Egy este Ugron Zsolnával
Több mint tíz évvel ezelőtt, második regénye megjelenése után faggattuk Ugron Zsolnát a Nőilegben: azóta a már sok kötetes író újra Budapesten él, de otthonról hazajár Erdélybe, mondja.
Több mint tíz évvel ezelőtt, második regénye megjelenése után faggattuk Ugron Zsolnát a Nőilegben: azóta a már sok kötetes író újra Budapesten él, de otthonról hazajár Erdélybe, mondja.
Időnként szükség van arra, hogy picit más jellegű irodalmat olvassunk, hogy a változatosság kedvéért elforduljunk a közvetlen kortárs irodalomtól, és kezünkbe vegyünk egy-egy klasszikusabb művet is.
A huszadik század buktatói között evickélve ért ki a fényes ösvényre, vált a kor egyik legnagyobb magyar írójává – és kis híján mártírjává. Sütő András, Erdély századosa, aki életművével és személyes példájával sokunk „fejtartását” igazította helyre.
A két világháború közötti periódus erdélyi magyar politikai életének egyik legfontosabb és legvitatottabb személyisége, akiről fél évszázad elteltével az is kiderült, hogy a holokauszt éveiben zsidókat mentett a kolozsvári gettóból. Erdély századosa.
Fedetlen keblekkel láncolják magukat a kerítéshez – a Femen ukrán feminista szervezet aktivistái elmennek a végsőkig, ha a női egyenjogúságról van szó, gondolnánk. Sőt, a nők választójogáért harcoló szüfrazsettek akkoriban robbantottak is.
Dr. Fehér Andrea életútja éppolyan lenyűgöző és összetett, mint azok a 18. századi történetek, amelyeket kutat: emberi, őszinte, sikerekkel és nehézségekkel tarkított, és mindig az adott kor konjunktúrái által befolyásolt.
Az Elfeledett harcosok és örök ékszerek című kiállítás nemcsak a múlt tárgyi emlékeit mutatja be, hanem egy történetet mesél, interaktív formában, különböző generációknak. Hidat épít a népvándorlás korának eseményei és a mai látogatók között.
Nekünk, európaiaknak is van „kínai nagy falunk”, csak másként hívjuk. Ez az egykori Római Birodalom határvédelmi rendszere (limes), amely egy három kontinenst átölelő védműrendszer, és hazánkban több mint ezer kilométernyi szakaszáról tudunk.
Dr. Bernády Györgyöt közfelkiáltással választották 1902. március 8-án az akkor 19 522 lakost számláló Marosvásárhely polgármesterévé. Programbeszédében sem ígért mást, mint hogy „Egy új várost építek!”.
Mifelénk, Erdélyben mindenekelőtt talán a Kiáltó Szó című röpiratát emlegetik leginkább, amely elutasította az akkori magyar vezető körök által hirdetett passzivitást, és élni hívta a Romániában kisebbségivé váló magyarságot.
Egyre-másra bukkannak elő évszázados időkapszulák azokon a székelyföldi településeken, ahol felújítják a templomokat. A régiek – bevett szokás szerint – a nehezen elérhető toronygombokba rejtették azokat az iratokat, amelyek jellemzik az adott kort.
Bardócz Judit fiatalos lendületét és megjelenését bármelyik huszonéves megirigyelhetné, noha Jutka néni 83 éves. A székelyudvarhelyi nyugdíjas hölgy az a típusú nő, akire ránézve az ember azt gondolja: így érdemes élni.
Vagány, bevállalós – summásan talán így jellemezhető az udvarhelyi fitneszedző ruhatára. Az Alter stúdió és közösség megálmodóját a hétköznapokban gyakran sportruházatban látni, de gardróbja számtalan különleges, sokszor egyedi darabot rejt.
Bár úgy kezeljük, de a bábszínház valójában nem egy, kifejezetten a gyerekeknek szóló stílus, hanem a színjátszás önálló műfaja, hangsúlyozza Lukács Emőke bábszínész A pszichológus konyhája februári epizódjában.
A hajfestés sikere nem csak a fodrász rátermettségén, a festék minőségén múlik: legalább olyan fontos, hogy a festett hajat hogyan ápoljuk otthon. Fodrász osztja meg tippjeit a legújabb Kencében.
A japán nők naponta fogyasztanak szójatermékeket, melyek természetes fitoösztrogén-tartalmuknál fogva némileg pótolják a hiányzó ösztrogént. Felénk kétes a híre a szójának, pedig a fermentált készítmények, a tofu, a tempeh, a miso rendkívül egészségesek.
Van egy hely az otthonunkban, amit naponta legalább egyszer meglátogatunk. Sokszor rohanva. Néha sóhajtozva. Néha elégedetlenül. A ruhásszekrényünk.
Bármerre nézünk a teraszról, fenyőerdők ölelnek körbe, nyugalmat sugározva. Csíkcsomortánban vagyunk, a település fölé emelkedő dombok egyikén gyönyörködünk a tájban, Fröhlich Orsolya és Mihály László szívélyesen vezetnek körbe otthonukban.
Első emlékeim a savanyú káposztáról a nagyszüleimhez kötődnek. Telente gyakran sült pityóka a lerben, sóval, vajjal (ha volt) fogyasztottuk, na és természetesen hersegő káposztacikával, káposztalével. A jó káposztalé számomra azóta is felér a limonádéval.
Tudtad, hogy egy ember átlagosan évente 72 kilogramm élelmiszert pazarol el? Hogyan lehetnénk tudatosabb vásárlók, fogyasztók? Erről is kérdeztük Antal Imolát, a Food Savers kezdeményezés kommunikációs szakemberét.