszabadulni, engedd el. Kevesebb javadalmat kaptál, mint amit reméltél, hát haragudtál magadra, miért nem teljesítettél jobban, miért nem lepted meg jobban azt, aki fizetett, így hát még inkább megfeszítetted a tempót, hátha észreveszi az, aki ki fogja számolni a neked járó jussodat?! Engedd el. Tűrted, hogy más ideje mindig fontosabb legyen, mint a tiéd. A más célja értékesebb, mint a tiéd. Tűrted, hogy elmagyarázzák, mennyivel jobb neked, ha belátod, hogy kevésre vagy képes,
Sőt segítsd, de csak úgy, hogy ne vegye észre, nehogy rosszul essen neki, hogy meg kell köszönnie neked. Engedd el.
Az apja felőli nagyanyjának volt kiemelkedően fontos az Úr napja. Pünkösd után tíz nappal megérkezik, mint a bibliai Illés a tüzes szekerén, hogy a mama égre emelje kezét és hangosan sóhajtson: Istenem, bocsáss meg nekem, mert én nem tudok megbocsátani. Azt bocsásd meg, hogy én nem tudok megbocsátani. Te vagy az Isten, te bocsáss meg. Elfogadom ítéleted.
Babonás vénasszony, suttogták a háta mögött. Hogy néz az ki, hogy egy unitáriusnak ilyen fontos legyen az Úr napja? Hagyjuk meg más keresztényeknek ezt a sok, Isten megítél, bűneidért bűnhődnöd kell, vezekelj, kérj bocsánatot, légy alázatos felfogást. Babonás, buta vénasszony!
Mert az úgy volt, hogy alig volt negyven éves, amikor úgy érezte, nem bírja már a férje örökös féltékenykedését, összekiabáltak, a tányér a földhöz vágódott, darabokra tört, a mázas csupor berepült a tükörbe, a férje sarkon fordult, kirohant a konyhából, az ajtót istenesen bevágta.
Aztán este jött a szomszéd, hogy bontották a régi csűrt, azt, amelyik kint van a faluvégen, és az egyik fal rászakadt a férjére, és mire kihúzták, már megholt vala. Babonás, buta vénasszonnyá lett, de csak kevesen tudták, hogy nincs abban semmi babonaság, amikor a düh olyanokat mondat az emberrel, amit már abban a pillanatban megbán, hogy kimondta.
Virágot visz az apja felőli nagyanyja sírjára Úr napján. A temető amúgy is egy rengeteg virágszőnyeg, harangvirág, liliom, margaréta hajladozik a gyenge szélben, melléje lágy dallamot dúdol fehér virágfürtjeivel a temetőkert melletti akácos.
Ott, a temetőben biztatja magát:
Nagyanyád nem tudott megbocsátani magának. Ne kövesd őt, törd meg a mintát.
Bocsásd meg magadnak, hogy kevésnek látott az, akinek a legtöbbet adtad. Isten is arra vár, hogy már neked is megbocsáthasson.
korábban írtuk
Daczó Enikő: A lényeg, hogy alkoss
A Sepsiszentgyörgyön élő képzőművész számára a művészet nem elsősorban koncepció, hanem érzékenység és jelenlét: a hely szellemére való ráhangolódás, a néző megszólítása, és az a ritka pillanat, amikor egyetlen gesztusban ott van minden, ami benne zajlik.
