Egy alig negyedrészben magyar mezőségi falucska, Pusztakamarás – a település báró Kemény Zsigmond, Jókai Mór mellett a magyar romantikus regényirodalom kiemelkedő alakjának nyugvóhelye – „termelte ki” a kortárs magyar irodalom egyik legnagyobb alakját. „Alig százötven főnyi közösségtől tanultam magyarul” – fogalmazott az Anyám könnyű álmot ígér című esszéregényében.
Talán az sem erőltetett megállapítás, hogy ugyanott jelölte meg önmaga számára az írói feladatot is: anyanyelvének, nyelvi közösségének művészi és közéleti védelmét.
Szülei, Sütő András és Székely Berta földművesek, apját ezermesterként ismerték a környéken, az író is élete végéig megőrizte a bütykölés, a javítgatások iránti érdeklődését. Elemi iskoláit szülőfalujában járta, 1940 őszétől pedig a nagy hagyományú és presztízsű Nagyenyedi Református Kollégium diákjává vált. 1945 januárjától már a Kolozsvári Református Kollégium könyveiben találkozhatunk a nevével, s még abban az esztendőben a Világosság című helyi lap közölte az alig tizennyolc éves Sütő András első, Levél egy román barátomhoz című írását. A kolozsvári Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskola rendező szakos hallgatójaként kezdte meg egyetemi tanulmányait, de az első vizsgákig sem jutott el. Tanulmányait megszakítva, lapszerkesztést vállalt: 1949-től a Falvak Népe című hetilap főszerkesztője lett, amelynek Bukarestbe költöztetésével 1951-ben maga is a román fővárosba költözött. Erdélybe 1954 elején tért vissza, miután eleget tett Hajdu Győző meghívásának, az Igaz Szó című, Marosvásárhelyen megjelenő irodalmi havilap munkatársa lett. Négy évvel később saját lap elindításával bízták meg, így lett a Művészet, valamint az 1959-től Új Élet címen futó képes lap főszerkesztője – egészen az 1989. júniusi lemondásáig.
Sütő András szobrának felavatása Székelyudvarhelyen • Fotó: Farkas Antal
Szakmai előrehaladását – tehetsége mellett – kezdetben nagyban segítette, hogy több kortársával együtt őt is megcsapta kommunizmus „fényes szele”, ez az ideológiai töltet elsősorban az ötvenes évekbeli, a szegény emberek mindennapjait, a régi és az új rend közötti konfliktusokat bemutató köteteiben nyilvánul meg.
Az írói eszközök tekintetében a magyar népi írókat és Móricz Zsigmond műveit tekintette követendő mintának.
A hetvenes évek elejétől már jól érzékelhető eltávolodása az ifjúkorát meghatározó szellemi-ideológiai sodortól, több alkalommal is szóvá tette a párt politikájában megnyilvánuló nacionalista módszereket.
Egyre komoruló hangvételű színművek után, 1970-ben jelent meg a már idézett, nagy visszhangot kiváltó könyve, az Anyám könnyű álmot ígér című naplóregény. Jöttek az életművét alapvetően fémjelző drámák – Egy lócsiszár virágvasárnapja (1974), Csillag a máglyán (1975), Káin és Ábel (1977), majd eszmeiségében már az 1972-es, Perzsák című esszében előrevetített Szuzai menyegző (1980) –, valamint az anyanyelv, az anyanyelvi kultúra védelméért perelő esszék (Nagyenyedi fügevirág, 1978, Engedjétek hozzám jönni a szavakat, 1980).
Illyés Gyulával, Csoóri Sándorral és másokkal kezdeményezője volt 1982-ben a Hitel című folyóirat elindításának, aminek következtében megfosztották az amúgy is kellemetlen koloncként csörömpölő politikai tisztségeitől, Domokos Gézával együtt az RKP KB-póttagságtól is.
A diktatúra keményedésének folyamatában új színdarabjainak előadását is betiltották, könyveinek kiadását a cenzúra nem engedélyezte.
Utolsó, itthon megjelent kötete az Évek – hazajáró lelkek (1980), azt követően valamennyi munkája Magyarországon jelent meg, új színdarabjait is ott játszották.
Az egyéni útkeresések történetével, szeretteink elvándorlásával, a halálig tartó bűnhődéssel, a vezeklés képeivel sokkoló Advent a Hargitán című dráma 1986-os bemutatása tényleges fordulatot eredményezett a külhoni magyarsággal kapcsolatos budapesti politikában. Ezt követően Sütő itthon erős megfigyelés alá került, amely elől mindkét gyermeke Magyarországra távozott.
• Fotó: Molnár Edit / MTI
Az 1989. decemberi változások első napjaiban visszatért a közélet harcvonalába, a Maros megyei Nemzeti Megmentési Front tagjává, majd a frissen alakuló RMDSZ elnökségének tagjává is megválasztották. Toborzója és szónoka volt az 1990. február 10-i marosvásárhelyi százezres, könyves-gyertyás tüntetésnek.
A „fekete március” során, március 19-én a Hodákról és Libánfalváról beszállított, felhergelt és leitatott románok életveszélyesen megsebesítették, elveszítette fél szeme világát.
A Hét című hetilapban a romániai ötvenes évek kisebbségi értelmiségi viszonyait górcső alá helyező „múltfeltáró” szándék jegyében publicisztikai hadjárat indult ellene. Az érdemleges következtetések nélkül elhaló hullám pedig súlyos lelki megrázkódtatást okozott az akkor már nagybeteg írónak, aki 2006. szeptember 30-án éjjel, Budapesten hunyt el. Végső álmát a marosvásárhelyi református temetőben a Bolyaiak sírjának közelében alussza, koporsójára pusztakamarási és sikaszói földet is szórtak. Az 1979-es Herder-díjtól az 1992-es Kossuth-díjon a 2005-ös Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjéig húzódó, díj- és dicsőséglista mellett álljanak itt Görömbei András irodalomtörténész sorai is. Így fogalmazott a Káin és Ábel – Sütő András felszólalása fejtartásunk ügyében című esszéjében: „…arra a kérdésre ad választ a történelem és a mitológia segítségével, hogy a mai ember – egyén és közösség egyaránt – milyen magatartással teljesítheti ki önmagát úgy, hogy a saját nembeli lehetőségeinek megvalósításával a nagyobb közösség s az emberiség fejlődését is szolgálja.” Hiszen az Éden Káin számára sem más, mint az emberhez méltó élet.
Túl Trianon századik évfordulóján, kalandos utazásra hívjuk a Nőileg olvasóit. Az országomlást követő, kezdeti bénultság után az élni és túlélni akaró erdélyi magyarság az itthon maradt nagyjai révén szinte páratlan bravúrt hajtott végre. Minden erőszaknak ellenállva, nem olvadt be a román tengerbe, sőt, a magyar kultúra és értékteremtés új dimenzióit nyitotta meg: az „erdélyi” irodalmat, zenét, építészetet, színházat, tudományt, sportot. Sorozatunkban az elmúlt száz esztendő hazai óriásait igyekszünk számba venni. A teljesség igénye nélkül, szubjektív megközelítésben.
korábban írtuk
Széles Anna: Soha nem tagadtam a koromat
Szépsége és tehetsége mellett a Florin Piersic színművésszel kötött házassága emelte a népszerűségnek a kommunista kor körülményei között szinte felfoghatatlan csúcsaira. A Budapesten élő Széles Anna színművésszel beszélgettünk.
