
György Ottilia: Mirelit egy kis csavarral
A fagyasztott vagy félkész élelmiszereknek is megvannak az előnyei – és hátrányai – ugyanakkor időhiány miatt olykor jól jön néhány ötlet, hogy mit dobhatunk gyorsan össze belőlük.
A fagyasztott vagy félkész élelmiszereknek is megvannak az előnyei – és hátrányai – ugyanakkor időhiány miatt olykor jól jön néhány ötlet, hogy mit dobhatunk gyorsan össze belőlük.
Bár így, az év elején nehéz megbecsülni, hogy mely trendek lesznek legnépszerűbbek az elkövetkező hónapokban, azt már látni, hogy a dizájnerek mivel készültek idénre.
Már az utcáról halljuk a gyerekzsivajt, amikor Marosán Csaba és felesége, Emőke kolozsvári házához érkezünk. Az ötfős család otthona ékes példája annak, hogy az apró terek frappáns kihasználásával sok jó ember elfér egy viszonylag kicsi házban.
Ha a bejáratot büszkén őrző székelykapu, a gerendamennyezet, vagy a gondosan kiválasztott díszítőelemek mesélni tudnának, hosszasan ecsetelnék, miként vált valóra vendéglátóink otthonteremtő álma. Márdirosz Ágnes és Fazakas Levente otthonában jártunk.
Nők ökológiai lábnyoma? Igen, és nem is kicsi. A haj-, bőr- és szájápolási cuccok tubusai csak a jéghegy csúcsát jelentik, emellett ott vannak még az intim- és tisztasági eszközök, melyeknek sorsa a kukától a lebomlásig jelenti az igazi problémát.
Egymás után zsebeli be a rangos elismeréseket Moldovai Katalin első nagyjátékfilmje, az Elfogy a levegő. A tordai történetet feldolgozó alkotás szovátai származású rendezője kegyetlen tükröt tart elénk.
Gyergyói kislányként arról álmodott, hogy élsportoló lesz, sikeresen részt is vett két téli olimpián, az azonban eszébe sem jutott, hogy később majd rendőrként fog dolgozni Kovászna megyében. Koncz Mónika olimpikonból lett rendőrfelügyelő.
Feri bácsi a Csárdáskirálynőben, Lord Hastings a III. Richárdban, Tevje, a tejesember a Hegedűs a háztetőn című előadásban, és Apa Rézi életében. Ez utóbbi saját rendezés, amelyben színésznő feleségével, Kányádi Annával főszerepet vállaltak.
Szakmai ártalom, hogy minden rendezvényen dolgozom egy picit. Nyilván csak fejben, és soha nem a hibákat keresem. A hivatalos eseményeken azonban nagyon tudok bosszankodni, amikor alapvető szabályokat nem tartanak be.
Egy rendezvény sikere mindig a részletekben rejlik. Nem abban, hogy mennyit költenek rá, sokkal inkább számít az, hogy ne szemfényvesztés, hanem valódi tartalom legyen mögötte. Ennek pedig alapja és melegágya a (rendezvény)protokoll.
Áprilisban rend szerint felbolydul a természet: viharok söpörnek végig a tájon, magukkal ragadva a tél maradványait. A természetnek ez a tavaszi bolydultsága egy nagyon fontos erőforrást tudatosíthat bennünk, mégpedig a megújulás képességét.
Már betéve tudjuk: naponta minimum két liter vizet kell fogyasztanunk egészségünk megőrzése érdekében. Az elfogyasztandó víz minőségéről viszont már kevesebb szó esik, a téma után kutatva pedig számtalan ellentmondásba ütközünk.
Ardelean Zsuzsanna belsőépítész neve talán kevésbé cseng ismerősen, de Kirmaier Zsuzsit sokan ismerik, munkáival százak találkozhatnak Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában és Marosvásárhelyen. A fiatal lakberendező ezúttal a Proust-féle kérdéssorra felelt.
Jó filmet készítsen, sokan lássák, és kapjon következő lehetőséget is – nagyon röviden talán így foglalható össze leginkább Simó Ibolya törekvése, amikor egy új filmen dolgozik. És új filmen dolgozik.
Bárhonnan is nézzük az évet, 2024-ről biztosan elmondható, hogy a befelé fordulás, a külső-belső rendrakás, a helyretétel éve lesz. Alapvető fontosságú lesz a lelki stabilitás megteremtése, vagy megőrzése, a rálátásra, megértésre való törekvés.
Elcsépelt, hogy a karácsony a szeretetről és nem az ajándékozásról szól, de azért tegyük a szívünkre kezünket: jóleső érzés pár apróságot elrejteni a fenyőfa alatt, s látni, egyaránt boldog, aki kapja, aki adta.
Az év végi túlhajszoltságból nehezen születik meg az ünnep békéje, holott úgy is készülhetünk, hogy az szembemenjen fogyasztói társadalmunk szokásaival, csökkentse a túlköltekezést, környezetszennyezést.
Csiby Beáta textiltervezőként sokak kedvence: most saját ruhatárát mutatja meg, amelyben az egyszerűség és a stílus sajátos elegyét formálta saját előnyére.
Hogyan vált a csapat iránti szeretet életük részévé? Milyen élményeket szereztek idegenbeli túrákon? És mit üzennének azoknak a nőknek, akik még csak gondolkodnak azon, hogy kilátogassanak egy meccsre? Erről mesélt Katalin és Piroska.
A stílus számomra a szabadságról szól. Éppen ezért nem szeretem a „szabály” szót használni. Mégis vannak bizonyos öltözködési trükkök, amelyek ismerete nem korlátoz, hanem segít — mint egy titkos összetevő a kedvenc receptedben.
Hover Zsolt református lelkész, feleségével és két lányával mesébe illő parókiában laknak. Az egyedi papilak minden zuga őket tükrözi: a hagyományok és a történelem szeretetét egy kis kreativitással, praktikusággal fűszerezték meg.
„Csíkuhelyi” kolléganőnket ismerve, ezt a hozzáállást vártuk tőle, noha mindig „patentül” látjuk, mindig alkalomhoz illően öltözve. Az olvasás szeretete visszaköszön a kiegészítőin, olvasott nő ruhatárát turkáltuk, „péterbeás” darabokat találtunk benne.
Bár így, az év elején nehéz megbecsülni, hogy mely trendek lesznek legnépszerűbbek az elkövetkező hónapokban, azt már látni, hogy a dizájnerek mivel készültek idénre.
Nem egyszerű a nagyérdemű előtt lemosni az évetizedekig személyes páncélként szolgáló sminket. Nekem elhihetitek. Bizalmi lépés ez.
Látod magad előtt azt az ötéves kislányt, aki édesanyja magassarkújában billeg, fodros szoknyában pörögve csodálja magát a tükörben? Eszébe sem jut azon töprengeni, hogy a súlya az ötévesek átlaga alatt vagy fölött van-e.