Tudom, hogy fáj ezt olvasni. Tudom, hogy már évek óta küzdesz azzal a gondolattal, hogy vajon jól döntöttél-e, amikor azt a fényes kis készüléket a gyermeked kezébe adtad. Talán kétévesen volt, talán később, esetleg hatévesen – mindegy is, mert most ott ül veled szemben a vacsoraasztalnál, és a telefon képernyőjére mered, miközben te próbálsz vele beszélgetni. És igen, valószínűleg te is éppen a telefonodon olvasod ezt a cikket. A helyzet bonyolult, én is tisztában vagyok vele. De most egy másik történetet kell elmesélnem, egy olyat, amit egy 163 országot felölelő, 100 ezer fiatalt vizsgáló kutatás tárt fel előttünk. Ez a történet arról szól, hogy
szemben a tizenhárom évesen telefont kapók 28 százalékával. Igen, kétszer is újraolvastam, mielőtt ezt leírtam volna. Valszeg te is. Ez nem moralizálás, nem technológiaellenesség – ez egyszerűen tény. És most arról kell beszélnünk, hogy mit kezdünk ezzel a ténnyel, hogyan dolgozzuk fel ezt az információt úgy, hogy ne hibáztassuk magunkat, hanem tanuljunk belőle, és cselekedjünk. Azonban mielőtt pánikba esnél, és azonnal kikapcsolnád a wifit otthon, vagy elrejtenél minden digitális eszközt a házban, számolj el tízig. Vagy inkább harmincig.
Nem vagy rossz szülő
Ez a kutatás nem arról szól, hogy rossz szülő vagy, ha már megtetted azt, amit megtettél. Arról szól, hogy most már tudunk valamit, amit korábban nem – és ez az adat lehetőséget ad nekünk arra, hogy másképp cselekedjünk. A 100 ezer vizsgált fiatal története azt mutatja, hogy van egy kritikus időszak – a tizenhárom éves kor előtti évek –, amikor a fejlődő elme különösen sérülékeny az algoritmikusan vezérelt digitális ingerekkel szemben.
És igen, ez azt jelenti, hogy az a közösségi médiaplatform, amit úgy gondolsz, hogy „csak szórakozás”, valójában olyan algoritmusok működnek a háttérben, amelyek a felhasználók viselkedését elemezve folyamatosan azt számolják ki, hogyan tartsák meg a figyelmet a lehető leghosszabb ideig.
A fejlődő agy – különösen tizenhárom éves kor alatt – még nem rendelkezik azokkal a kritikai gondolkodási eszközökkel, amelyekkel fel tudná ismerni, amikor valami megpróbálja befolyásolni őt. Nem arról van szó, hogy gyermekeink gyengék lennének, hanem arról, hogy olyan környezetben navigálnak, amelyet kifejezetten arra terveztek, hogy legyőzze az önkontrollt. De ez nem jelenti azt, hogy feladjuk a küzdelmet, vagy hogy minden elveszett. Azt jelenti, hogy most már van konkrét tudományos alapunk arra, hogy másképp gondolkodjunk a digitális gyermekkorról, és ez az első lépés a változás felé.
A paradoxon bemutatása
És itt van az a furcsa helyzet, amiben mi, a szülők találjuk magunkat. Akár büszkék is lehetnénk a statisztikákra: Románia a 49 ország közül a 24. helyen áll a napi képernyőidő terén, „mindössze” 6 óra 31 perccel. Még mielőtt szívinfrastruktúrát kapnál, jelentem: ez a világátlag alatt van! Sőt, még csökkent öt perccel az elmúlt négy évben. Fantasztikus, nem igaz? De itt jön a csavar:
És – ez a legijesztőbb rész – arról a korcsoportról, amely a leginkább veszélyben van, vagyis a 0–13 évesekről, egyáltalán nincs adatunk. Semmilyen. Úgy alakítjuk a gyermekeink digitális jövőjét, hogy fogalmunk sincs, mi történik velük.
Tapogatózunk, de nem tudjuk, merre megyünk
Nézzük meg, mit tudunk valójában. A számok első ránézésre impozánsak: 17,8 millió internetező él Romániában, ez 94 százalékos penetrációt jelent, 13 millió ember használ közösségi médiát.
De amikor közelebb nézel, rájössz, hogy van egy hatalmas üres folt a térképen: a tizenhárom alattiakról egyáltalán nincs adat.
