Villáminterjú Lázár Csillával: Élni csak itthon

A csíkszeredai Spektrum Oktatási Központ igazgatója, vagy ahogyan talán többen ismerik: a szülőfalujában, Csíkszentdomokoson tizenöt éve működő Márton Áron Múzeum megálmodója és vezetője Lázár Csilla. Férje Lövétei Lázár László, József Attila-díjas költő, műfordító, három gyermek, két lány és egy fiú édesanyja. Ezúttal őt kérdeztük Marcel Proust „közreműködésével”.

Hirdetés

Fotó: Both Rita

– Hogyan indul a reggeled?

– 5.30-as ébresztővel. A tízperces „szundi” üzemmód alatt próbálom kitalálni, mi legyen aznapra a reggeli és tízórai. Mivel számomra ez a korai óra kevéssé alkalmas a kreativitásra, bevallom, a gyermekek reggelije legtöbbször igen egyhangúra sikerül.

Hirdetés

– Mi a legkedvesebb időtöltésed?

– Az, amikor valamilyen közös tevékenységben együtt van a család, vagyis a férjem és lehetőleg mindhárom gyermek.

Pityókaszedés, gombászás, „romnézés” – így becézik a gyermekek a honismeretei túráinkat –,

külföldi utazás, mindegy is.

– Melyik élő személyt tiszteled a legjobban?

– Édesanyámat.

– Milyen tulajdonságot értékelsz leginkább egy férfiban?

– A kreativitást, a műveltséget és a türelmet. Mindig jól jönnek ezek a tulajdonságok, de a családi életben, gyermeknevelésben nélkülözhetetlenek.

– És egy nőben?

– A fentieket, s még a bölcsességet, amellyel a szövevényes emberi viszonyok között navigálnak.

– Mit tartasz a legnagyobb eredményednek?

– Azt, hogy

sok kiváló ember van körülöttem, a családomban, a munkahelyemen, az önkéntes projektjeimben.

Bár lehet, ez nem az én eredményem, csak úgy adódott. Hála istennek, aki bocsássa meg, hogy ezt részben magamnak vindikálom…

– Mit bánsz a legjobban?

– Azt, amikor valakit megbántok. Akaratlanul, de mégsem teljesen „ártatlanul”: ha figyelmesebben hallgatnám őket, jobban figyelnék rájuk, kevesebb esélye lenne a véletlen bántásnak.

– Mikor és hol voltál a legboldogabb?

– Először is definiálni kellene a „boldogságot”. Viszonylagos érzelmi stabilitásomból adódik, hogy nem gyakran „lengek ki”:

legtöbbször jól vagyok, gyakorta „flow”-ba jövök, vagyis örömöm lelem abban, amit éppen csinálok, de extázisban ritkán vagyok.

Az „Akkor voltam a legboldogabb, amikor...” kezdetű mondatot én csak erős nosztalgikus felhanggal tudom elképzelni kimondani. Ehhez nem vagyok még elég idős…

– Mi a legnagyobb félelmed?

– Hogy az egyes emberekben lappangó gőgöt, önzést és gonoszságot teljesen szabadjára engedjük a politikában, a technológiában, a gazdaságban. Hogy az otrombaság (lesz?) a norma, s ennek beláthatatlan következményei lesznek.

– Ha egy dolgot megváltoztathatnál magadon, mi lenne az?

– Akkor már sokat változtatnék. Lehetnék bölcsebb, kreatívabb, összeszedettebb és humorosabb. Dolgozom ezeken.

– Hol élnél a legszívesebben?

– Jaj, én csakis itt, Csíkszentdomokoson. Ahogy öregszem, egyre kevésbé tudom elképzelni, hogy máshol éljek. Nagyon szeretek utazni,

fantasztikusan sokat lehet tanulni (magunkról is) ezeken az utazásokon, de élni, azt csak itthon.

Nekem az élethez nagy adag nyugodtság kell, kaland csak módjával, fűszernek.

korábban írtuk

Tudós nők – Dr. Imecs Mária: Megtanultam nem a múlton rágódni
Tudós nők – Dr. Imecs Mária: Megtanultam nem a múlton rágódni

Dr. Imecs Mária a villamos hajtástechnika nemzetközileg elismert szakértője, a Román Akadémia Traian Vuia-díjasa és a Román Akadémia Műszaki Tudományos Osztályának tiszteletbeli tagja.

Hirdetés