Idegentest Szilveszter Andrea: Anyukás testtel is lehet habzsolni a nyarat

Az utolsókig halogatta a fürdőruhavásárlást. Immár két hónapja, nagyjából kisbabája hozzátáplálásával egyidejűleg váltott életmódot. Sporttal, tiszta étkezéssel, mentális megújulással. Úgy érezte, a tőle telhetőt megtette, jó úton halad, és immár a felnőtt méltóságával és elfogadással tud testére tekinteni. Ám amikor a harmadik fürdőruhát húzta magára a ruhásüzlet próbafülkéjében, rátört a zokogás. Nem volt, mit tenni, esztétika ide vagy oda, ha méretben jó, meg kell vásárolnia.

Hirdetés

Fotó: illusztráció: Pixabay

Otthon újra magára öltötte, s szó, ami szó, az otthoni tükrökben azért tetszetősebbnek hatott. Addig sétált a lakásban újonnan vásárolt, címkés fürdőruhájában, mígnem ideig-óráig csak megbarátkozott a látvánnyal.

Tengerparti nyaralásuk első állomása egy családos part volt, tele önfeledt anyukákkal, csemetéik takarásában. Így elsőre neki is testhezálló volt a pici tempójának megfelelő kevéske fürdés, nap elől való lopakodás. Egy dologra viszont nem számított. Kisbabája vonzotta a tekinteteket. Vízben, homokban ernyő alatt, bárhol akadtak a kicsiben gyönyörködő strandolók. S bár ugye, anyaként ő is a csomag része, és neki igyekeztek tudtára adni, hogy milyen gyönyörűséges is a kicsi, most nem érzett késztetést hófehér önmaga takargatására.

Mire a második állomásukra érkeztek, már egy árnyalattal barnább volt, és teljesen hozzászokott a fürdőruhához.

Ez a strand viszont korántsem családos. Tele fiatal, csinos, gömbölyű idomú, kontúros testű lányokkal, fiúkkal. Egyszerre azon kapja magát, hogy elment a kedve az egésztől. Kicsije a mellkasán sziesztázik a nyugágyon, a napernyő védelme alatt. És elsőre maga sem érti, hogy mi történik most vele. Aztán elkezdi szép óvatosan megfigyelni a strandolókat. Bebizonyosodik újra, ami jó ideje foglalkoztatja.

Hirdetés
Lehet feszélyezett és szorongó a legszebb testtel megáldott strandoló, és anyukás testtel, kötényhassal vagy éppen kevésbé kívánatosan is lehet habzsolni a nyarat, a strandot, az életet.

Meggyőződése, hogy fejben dől el. Ez utóbbiban az olaszok kiemelkedően jók. Csacsognak, nevetnek, barátságosak, örülnek az életnek. Egyszerre felül a kicsi, nézelődik, és máris hallani: piccolina, bella, bellisimma. Ő pedig felismerésétől ittasan tollat ragad, és a következőket írja:

Te, aki elsírtad magad a próbafülkében, amikor fürdőruhát próbáltál. És te, aki a tavalyit, meg az azelőttit és még azelőttit öltötted magadra. És te, aki úgy érezted, ez a test nem érdemel új fürdőruhát. Te, aki nem fértél bele a tavalyiba, mert előtted hömpölygő terv szintjén ragadt az életmódváltás. És te, aki egy gyors hajrával ledobott néhány feles kilót. Aki megtett mindent, és most kirobbanó formában van, de belátása szerint mégsem szállhat versenybe testének szépsége bikinis fiatal lányok hadával.

Aki szorongva lépsz a partra, s az utolsókig odázod, hogy levetkőzd leginkább gátlásaid. És te, aki arra készülsz, hogy hosszú ruhában szenveded végig a nyaralást.

Te, aki ma bűntudattal nyalod a fagylaltod és fogadkozol, hogy majd nyaralás után. Te, aki a diétáddal sanyargatod magad végig az álomvakáción. Te, akinek hófehér teste két évi barnulást kell behoznia.

És te, aki az ernyő alatt, testével is védve táplálja kisbabáját. Tudd, gyönyörű vagy, és végtére is, minden test fürdőruha test!

A cédulát táskája zsebébe teszi, csípőjére ülteti a kicsit, és elindul vele a kismedence irányába. Egy játékot eszel ki, és ettől elkuncongja magát. Minden egyes, a kicsinek célzott „bellissima”-t magára vesz, mintha csak neki szólna. Miért is ne? Nem szűkölködnek bókokban továbbra sem. Ő büszkén megköszöni valamennyit, és egyre inkább kihúzza magát. Mire a család többi tagja visszaér az óriás csúszdáról, neki letörölhetetlen mosoly ül az arcán. Nem értik, mit nevetgél. A titkot megtartja magának, de este azért odasúgja férjének, hogy ez volt élete eddigi legmókásabb strandnapja. Igen, így. A babamedence szélén ülve, anyukásan.

korábban írtuk

Mondd, hová utazol, és megmondom, mire vágyik a lelked
Mondd, hová utazol, és megmondom, mire vágyik a lelked

Mi alapján választjuk ki a következő nyaralásunkat? Az ár, a távolság vagy az időjárás valóban fontos szempontok, de a döntéseinket sokszor ennél mélyebb lelki szükségletek irányítják.

Hirdetés