Villáminterjú Orbán Ferenccel: Megbarátkoztam a túlzott érzékenységemmel

Sepsiszentgyörgy várossá válásának 550. évfordulójára, 2011-ben zenésztársaival felvettek egy lemezt Evilági címmel. Ebből „nőtt ki” a népdalfeldolgozásokat, megzenésített verseket és saját szerzeményeket játszó Evilági együttes, amely mára elválaszthatatlan Orbán Ferenc nevétől. Háromgyermekes apa, zenész, pedagógus, aki Székelykeresztúrról indult... Szentgyörgyre. Ezúttal ő válaszolt Proust-i kérdésekre – az említett érzékenységgel.

Fotó: Kátai Jocó

– Hogyan indul a reggeled?
– Egy újabb szép nap reményével. Igaz, volt időszak, amikor tudatosan a jobbik lábamat tettem le előbb a parkettára, aztán

olyan is volt, hogy elsőként egy léleksimogató szóval törtem meg a korai csendet.

Bő tíz éve viszont drága gyermekeink határozzák meg a reggeleket (is).

– Mi a legjellegzetesebb tulajdonságod?
– A túlzott érzékenységem, ami ugyan nem feltétlenül férfiemberre jellemző, de megbarátkoztam ezzel az adottsággal, hiszen számomra ez alapfeltétel a zenei alkotáshoz.

– Kik a hétköznapi hőseid?
– Akik szeretik amit feladatként vállaltak, s megpróbálják azt a legnagyobb alázattal és jó kedéllyel véghez vinni. Annyira ritkán találkozom velük, hogy emlékezetes minden felismerés és rácsodálkozás.

– Mit értékelsz leginkább egy nőben?
– Az önzetlenséget.

– Mi a legértékesebb tulajdonod?
– Zenei kalandozásaim nyolcévesen indultak Édesanyám hegedűjével. Ez a hangszer

elkísért megannyi állomásra, melyeken meghatározó élmények és találkozások vártak rám.

Igaz, a közelmúltban szerettem volna felújíttatni, így derült ki számomra, hogy ami a hangszerkészítő mesterek által kevésbé értékes, az számomra felbecsülhetetlen.

– Melyek azok a szavak, amelyeket túl sokszor használsz?
– Szép napot! – leggyakrabban így köszönök a diákjaimnak.

– Mi a tökéletes boldogság számodra?
– Amikor úgy vagyok, ahogy köll – idézem az egyszerű ember nagyszerű válaszát, s szűkebb vagy tágabb közösségekre átírva: amikor úgy vagyunk, ahogy köll.

– Hol élnél a legszívesebben?
– Ez a kérdés közel húsz évvel ezelőtt is felmerült, csak akkor élesben ment a játék.

Kevés töprengés után Sepsiszentgyörgyöt választottam,

avagy inkább a város kulturális pezsgése csábított ide. Ezt azóta is jó döntésként tartom számon.

– Mi az eddigi legnagyobb teljesítményed?
– A kitartásom azon a zenei úton, amelyen huszonöt évvel ezelőtt elindultam.

– Mi a legnagyobb félelmed?
– A kiszolgáltatottság.

– Ha választhatnál egy emberi képességet, mi lenne az?
– Bizalom és őszinteség mindenek előtt, magam számára pedig több higgadtságot szeretnék.

korábban írtuk

Dr. Donáth Árpád: Hit, türelem és alázat – ezek segítettek az életem újraépítésében
Dr. Donáth Árpád: Hit, türelem és alázat – ezek segítettek az életem újraépítésében

A függés a hiányból fakad, azaz a hiányérzet betöltésének igényéből, vágyából. Beszippant és sodor megállíthatatlanul míg elvész minden, a család, a kapcsolatok, az emberi méltóság… Dr. Donáth Árpád, gyógyult szenvedélybeteg mesélt a saját szabadulásáról.