A huszadik század buktatói között evickélve ért ki a fényes ösvényre, vált a kor egyik legnagyobb magyar írójává – és kis híján mártírjává. Sütő András, Erdély századosa, aki életművével és személyes példájával sokunk „fejtartását” igazította helyre.
Szót érdemel, hogy a Kolozsvári Magyar Opera elnyerte az ország legjobb operaévadáért járó kitüntetést.
Az érzés, hogy nem turistaként, hanem (székelylelkű) budapestiként járok a szemerkélő szürkületben, hogy rutinosan rovom az utcákat. Hogy külsőleg nem lógok ki, mert valamilyen módon ide is tartozom már.
Tcha Limberger, a világtalan belga hegedűvirtuóz, gitáros és énekes, akit a „cigányzene királyaként” is emlegetnek, erős szálakkal kötődik Erdélyhez: az itteni népzene ihletett előadója. A magyar nyelvet ízesen, tökéletes kiejtéssel beszéli.
Volt már gyógyszerügynök, coach, MLM szakértő, influenszer és művészettörténész – persze csak egy performansz erejéig. Nem viccekkel szórakoztat, hanem verssel, művészettel, a művészeti ágakat köti össze az ÉRTÉKelünk összművészeti produkciókkal.
Kovács György a színészi lelkesedés, az önként vállalt fegyelem, a hagyománytisztelet, a hagyományteremtés és nem utolsósorban anyanyelvünk művelésének apostola. Erdély századosa.
Nem olasz nyelvlecke kezdődik, hanem ezek a hetedik legnagyobb itáliai város népszerű jelzői: a művelt, a vörös, a kövér. Ha hétköznapi és valódi, nem turistaáradattól elhomályosított olasz hangulatra vágyik valaki, akkor irány Bologna!
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy elefánt, akit Salamonnak hívtak. Így is kezdődhetne a regény, ha mese volna. És hát mese is, de igaz mese.
Az Elfeledett harcosok és örök ékszerek című kiállítás nemcsak a múlt tárgyi emlékeit mutatja be, hanem egy történetet mesél, interaktív formában, különböző generációknak. Hidat épít a népvándorlás korának eseményei és a mai látogatók között.
Sokadmagával az ötvenes évek sötét első felének áldozata, de a 95. születésnapján túl is olyan emberként áll előttünk, akit sem a nemzedéki-ízlésbeli, sem a politikai változások nem ábrándítottak ki az irodalom olvasásából, összefüggéseinek
Tudunk-e még tojást írni, van-e nótánk, vagy tudunk-e mezőségit táncolni? Pedig ezek is identitásunk alapkövei. Az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány öt éve igyekszik intézményes keretek között életben tartani és átörökíteni hagyományainkat.
Több ezer népi dallamot gyűjtött össze, előtte hasonlót csak Bartók Béla, a folklórkutatás egyik legkiválóbb képviselője ért el. És Jagamas János népzenekutató, Erdély századosa.
Nekünk, európaiaknak is van „kínai nagy falunk”, csak másként hívjuk. Ez az egykori Római Birodalom határvédelmi rendszere (limes), amely egy három kontinenst átölelő védműrendszer, és hazánkban több mint ezer kilométernyi szakaszáról tudunk.
Az idei Libri irodalmi közönségdíjas regény kapott hideget és meleget a kritikusoktól, én azonban szeretek magam meggyőződni egy könyv értékéről, legyen az irodalmi, szórakoztató vagy elgondolkodtató jellegű.
Táncot tanít, közösséget épít, és népi hagyományainkat próbálja átörökíteni a székelyudvarhelyi gyerekekbe immár negyedszázada. A Kékiringó néptánccsoport alapítója a Magyar Kultúra Lovagja is, ám tanítványainak ő csak egyszerűen Tanci.
A Magyar Kultúra Magazin főszerkesztőjével az identitás-tapasztalatok összetettségéről, küldetésről, párhuzamos valóságokról, a csakazértis-morálról beszélgettünk, valamint a készülődésről a derűbe, amelybe jó lesz megérkezni, valamikor.
Magyarságunkat legbelül kell hordanunk, szellemi javainkkal pedig ideje felhurcolkodnunk a világhálóra. A kultúrát ugyanis nem lehet palackba zárni, mint ahogyan a verseket sem lehet könyvekbe száműzni, tartotta Kányádi Sándor.
Egy zenei óriás árnyékából kinőve lett a világhírű Madrigal kamarakórus karnagya. A szinte népmesei bravúrt véghez vivő sepsiszentgyörgyi származású Ungureanu Szabó Anna zenészei számára egyszerre igyekszik anya, főnök és biztonsági szelep lenni.
