Könyvtárnyi cikk szól arról, hogy a gyermekek mennyire szeretik a rendet, a kiszámíthatóságot. Tény, ha túl nagy kupi van, hozzá se nyúlnak a játékokhoz, inkább valami rendezettebb terepet keresnek, és biztos lehetsz benne, hogy a szakirodalom rendfelfogásával ellentétes állapotok uralkodnak majd röpke tíz percen belül. Ez biztos megreformálja a végtelen fogalmáról alkotott képed is, mert ezek a cselekedetek tényleg annyira állandó mozgásban vannak, mint például a víz körforgása.
Van az az ikonikus jelent a Titanic filmben, amikor süllyed a hajó, és a porcelán készletek drámai hatású koreográfia mentén zuhannak a polcokról. Valahogy így képzelem a kisgyermekes háztartást, mint egy ide-oda billegő, olykor süllyedő hajót (fő különbség, hogy Céline Dion helyett nálunk Gryllus Vilmos énekel a háttérben), aminek az egyik oldalán, ha sikerült visszatömködni például a ruhákat a szekrénybe, a szemközti oldalon biztos, hogy kiömlik a leves, a lekváros tej, vagy jó esetben csak egy pohár víz, amiben jól lehet tapicskolni, vagy bele lehet morzsolni egy kis nyers teafüvet. Persze, minden ráömlik a ruhára is, ezt nyomban le kell cserélni, így újra kinyílik a ruhásszekrény, és máris teljes az említett végtelen körforgás. És ha a víz (vagy bármilyen körforgás) egyszer úgy dönt, hogy neki végtelenül körforogni támad kedve, akkor ott sem a Titanic, sem a hozzánk hasonló anyahajók nem maradnak a felszínen.
A jéghegy eleve fehér, azon nincs is mit mosni, na meg egy ügyes manőverrel kikerülhető, elfelejthető, és a mérete se fog nőni, ha körülötte sündörögsz. Nem úgy, mint a mosatlanhegy, ami csak egy darabig kerülhető ki és, ha próbálsz örökre megfeledkezni róla, az „illata” úgyis visszacsábít. Egyszer, amikor meg is kérdeztem, hol terem ez a sok mosatlan, akkor P. egyből elárulta, hogy a „teremőben”. Én addig csak teremtő erőről hallottam, teremő erőről nem, de ez utóbbi kétségtelenül felülírja az elsőt.
Ezért kellenek a napok, pillanatok, amikor legjobb, ha nem teszek semmit, mert egyébként se tehetek semmit: a ruhák, edények, játékok hiába akarnak a helyükön maradni a billegő hajóban, képtelenek rá. Jön a két kicsi körforgás, a hurrikánokénál sokkal szebb lánynevekkel ellátva, akik az anyahajót hipp-hopp el is süllyesztenék, ha nem jutna eszembe, hogy
Na meg az egyetértés! Egyszer őszintén kifakadtam a szoba ajtajában: „olyan rendetlenség van, nem is csodálkoznék, ha a játékok bánatukban elvándorolnának.” P. mellém lépett, és megjegyezte: „azon én se csodálkoznék.” Majd a legnagyobb nyugalommal és egyetértésben becsuktuk az ajtót, és lefeküdtünk, mert az eset több megjegyzést semmiképp nem igényelt.
Azért azon mindig mosolyognom kell, amikor valaki „kislány rendet” árul valamelyik babaholmis csoportban, mert eszembe jut, milyen jó lenne, ha az otthonunknak is ilyen könnyen turkálhatnék egy kislány rendet, és ezzel megoldódna minden. De nyilván ilyen sosincs készleten senkinél, vagy ha igen, akkor sosem lesz eladó. Még a teremőben se találni ilyet.
Egy reggel kértem, csak addig ne mászkáljanak fel a másfél évessel a játéktartó tetejére, amíg gyorsan elpakolom az asztalt. Persze, amikor mindketten ott kacagtak győztesen, hogy csak sikerült feljutni, akkor feltettem a bűvös kérdést, „ugye ne is csináljak semmit?” A költői kérdésre lírai felelet érkezett: „Ne! A Napocska majd bejön az ablakon, és elpakolja az asztalt. A madarak behozzák!” Nem lehet nem elképzelni ezt, ahogy a napsugarak a madárcsicsergésben végigsimítanak és bearanyoznak mindent, meleget és derűt csempészve minden sarokba.
A gyerekek, amint stabilan kezdenek mászni, majd totyogni, az egyik mancsukat szállításra kezdik használni. Egyik szobából a másikba kezdik átvinni, amit biztosan meg tudnak markolni, és nagyon büszkék erre a tettükre. Mi is együtt örültünk L.-el, amikor pár hónapja elkezdődtek ezek a műveletek, pedig korábbról már tudtuk, érdekes helyzetek sorozata kezdődhet.
Ebben az életszakaszban kötelező alaposan ellenőrizni a mosógépet, mert lehet, hogy egy fröccsentett kecskére és egy narancsra pakoltad rá a szennyest, és a hatás nem biztos, hogy egyenlő a színfogó kendőével. Ha nem teszed el jó magasra az összes kulcsot, majd nem árt a WC tartály alatt is keresni… A tárgyak olyan méretű és gyorsaságú helyváltoztatásba kezdenek, hogy ekkora szabadságot még egy nemzet se tudott a történelem során kivívni magának. És nem utolsó sorban
Aztán eljön a pillanat, amikor a nagyot egyre többször rajtakapod, hogy a szekrény kipakolása helyett egyre hosszabb ideig babázik, játszik. Rájössz ekkor, hogy bár megalkottad a saját végtelenség definíciódat, ez mégse tart majd örökké. Akkor mégsincs végtelen? Felváltja majd egy kislány rend, amiről kiderül, hogy mégis kapható? Meglehet, egyik se. P. egyszer az esti szaladgálás közben azt kiabálta, „kicsi a lakás, nagyobbat kíván”.
Amellett, hogy erre a legelső szóviccére mindig nagyon büszke leszek, az is eszembe jutott, hogy végül meg is veregethetem néha a vállam: ha amúgy tényleg nem halmozunk, lehet, nem is a rendetlenség nagy, csak a lakás kicsi. Minden nézőpont kérdése, és ezt a gyerekek kivétel nélkül mindig a legpozitívabb lehetőséget villantva mutatják meg. Csak fel kell ülnünk a hajójukba, amikor hívnak, és akkor észrevehetjük, hogy az örökös billegésnek is mennyire megvan a maga bája.
korábban írtuk
Gagyi Katinka: Arassuk le munkánk gyümölcseit!
Szent Jakab hava ez a népi kalendáriumban, július 25-re esik ugyanis idősebb Jakab apostol ünnepe, akit leginkább a Szent Jakab-útról ismerünk. A több száz kilométeres zarándokút több településről indul, és valamennyi Santiago de Compostellában ér véget.
