Elképedve nézem az egyik streaming-csatorna új műsorát: a Virgin Islands egyfajta valóságshow, ahol a húszas éveikben járó szüzek ismerkednek az intimitással. Pszichológusokból és szexuálterapeutákból álló csapat vezeti őket ezen az „úton”, feltárva, hogy mi vezethetett oda, hogy a résztvevők félnek a szexuális együttléttől. Nézem, és felmerül bennem: belső késztetés vagy külső kényszer miatt hozzák meg a döntést gyermekeink?
Privát, akkor is, ha a gyermekünkről van szó
Kétségtelenül fontos élettapasztalat a szüzesség elvesztése, sokak számára nagy érzelmi töltettel járhat, akár öröm, akár hatalmas csalódás formájában – erősíti meg Deé Ágnes székelyudvarhelyi pszichológus, szexuálterapeuta. „A szüzesség elvesztése hatással lehet a későbbi szexualitással kapcsolatos viszonyunkra és az önmagunk, testünk vagy saját szexualitásunk megítélésére is” – teszi hozzá.
Szülőként talán hatványozottan nehéz a szüzesség témájával mit kezdeni. Beszéljünk róla a gyermekkel? Kérdezzük vagy hagyjuk rá? „Nem gondolom, hogy konkrét dátumot kell tudnia a szülőnek.
Bármilyen furcsa szülőként ezt elfogadni, gyermekeink szexuális élete privát, ebben az értelemben nem tartozik ránk.
Ami azonban ránk, felelősségteljes szülőkre vonatkozik, az az, hogy milyen információval, viszonyulással vértezzük fel a gyermekünket” – hangsúlyozza Ágnes. Fontos lenne az ítélkezésmentes, támogató, de hiteles információkat adó, direkt közlés, amiben helyet kapnak a gyermekünk kérdései, aggályai és érzelmei is. Itt újfent felmerül a szexuális nevelés kérdése, amelyet – teszi hozzá a szakember – nem akkor kell elkezdeni, amikor már sejtjük, hogy megtörtént az első szexuális élmény.
Szexuális nevelés – nulla éves kortól
A szexuális nevelés nulla éves korban kezdődik – szögezi le Ágnes: amikor a gyermek engedelmével, kedvesen tesszük tisztába, elmondva, hogy mi fog történni. A következő lépés, hogy nem szégyenítjük meg soha a nemi szerveivel kapcsolatosan (sem), nem nevezgetjük őket „virágnyelven”, de nem is illetjük pejoratívan „a csúnyádnak” kifejezéssel. Ezzel máris formálódik a gyermekben, hogy milyen lesz a szexualitással kapcsolatos viszonya.
„Fontos, hogy képesek vagyunk-e szülőként átadni azt, hogy a szexualitás egy örömteli dolog, ha felelősséggel és felkészülten viszonyulunk hozzá.
De ezt nem az »első alkalom« előtt kell átadni a gyermeknek, hanem az addigi évek folyamán” – így a pszichológus.
A következetes szexuális nevelés részeként – a megfelelő korban – beszélhetünk és beszéljünk a gyermekünkkel arról, hogy mire számíthat. Az első közösülés előtt a gyermekünk legyen tisztában a testi ismeretekkel (hogyan működik a testünk, mi az orgazmus, mitől és mikor lehet teherbe esni stb.), a fogamzásgátlással (mikor, hogyan, kinek a felelőssége stb.) és a beleegyezéssel (hogy a „nem” mindig „nem”-et jelent!).
Túl korán vagy túl későn?
Romániában friss tanulmány nincsen erre vonatkozóan – Ágnes egy régebbi kutatással dolgozik, tudjuk meg, eszerint a hazai fiatalok átlagosan tizenhat-tizenhét éves korukban veszítik el a szüzességüket. „Ma ez még korábbra tevődik, tizenhárom-tizenöt év körülre, de olyan is van, aki jóval később éli ezt meg. Ideális életkor nincs, de
testileg érett és érzelmileg felkészült bizalmi kapcsolatban kellene lennie a fiatalnak, amikor megtörténik. Ez a három dolog általában nem esik egybe tizenhárom-tizenöt éves kor között.
Ezért lenne rendkívül fontos, hogy a fiatal számára legyen legalább egy biztonságot nyújtó, elérhető felnőtt, akihez fordulhat a kérdéseivel, félelmeivel” – magyarázza.
A már említett valóságshow – azon túl, hogy közszemlére teszi azt, ami intim megélés kellene, hogy legyen – tovább szítja a szüzességet már eleve is övező előítéleteket: hiszen ki, milyen jogon dönti el, hogy valaki túl sokat várt a szüzesség elveszítésével? Objektíven nézve, nincsen túl késői időpont. „A szexualitás megélése egyéni döntés, amit az érzelmi érettség, testkép, önbizalom, kapcsolati tapasztalatok befolyásolnak, nem pedig egy naptár.
A társadalom gyakran későn érőnek minősít bizonyos kor fölött még szűz személyeket, azonban ennek nincs túl sok relevanciája, legalábbis az egyén tekintetében.