Aki zarándokol, annak nem a megtett táv, a megtett idő a fontos, tán még csak nem is a cél, hanem sokkal inkább maga az úton levés, az a folyamat, ami átalakít, gyógyít, épít attól a perctől, hogy elindultunk.
Az éjszakázás tényleg mumus. Pedig, hogy repül az idő! Három év úgy telt el, egyet sem kellett aludni. Mármint egyet sem megszakítás nélkül... Az éjszakákkal kapcsolatban az a jó hír, hogy minden esetben kivirrad.
Jó eséllyel utoljára éli át a világ talán legambivalensebb állapotát, ami egyszerre erőn felüli és katartikusan gyönyörű. Harmadik gyermekét várja, ettől is épp olyan különleges, harmadik szülöttként várni a harmadik gyermeket.
Tényleg semmink sincs, csak a történeteink. A tanultakat tovább csepegtetni a gyermekeknek. Szenvedéllyel dolgozni, énekelni, mesélni és mesélni, önazonosan élni. Talán csak ezt lehet. Hogy bár a morzsája tovább éljen a régi világ (érték)rendjének.
Épp az éves „jól megérdemelt” digitális detoxomat töltöttem, amikor a Kamaszok (Adolescence) című sorozat felkerült az egyik legismertebb streaming szolgáltató platformjára.
A zene értelmezése ugyanolyan szabad, mint bármely más művészeti ágé. Jó, ha vannak (szakmai) fogalmaink az interpretációra, de itt ez nem fontos. Minden üzenet érvényes.
Egy éve ezen a napon már az örökölt föld alatt sorakoztak a dughagymák a kertben. Két éve ilyenkor a zöld hagymaszárak már bújtak is. Ma meg hóvihar tombol a vidéken, zaklatott lelkében szorongások cikáznak.
Titkon színész akarok lenni, de félek, ez túl nagyképűen hangzana. Ne viccelj! Az én testalkatommal? Tudom, hogy ennek az egész zenesulinak is csak akkor van értelme, ha tizenkettedik végére egyszer s mindenkorra lefogyok.
Van az a mondás, hogy az idő relatív, képesek vagyunk tíz percet egynek vagy egy órának érzékelni a körülményeink függvényében, de azt hiszem, ez az anyaságra fokozattan igaz. Az elmúlt két évben voltak napok, amikor úgy éreztem, hogy hónapokat öregedtem.
Nem stresszel rá az öltözködésre. „De ha már felöltözünk, akkor olyan ruhákat vegyünk magunkra, amiket szeretünk” – mondja Hajnal Csilla, a Székelyhon marosvásárhelyi újságírója. Szerinte ugyanis önmagunk leszünk az öltözködés által.
Ezzel a mondattal valószínűleg minden stílustanácsadó hirdette már legalább egyszer a szolgáltatását. Mert ez a gondolat annyira általános, hogy lassan rá lehetne gravírozni egy kis táblára, amit felakasztunk a szekrényajtóra.
Kolozsvár közelében, de távol a kincses város zajától bújik meg Farkas Loránd és Bocskai Gyopár méreteiben szerény, berendezésében leheletnyit extravagáns háza. Az otthon, ahol az alkotókedv gyermekkacajjal, kutyaugatással és macskanyávogással elegyedik.
A rebarbarát is a ’89-es fordulat után ismertem meg, addig csak elvétve termesztették felénk. Érdekes, hogy egy politikai változás, új alapanyagok, könyvek, főzőműsorok hozzáférhetősége milyen mértékben megváltoztatja a táplálkozási kultúrát.
A C-vitamin valóságos csodaszer – ezt már rég tudjuk, de csak az utóbbi években vált a kozmetikai ipar népszerű hatóanyagává. Antioxidáns, segít a bőr rugalmasságának megőrzésében és még a pigmentfoltok eltüntetésére is jó.
Üde színfolt a Székelyhon szerkesztőségében, Bencze Emese kolléganőnk az a fajta nő, akit szeret a kamera méregzöldben és „boszorkányszoknyában”, romantikus-virágosban, de akár a szürke visszafogott árnyalataiban is.
Meleg fények, meghittség, és mégis lényegre törő funkcionalitás jellemzi Sólyomék gyergyóújfalvi házát. Az egykori kommunista kockaház tornácos parasztházzá alakult, sok, kalákában végzett munkával, türelemmel és a gyökerek megtartó erejével.
Éppen repülőn ülök, amikor ezeket a sorokat írom. A meleg, a napsütés feltöltött, így ideális pillanat ez, hogy megválaszoljam a sokszor hallott kérdéseket: mit ad nekem az utazás, és mire tanít?
Van az a pillanat, amikor felöltözöl reggel, végignézel magadon a tükörben, és... valami nem stimmel. Sokszor észre sem vesszük, de a cipő az, ami vagy felemel, vagy lehúz – nemcsak képletesen, hanem szó szerint is.