– Hogyan indul a reggeled?
– A reggeleim nagyon változók. Ha mégis keresek bennük valamiféle közös nevezőt, akkor az a kislányom. Az ébredés utáni összebújás, a puszik, az álmaink elmesélése adja meg a nap alaphangját. Aztán jönnek a földi dolgok: pisiltetés, átöltözés, reggelizés. A vasárnap reggeleket különösen szeretem, ilyenkor mindig együtt ébred a család, közös nyújtózkodással, ölelgetésekkel. A vasárnapi reggeli menü szinte rituálé: palacsinta, amely a kislányunk hozzátáplálása óta állandó, és a férjem által készített, habos kávé a kedvenc Zsolnay-csészémben.
– Mi a legnagyobb dolog, amit elértél?
– Amikor az embernek kisgyereke van, egészen átértékelődik, mi számít „nagy dolognak”. A pelusról-bilire, majd a WC-re szoktatást is hatalmas győzelemnek lehet megélni. De komolyra fordítva a szót, ha végignézek eddigi eredményeimen, sok mindenre lehetnék büszke. Nem kaptam semmit aranytálcán, rengeteg munka, kitartás, belső motiváció van mindabban, amit ma karrierként magaménak tudhatok. Mégis, mindezek eltörpülnek ahhoz képest, amit az élet igazán nagy dolgainak érzek. Például,
De talán a legnagyobb eredmény, amit ezen az úton elértem, valami egészen finom belső munka: a belső önbecsülésemet ápolom minden nap, és megtanultam, hogy értékes vagyok, és elég bátor ahhoz, hogy határokat húzzak azokkal szemben, akik bántanak, akik nem értékelnek, akik lehúznak. Ez komoly erőt és folyamatos tanulást igényelt, és meg is változtatta a körülöttem lévő dinamikákat: vannak kapcsolatok, amelyek elmélyültek, mások pedig átalakulóban vannak.
– Mi a tökéletes boldogság számodra?
– Első gondolatom az, amikor filozófia versenyt nyertem a következő téma címmel: A boldogság forrásánál. Már egész fiatalon foglalkoztatott ez a kérdéskör, és
A boldogság számomra inkább váratlan pillanatokban érkezik meg. Például akkor, amikor egy hosszú tél után először „megcsap” a tavasz illata. Amikor minden olvad körülötted, sétálsz az utcán, és egyszer csak a nap melege és fénye megérkezik, rád vetül, felmelegít. Hallod a madarak csicsergését, a csatornákból csepegő olvadó havat, és egyszer csak azt érzed: minden rendben van. Ez az a pillanat, amikor átsuhan rajtad egy mély, tiszta boldogságérzet.
A puszta létezés öröme. Amikor az egyszerűségben és a tökéletlenségben megérzel valami olyan értelmet, ami túlmutat a földiségünkön és a halandóságunkon. A boldogság tehát nem állandó állapot, hanem ilyen intenzív, elemi pillanatok sora. Olyan élmények, amelyek segítenek másképp ránézni az életre.
– Melyik tulajdonságodat nem szereted magadban?
– A türelmetlenségem. Nagyon dinamikus ember vagyok, szeretek gyorsan dolgozni, nem halogatni a terveket és a teendőket. Nem érzem magam megrögzött irányítónak, a spontaneitást kifejezetten szeretem, de nehezen viselem, ha a dolgok túl lassan haladnak. Jólesik, amikor történnek körülöttem az események, amikor van lendülete az életnek. Éppen ezért, ha a környezetem nem abban a tempóban működik, ahogyan én haladnék, mély türelmetlenség tud felgyűlni bennem. Ennek a következménye néha az, hogy megbántok másokat.
Ami szintén nehézség számomra, hogy rendkívül mélyen érint az emberi kapcsolatok alakulása. Egy-egy bántás, egy megromlott vagy lassan leépülő kapcsolat sokáig bennem marad. Hajlamos vagyok túl sokat töprengeni az okokon, újra és újra végiggondolni a történteket, és nehezen engedem el mindazt, ami már nem működik. Ez is tanulási folyamat számomra.
– Melyik történelmi személyiséggel azonosulnál a legszívesebben?
– Simone Weil alakja dereng fel, akire elsősorban Pilinszky János művein keresztül figyeltem fel. Pilinszky az 1960-as évek közepén fedezte fel Simone Weil írásait, amelyek meghatározó, sorsformáló hatással voltak gondolkodására és költészetére. Simone Weil francia írónő, gondolkodó és aktivista volt, akinek radikális erkölcsi érzékenysége, belső fegyelme és kérlelhetetlen igazságkeresése ma is érvényes. Mottóját biztosan sokan felismerik: „Meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk.” Weil nem példaképként jelenik meg előttem, hanem olyan gondolkodóként, aki csendesen, következetesen emlékeztet arra, hogy a valódi erő belülről fakad, illetve az a gondolata, hogy nem minden fájdalom a miénk, de az emberség mindig feladatunk lesz.
– Kik a hétköznapi hőseid?