Gondolj bele: hozzávetőlegesen 2,7 millió, öt és tizenhét év közötti gyermek él Romániában, ez a népesség 14,3 százaléka. Ezek közül hányan használnak okostelefont tizenhárom év alatt? Senki sem tudja, azaz nincs hivatalos adat. Hány éves korban kapják meg az első telefonjukat? Fogalmunk sincs. Mennyi időt töltenek közösségi médiában, annak ellenére, hogy hivatalosan nem is lehetnének ott? Teljes sötétség. És pont ez a korcsoport az, amelyről a Global Mind Project azt mondja, hogy a legveszélyeztetettebb, amelynél a legnagyobb a kockázata annak, hogy felnőttkorban súlyos mentális problémák alakuljanak ki.
Ez azt jelenti, hogy már tizenhat évesen kialakult az a minta, amely végigkíséri őket. Ha pedig már tizenhat évesen beállt ez a szokás, akkor a „fertőzés” sokkal korábban megtörtént – pontosan abban az időszakban, amelyről semmilyen adatunk nincs.
Vessünk egy pillantást a határon túlra, a globális adatokra: ha a kutatás eredményeit összevetem a romániai helyzettel, a kép ijesztővé válik. A tudományos adatok szerint, azon gyerekek 48 százaléka küzd öngyilkossági gondolatokkal felnőttkorban, akik már ötévesen okostelefont kaptak a kezükbe – erről itthon nincs adat. A kutatás azt is kimutatja, hogy 13 százalékkal magasabb a realitásvesztéssel küzdők száma.
Ha már kamaszkorban ilyen sok időt ölel fel a kütyühasználat, akkor milyen lehetett az az út, ami idáig vezetett? A „fertőzés” megtörtént, de nem beszélünk róla.
Ez nem arról szól, hogy hibáztatnunk kellene magunkat. Ez arról szól, hogy fel kell ismernünk: vak pilóták vagyunk saját gyermekeink digitális életében. Azt hisszük, hogy minden rendben van, de közben lehet, hogy egy teljes generáció mentális egészsége forog kockán.
A közösségimédia-csapda Romániában
Most nézzük meg konkrétan, mi történik a platformokon. TikTok: 8,51 millió „felnőtt” felhasználó – de hány gyermek van valójában ott? YouTube: 13 millió felhasználó – közülük hányan tizenhárom év alattiak? Facebook: 9,9 millió ember, hivatalosan 13+ éveseknek – de a valóságban?
Ám egy kicsit közelebbről nézve, rájövünk: a valóságban senki sem veszi ezt komolyan. Egy gyermek percek alatt meg tud adni hamis életkort, és máris benne van a rendszerben. A szülők 75 százaléka fél attól, hogy gyermeke nem megfelelő tartalmakkal találkozhat az interneten. Ez teljesen jogos, de nem tudják, hogy pontosan hol jár a gyermekük, mit néz, kit követ, ki követi őt.
És itt nem csak a tartalomról van szó.
Egy felnőtt agynak is nehéz ellenállni ennek, egy nyolc-tíz éves gyermek agya pedig teljesen védtelen ezekkel a manipulatív technikákkal szemben. Nem arról van szó, hogy a gyerekek „gyengék” vagy „függők”, arról van szó, hogy olyan rendszerekkel állnak szemben, amelyeket kifejezetten arra terveztek, hogy legyőzzék az önkontrolljukat.
Megoldás?
A megoldás nem az, hogy a szőnyeg alá seperjük a problémát, és úgy teszünk, mintha minden rendben lenne. Pattintsuk csak fel az a tükröt, és nézzünk szembe a valósággal: nem tudjuk, mi történik gyermekeinkkel a digitális térben. Ha felismerjük ezt, akkor van esélyünk változtatni. Mikor ültél le utoljára beszélgetni a pulyáddal? Sohasem késő.
korábban írtuk
Ajándékosztó augusztus: új kenyér és nyárutó
Naptári, csillagászati szempontból nyárutóként tartjuk számon az augusztust, a régi magyar naptárban Új kenyér havának nevezik ezt a hónapot. Bár sokszor az év legmagasabb átlaghőmérséklettel „büszkélkedő” hónapja, régi szokásaiban inkább az őszre utal.