A kortársak nyomása miatt előfordul szégyenérzet, titkolózás, önbizalomhiány, vagy az, hogy valaki a tapasztalatlansága miatt később nehezen kapcsolódik. Ez utóbbi nem gond, de önelfogadást és türelmet igényel egy új kapcsolat hajnalán. Ezeket a helyzeteket normalizálni kell, egyszerűen kimondani, hogy semmi gond azzal, ha valaki húsz vagy akár harminc évesen még nem élt szexuális életet, lehet, hogy egy belső meggyőződés miatt tudatosan vár, és az illetőnek pont megerősítésre van szüksége” – szögezi le a szexuálterapeuta.
Akkor azonban, ha a halogatás mögött szégyenérzet, trauma, félelem vagy szorongás áll, érdemes szakember segítségét kérni. A szexualitástól való távolmaradás fiatalkorban később számtalan szexuális nehézség vagy zavar forrása is lehet, így érdemes foglalkozni vele.
Fiúknak dicsőség, lányoknak szégyen
A kettős mérce a szüzesség kérdéskörében egyértelmű: a lányokat „könnyűvérűnek” ítéli a társadalmunk, ha „túl hamar” belemennek, vagy ellenkezően, „prűdnek”, ha váratnak magukra. A fiúkkal kapcsolatban gyakori elvárás a „minél több tapasztalatszerzés” valamint az, hogy „egy férfi mindig akarja a szexet”. Az első alkalommal kapcsolatosan gyakran megjelenik a teljesítménykényszer is („Ha nem leszek jó, akkor az kudarc”), vagy az időnyomás, a le- és kimaradás kényszere. „Szülőként tisztázhatjuk a gyermekünkkel, hogy nincs kötelező időpont, és nincs olyan, hogy valaki »lemarad«.
A nyitott, bensőséges kommunikáció sokat tud segíteni. Beszélgessünk a tévhitekről, esetleg saját fiatalkori félelmeinkről és tapasztalatainkról, mert ezáltal közelebb kerülhetünk a gyermekeinkhez.
Jó, ha szülőként nem adunk konkrét tanácsot se pro se kontra, és adunk teret a fiatalok bizonytalanságainak, ezeket pedig átbeszéljük vele” – sorolja a szakember.
Nem kerülhetjük meg a szocio-kulturális elemet sem: régebben a szüzesség a „becsület”, a „tisztaság” és az „alkalmasság” jele volt, és ez az értékrend óhatatlanul ma is hat. Ezért van olyan nyomás, hogy a lánynak talán „jobban meg kell gondolnia” az első aktus kérdését. Ezzel szemben a fiúknál mintha a beavatás és a férfivé válás szimbóluma lenne, emiatt úgy tűnhet, a társadalom a fiúkat jutalmazza, míg a lányokat bünteti ugyanazért a dologért. Ezt saját értékrendünk kifejtésével ellensúlyozhatjuk a gyermekeinkben, tanácsolja Ágnes.
Nem csak egyszeri rossz élmény
Egy elhamarkodott, külső nyomásra történő első szexuális élmény hosszan tartó negatív hatással lehet gyermekünk életére, akár a későbbi párkapcsolataira is. „A negatív testkép megélésének okán és szégyen hatására könnyen fordul el a fiatal a későbbi szexualitástól, »nem nekem való« vagy »valami rossz, amit túl kell élni« mintázatokat alakítva ki magában. Ezek a belsővé vált mondatok gyakran későbbi párkapcsolatok alapjává válhatnak” – fejti ki a szakember. Ugyanilyen súllyal bírhat a bizalomvesztés is, ha a partner nem tartotta be a határokat – ez pedig később intimitásvesztéshez, bizalmi problémákhoz, félelemhez vagy szorongáshoz vezethet. De a fiúk sem mentesülnek: náluk gyakori a teljesítményszorongás, miszerint „nem voltam elég jó”, ez, állandósulva, számos szexuális zavar alapjául szolgálhat.
A korai negatív szexuális tapasztalatok negatívan befolyásolják szexualitásunkat és szexuális identitásunkat, ami – akár direkt módon, akár rejtve – a felnőttkori tartós párkapcsolatainkat is megnehezítheti.
Fontos hangsúlyozni: ezek a negatív megélések átírhatók, feldolgozhatók és képesek lehetünk örömteli szexuális élet megélésére, ha foglalkozunk a szexuális önismeretünkkel.
Mit tegyünk tehát szülőként?
A szeretetteljes és felelősségteljes információátadás a dolgunk, a tiltás, gátlás helyett előtérbe helyezve a szexualitás örömét és a felelősséget. Teremtsünk teret a gyermekeink számára, ahol lehet kérdezni és meg lehet beszélni dolgokat, hiszen a szexualitás természetes dolog – tanácsolja útravalóul a szakember. Ne feledjük: ha saját önismeretünkkel rendben vagyunk, gyermekeinkkel is tudunk beszélni ezekről a témákról. A szüzesség elvesztését pedig ne bagatellizáljuk: hiszen „az első alkalom” megtörheti vagy erősíti a fiatal kapcsolódási képességét.
korábban írtuk
Kacsó-Kölcze Kata: A hitem volt a legnagyobb támaszom
A keresztény hit és az orvostudomány útját választotta Kacsó-Kölcze Kata, amikor elhatározta, megbirkózik a „legyőzhetetlen” betegséggel. Ma már úgy véli, azért érkezett akkor az életébe, hogy valami fontosat megértsen önmagáról és a Teremtőről.