– Az anyák. Most lehet, annál is inkább az anyák azok, akiket kiemelnék, mert második gyerekem születésére készülünk, és ha felelevenítem a szülés élményemet és a „beszokást” az anyaságba, akkor… Hja,
De az édesanyám is eszembe jut. Természetesen hálás vagyok neki mindazért, amit anyaként adott, de most nem ebben az értelemben tekintek rá hősként. Az elmúlt időszakban rengeteget segített abban, hogy a munkámra tudjak koncentrálni, sokat jött hozzánk, vigyázott a gyermekünkre, mégis, számomra most valami egészen más miatt lett a hétköznapi hősiesség arca. Nemrég a gyermekemmel Marosvásárhely egyik játszóterén volt, amikor észrevett néhány kukázó gyermeket a közelben. Mínusz tizennégy fok volt, a gyerekek papucsban, alulöltözötten, láthatóan átfázva, éhezve. Nem kéregettek, nem rohantak oda senkihez, csak próbálták összeszedni azt a kevés ételt vagy ruhadarabot, amiből túlélhetik a napot. Amikor édesanyám beszélgetni kezdett velük, kiderült, hogy egy ablak nélküli házban élnek, összegyűjtött ruhadarabokkal fűtenek, alig van mit enniük. Ez a történet mélyen megérintette anyut. Bevont minket is, felvettük a gyerekek anyjával a kapcsolatot. Azóta két-három naponta viszünk ezt-azt, élelmet, takarókat, ruhákat, játékot a kicsiknek, mindent, ami kikerül. Szóval, hősök mindazok az emberek, akik csendben segítséget nyújtanak.
– Mi a kedvenc időtöltésed?
– A legkedvesebb időtöltéseim mind kapcsolódásokból születnek. Szeretek a kislányommal sétálni, összebújni vele. Ugyanígy fontos számomra a férjem közelsége, amikor átölel, és amikor végre, végre, tudunk egy jót beszélgetni, tervezni és zavartalanul egyet filmezni. És ha kapcsolódás, a nővéremmel töltött idő az, ami rendkívül értékes még számomra, de ide sorolnám a barátnős kávézgatásokat is. Ha még konkrétabb időtöltésről van szó, akkor az a lovaglás.
– Hol élnél a legszívesebben?
– Volt egy időszak az életünkben, amikor nagyon komolyan felmerült a költözés gondolata. Nemcsak vágyként, hanem konkrét keretekkel: hová, hogyan, milyen formában. Furcsa, kettős állapot volt ez. Tele izgalommal, lehetőségekkel, ugyanakkor egyfajta mély otthontalanság érzéssel is.
Van, amikor arra vágyom, hogy „kiiratkozzak” a világból egy közeli, eldugott helyre, ahol a természet vesz körül, és csak igény szerint lépjek vissza az emberek közé. Máskor meg erősen él bennem a vágy, hogy egy teljesen más országban kezdjünk új életet. Mostanában ez a gondolat leginkább Olaszországhoz kapcsolódik. Mégis, valahogy az itthon csorog a véremben, most, ma itt élnék a legszívesebben, a saját házamban. Ez nem zárja ki azt, hogy az élet egyszer máshová sodorjon bennünket, nyitottak vagyunk.
– Mi a mottód?
– Van gondviselés.
– Milyen tulajdonságot értékelsz leginkább egy férfiban?
– A tiszteletadást. Az eleganciát. A higgadságot. Az érzékenységet. A meglepetéseket. A háziasságot. A perspektívát. Annak a képességét, hogy felismeri, mikor van szükség egy ölelésre, mikor erős támaszra, mikor arra, hogy átvállalja a terheket, a feladatokat. Az őszinte, feltétel nélküli támogatást és a megkérdőjelezhetetlen bizalmat, amelyet a társa iránt tanúsít. Hogy egyenjogú félként tekint a nőre, a feleségre, és egyformán kiveszi a részét a házi teendőkben, a gyereknevelésben. Nem ítélkezik, nem kritizál, de finoman képes rávilágítani a női túlgondolásokra, és egyszerű praktikákkal át tud lendíteni egy önkínzó helyzeten. Motivál.
Amikor erről beszélek, óhatatlanul a férjemre gondolok. Nem azért, mert piedesztálra szeretném emelni, hanem mert vele váltak igazán érthetővé számomra ezek és az ezekhez hasonló tulajdonságok, értékek. Előtte talán nem is tudtam volna ilyen pontos választ adni erre a kérdésre.
– Mit értékelsz leginkább egy nőben?
– Amikor egy nő képes őszintén megdicsérni és elismerni egy másik nőt. Amikor képes sorsközösséget vállalni nőtársával, amiből hiányzik a féltékenység, az irigység, a versengés, a méricskélés, a kirakatélet, a „bezzeganyaság”, amiben inkább jelen vannak azok az értékek, amelyek a hasonló tapasztalatokból születnek, amikor fel merjük vállalni gyengeségeinket, kényelmetlenségeinket, és őszinte együttérzéssel tudunk egymás felé fordulni. Most ez a kifejezés villant be: az „Éva-bizalom”, ami egyfajta ősbizalom, ősi erő, intuíció, empátia.
korábban írtuk
Újévi fogadalmak – Teret teremtek a szexnek a hétköznapokban
Év elején szinte mindannyian feltesszük magunkban a kérdést, hogy életünk mely területein változtatnánk. Újévi fogadalmakat teszünk, listák születnek. De írtunk-e valaha listát a szexuális életünkkel kapcsolatos vágyainkról?
