műsorvezető

B. Szabó Zsolt: Nem öltözködöm, magamat hordom

B. Szabó Zsolt esküdözik, hogy legfeljebb öt percet vett igénybe a szettek összeállítása. A Rádió GaGa műsorvezetője arra törekszik, hogy minden, amit magán visel, összhangban legyen azzal, aki ő valójában.

Hirdetés

Kurta Kinga: Csak csendre vágyom

„Jó reggelt, Erdély!” – köszönti a hallgatókat Kurta Kinga a Marosvásárhelyi Rádióban vagy faggatja meghívottait az Erdély TV Nőszemközt című műsorában. Ezúttal mi kérdeztük őt: hogyan változtatta meg, milyen kivívások elé állította az anyaság?

Csatlos Tünde: Meghatározza az egész napom, hogy mi van rajtam

A nyomtatott lap újraindulásának örömére gondoltunk egy merészet, s az elkövetkezőkben kis „magamutogatásba” kezdünk: betekintést engedünk kollégáink gardróbjába is. Egyúttal pedig arról faggatjuk egymást, hogy kinek mit jelent a stílus?

Gecse Ramóna: Inkább élni, mint magamat sajnálni

Talán többen ismerik a képernyőről, mint a színházból, pedig az életét inkább a színházi közeg határozza meg. 2016 óta életmódmagazint vezet az Erdélyi Magyar Televízióban, ám elsősorban színésznő, a marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat tagja. Aktív, telve ötletekkel, nem fél a kihívásoktól, erő és pozitivitás sugárzik belőle. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. júliusi lapszámában jelent meg).

Faluvégi Bartha Noémi: „Ahogy a nőiesség legszebb kora fele haladok, úgy tisztul és egyszerűsödik a ruhatáram is"

Faluvégi Bartha Noémi nem szégyelli a ruhamániáját, bevallása szerint „már-már beteges” az öltözet-halmozása. Alkalmi ruhát nem – vagy csak ritkán – vesz fel kétszer, megszállottan vásárol újabb és újabb (és újabb) szépségeket. A Székelykeresztúri Kistérség Szövetség ügyvezetője és a Vox FM Rádió műsorvezetője megmutatta néhány kedvenc darabját. Ahhoz azonban, hogy egyben láthassuk a teljes gardróbját, a monumentális tárolónak előbb meg kell épülnie. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. márciusi lapszámában

Kakasi Mihály: Ha akarok valamit, azért teszek is!

Évekig vele ébredt Marosvásárhely és környéke, s ha egy kis időre nem ő ébresztette a rádióhallgatókat, sokan hiányolták. Hamarosan pedig talán egész Székelyföld hallhatja a Rádió Gaga Hármasszabály című reggeli műsorának egyik műsorvezetőjeként Kakasi Mihályt, azaz Miskát. Lehet őt szeretni, utálni, de biztosan nem lesz közömbös senki számára.

Hirdetés

Okos és fenntartható: szalmaház Csíksomlyón

Kívül-belül különleges: beton alapokon álló, faszerkezetes épület, amelynek falait vakolatba öntött szalmabálák töltik ki. Nem a spórolás a fő szempont – hangsúlyozza Gergely Orsolya és Miklós Csaba –, hanem a fenntarthatóság és az energiatakarékosság.

Amit az ajakfeltöltésről tudni kell (VIDEÓ)

Hogyan is zajlik az ajakfeltöltés és kinek ajánlott? Egyáltalán, hogyan válasszunk szakembert, és mit tegyünk, hogy elkerüljük a „kacsacsőrt”? Az idei utolsó Kencében plasztikai sebésszel beszéltünk a népszerű szépészeti beavatkozásról.

Mint egy nagymamai kényeztetés: gesztenye

A gesztenye-evés visszavisz egy régebbi világba, amelynek más, emberibb ritmusa volt. A gesztenye lelassít, arra sarkall, hogy jelen legyünk, sült gesztenyét enni mindfullness-gyakorlat a javából! Igazi komfortétel a forró gesztenye.

Egy csipetnyi luxus: libamáj

Márton-napkor fogyasztjuk a legtöbb libahúst, a libamáj ezzel szemben egész évben hozzáférhető, még ha borsos is az ára. A hízott libamájat „aranyáron” mérik, de a szintén finom pecsenye libamáj olykor beleférhet, pláne, ha ha jól gazdálkodunk vele.

B. Szabó Zsolt: Nem öltözködöm, magamat hordom

B. Szabó Zsolt esküdözik, hogy legfeljebb öt percet vett igénybe a szettek összeállítása. A Rádió GaGa műsorvezetője arra törekszik, hogy minden, amit magán visel, összhangban legyen azzal, aki ő valójában.

Mit tegyünk a száradó kezek ellen? (VIDEÓVAL)

Főleg a hideg időszakban jellemző, hogy kiszárad, bereped a kezeink bőre: ilyenkor egyrészt jó megvédeni kezeinket az időjárás viszontagságaitól, de a bőr hidratálásáról is kell gondoskodni.