Ne várjuk, hogy a Képernyőidő funkció helyettünk neveljen
Mikor beszéltél utoljára a gyermekeddel arról, miért állítasz be korlátozásokat? Nem csak azt mondtad, hogy „mert én mondom”, hanem valóban elmagyaráztad?
Mikor beszéltél utoljára a gyermekeddel arról, miért állítasz be korlátozásokat? Nem csak azt mondtad, hogy „mert én mondom”, hanem valóban elmagyaráztad?
Felhőtlen őszi nap. Vidám almaszedés. A két és fél éves szaladgál, kacag. Beleharap egy almába, a következő pillanatban zokogástól hangos a határ. „Mi történt?” – kérdezem aggódva. – Darázs? fogfájás? Ő csak sír, kis teste rázkódik a hatalmas érzésektől.
Még kimondani sem tudja, hogy labda, de már „enyém!”. Mint ahogyan a bátyja Legója és a szomszéd gyermek kismotorja is. Életkori sajátosság a gyermekkori önzés, s bár vigasztalhat, hogy előbb-utóbb vége lesz, jó, ha van közben kapaszkodónk.
Amikor ötévesen adjuk gyermekünk kezébe az okostelefont, akkor a felnőttkori öngyilkossági gondolatok kockázatát 48 százalékra növeljük, szemben a tizenhárom évesen telefont kapók 28 százalékával. Ez nem technológiaellenesség, ez tény.
„Egymás között megoldják” – mondják a gyermekek közötti konfliktusok kapcsán, ám ha a közösséget érintik a problémák, a megoldáshoz nem ez az út vezet. Hatványozottan igaz ez, ha valamilyen „mássággal” élő gyermek kerül be a közösségbe.
Miért van szükségünk élőszavas mesékre, történetmesélésre? Mi lesz a mesékkel a technológia előretörésével? A legsötétebb forgatókönyvtől nem kell tartanunk, mert velünk született történetéhséggel létezünk, mondja Bíró Erzsébet meseterapeuta.
Van egy zöld ruhám. Három éve folyton viselem, tehát örökzöld. Elfért benne pocak, plusz kiló, most meg jól fúj a szél alatta. Olyan lett, mint a fogkefe: mindenhova jön velem.
Gyermekkorunkból szívesen emlékszünk az óvónőkre, dadusokra is, akik mesékkel, finom ételekkel vagy éppen egy meleg öleléssel tették szebbé a napjainkat. Ahogy teszi Marika dadus is. Nála az ölelés kiapadhatatlan kút. Még én is kaptam belőle.
Ahogy lehűl a levegő, vastagabbak a pulcsik, hosszabbak a kabátok – és valahogy egyre nehezebb megtalálni magunkat a rétegek alatt. Ismerős az érzés, amikor felveszed a harmadik réteget, és már nem tudod, hol végződsz te, és hol kezdődik a sál?
Gyermekként nagyon szerettem figyelni, ahogy nőttön nőtt a dió a fán. Alig vártam a szeptembert, hogy potyogjon ki a zöld burokból. A diószedés a gyermekek dolga volt, voltak napok, amikor egy fél vödörrel is összegyűjtöttünk a fű közül.
Bár télen gyakrabban száraz, cserepes az ajkaink bőre, az ajakápolásra nem csak a hideg évszakban érdemes figyelni. Ezúttal erről, de a rúzs választásról is szó lesz a Kencében.
A monokróm öltözködés az egyik legegyszerűbb, mégis leglátványosabb stílusfogás: amikor tetőtől talpig egy szín – vagy annak árnyalatai – jelennek meg a szettben. Az eredmény? Optikailag magasabb, karcsúbb sziluett és letisztult, elegáns összhatás.
Immár tizedik éve zajlik Sepsiszentgyörgyön a Design Week, amely a térség egyik legjelentősebb kreatívipari eseményeként a szakma, az ipar és a nagyközönség találkozási pontja.
Nem idejétmúlt a befőzés, nem csak nagymamák foglalkoznak vele – bizonyítja megszólalóink példája is. Olvasóink nem főállású háziasszonyok, mégis igyekeznek munka és háztartás mellett időt szakítani az eltevésre.
Amikor megszületik a gyermekünk, a világ átfordul: az „én” helyét átveszi a „mi”. Hirtelen új szerepek és feladatok kavalkádja hárul ránk, nem csoda, ha a nőiesség valahová a sor végére csúszik.
A mai kisiskolásoknak nehezebben megy az elcsendesülés, az elmélyülés – talán ez a legszembetűnőbb különbség a mai és a korábbi generációk között, véli Szabó Zsuzsa tanító, aki A pszichológus konyhája legújabb epizódjának meghívottja volt.
Egy házsor, kis kerti kapukon átjárható rokonlátogatási lehetőségekkel – ebben a megtartó falusi környezetben nőtt fel Köllő Miklós gyergyócsomafalvi műépítész, így, amikor családot alapított, számára is egyértelmű volt, hogy hazaköltözzön.