– Hogyan hatott rátok a két Covid év? Mit csináltatok, amíg nem lehetett koncertezni?
– Reményteljesen indult a 2020-as év, hiszen januárban Budapesten rögzítettük a borvilágis lemezünket, amelyen olyan híres-neves anyaországi művészek működtek közre, mint Szalóki Ági, Ferenczi György és Juhász Gábor. A velük való találkozás és a közös stúdiózás élménye életre szóló. Ezek után nagy lelkesedéssel kezdtük szervezni a lemezbemutató koncerteket, amelyeket már nem tudtunk megtartani. A bezártság kényszere miatt két hétig nem tudtam hangszert venni a kezembe, aztán szép lassan feloldódott ez az állapot, és elkezdtem verseket énekelni, felvételeket készíteni. Közösségi élmény is született eme otthonülésből: Muszka Sándor Hajnali énekét telefonokkal rögzítettük negyvenhatan, mely hihetetlen utat járt be. Ilyen visszajelzéseket Evilági dalra soha nem kaptunk még…
– Legtöbbünknek iszonyúan beosztott az ideje mostanság – ekkora távolságból nézve is olyan rossz volt a leállás?
– Érdekes eset a miénk, hiszen az első két hónaptól eltekintve, több koncertmeghívást kaptunk, mint pl. az idén. A zenei dolgaink tehát jobbra alakultak, mint ahogy az elején sejthető volt. Ettől függetlenül, a leállás megannyi nehéz helyzetet sodort elénk is, pl. tanárokként, hiszen a csapatban jellemzően kisgyermekes családokban élünk, így az online tanítás-tanulás megszervezése körülményesebb volt, de legalább sikerült nekem is egy olvasószemüvegre valót bámulni a képernyőket. A gyakori bizonytalanságon, az olykor értelmetlennek tűnő szabályokon túlmenően azért ez az időszak megadta azt a lehetőséget, hogy többet lehettünk a szűkebb családtagjainkkal. Mondhatni, jó kis családterápia volt.
Orbán Ferenc
– Több költőnek is évfordulója volt, van, kiknek a verseit dolgoztátok fel mostanság?
– Tavaly, a Pilinszky-emlékév kapcsán, több alkalommal is játszottuk a költő alkotásait. Ebbe az énekelt verses világba ugyanis az ő költészete csábított be. Ezért is tartottuk fontosnak, hogy külön műsorral tisztelegjünk a munkássága előtt. Jelenleg Petőfi-emlékévben vagyunk, s mivel ő a bordalok úttörője, így az ő verseivel bővítettük BRVLG repertoárunkat, ezt szeretnénk minél többször játszani az elkövetkezendőkben.
– És a BRVLG dalok hol, milyen borok mellé csúsztak az elmúlt időszakban?
– A legutóbbi koncertünk a Kolozsvári Magyar Napokon volt, a Bánffy udvarban. Remek helyszín, profi szervezőcsapat, nyitott szívű közönség várt az augusztusi kánikulában. Meggyőződhettünk arról, hogy egy olyan környezetben is működnek ezek a dalok, ahol jobbára kézműves söröket ittak az emberek.
– A főváros(ok)ból nézve a végeken éltek, egy viszonylag kisvárosban. Hátrány vagy előny (is), hogy Sepsin alkottok?
– Szentgyörgyöt én a kilencvenes évek végén kezdtem gyakrabban látogatni, s mindig lenyűgözött a városban pezsgő kulturális élet. Amikor egymagam dönthettem el, hogy hol élnék szívem szerint, nem volt kérdés, hogy ide költözzek – ez történt tizenöt éve.
Itt olyan muzsikus barátokkal hozott össze a jószerencse, akikkel örömmel valósíthatom meg zenei álmodozásaimat.
Nagyon hálás vagyok mindezért, hiszen pl. Vásárhelyen ez nem sikerült.
– Az évek során az ember művészete, stílusa, érdeklődése alakul, formálódik. Merre mozdultatok ti a kezdetekhez képest?
– Mi egyfolytában mozdulunk, hiszen többféle témájú lemezt készítettünk az elmúlt tizenegy évben, így talán nem is követhető annyira a minőségi változás. De talán kézzelfoghatóbb az, hogy az utóbbi időben több kortárs verset éneklünk, mint a kezdet kezdetén. Műsor is lett ebből az igényből, amelyet KorTárs címmel idén tavasszal többállomásos turnén mutattunk be.
– Mi ad visszaigazolást, hogy érdemes ma is költészettel, zenével foglalkozni? Vagy érdemes-e?
– Elég egy tekintet, kézfogás, gesztus, egy kedves szó... És fokozhatnám, hogy milyen visszajelzéseket kapunk. Mi nem tudjuk számokkal igazolni létjogosultságunkat, hiszen nincs milliós nézettségű klipünk az interneten.
Egy másfajta út a miénk, amelynek állomásai a kisebb közösségek, mondhatni családias együttlétek. Koncertjeink legjavát gyermekeknek játszottuk, ők a legnehezebb és egyben leghálásabb közönség.
Többször kaptunk szülőktől megható visszajelzéseket – végül is, amíg egy ember is eljön a koncertünkre, addig érdemes.
– Érzékelhető szorongás lengi át a székelyföldi társadalmat is az infláció, az energiaválság, a szomszédos háború okán. Van-e olyan kedvenc versed, sorod, ami ezekre a bizonytalan időkre is megnyugtatást, reményt ad? Vagy nyújt-e kapaszkodót/védettséget az élet nehézségeivel szemben a művészet?
– Számomra a művészet több mint szórakozás: iránytű az életemhez. Mindig szervesen kapcsolódott a jelenhez, hogy épp milyen verseket daloltam. Így nem véletlen az sem, hogy most kezdjük összeállítani a harmadik Mozsikácska lemez anyagát. Legelőször az egyik legújabb Petőfi dal jutott az eszembe, amely első ízben november 14-én csendül fel, Székelyudvarhelyen, a Bordalok útján című, legújabb műsorunkban.
„Járjunk a szerelem kertjében,Virág ott nyílik minden lépten;Ha meg talál tüskéje szúrni:Illatja gyógyulást szerez.Szeressünk! mert erőnk szeretni,Idő jártával odalesz.”
Fotó: Kátai Jocó
korábban írtuk
Külső rend, belső rend, táncrend: Táncházban az Én helyett a Mi-vel kell törődni
1978 őszén Székelyudvarhelyen rendezték meg a világ első táncháztalálkozóját, majd 2017 őszén jelentkezett az első „újabb kori” Erdélyi Táncháztalálkozó, ugyancsak Székelyudvarhelyen. A két dátum között eltelt majdnem négy évtized alatt rengeteg változás történt, de a táncházas lét és életérzés köszöni szépen, él és virul. Mit nyújt ez a közeg tagjainak? Mennyire határozza meg ma az értékrendet? Olyanoktól kérdeztük, akiknek lételemük ez a világ.
