A nélkülözésben, mélyszegénységben élő gyerekek eseteitől eltekintve (amikor a lopás mint egy túlélési stratégia lép fel) a lopást egy tünetként, egy érzelmi szükségletként határozhatjuk meg, amelynek hátterében – az esetek nagyobb részében – az elhanyagolás, a kapcsolódási lehetőségek hiánya áll, szögezi le Kornis Melinda iskola tanácsadó pedagógus. Szülőként ezt talán még nehezebb megemészteni, mint a lopás tényét…
Külön kell választani az eltulajdonítást – ami nem egy előre megfontolt cselekedet, nem, vagy nagyon kis mértékben van jelen az önkontroll, az érzelmi fék ez esetben – a konkrétan vett lopástól, amely előre megtervezett, a szabályok ismeretében, azokkal szembemenve zajlik.
„Az eltulajdonítás az óvodás vagy annál kisebb gyerekek esetében mindennapos, amikor még nem ismerik az erkölcsi normákat,
amikor a tudatos kontroll, az önvizsgálat még nem működik, amikor az egocentrizmus áll a középpontban. Nem is tud ilyenkor a kisgyerek saját magáról elvonatkoztatni, ezért nem is titkolja az ún. eltulajdonítást, mivel saját magát nem látja egy külső szemlélő szemüvegén keresztül” – magyarázza a szakember.
A mögöttes okok
A gyerekeknél 7 éves kor környékén jelenik meg az előre kitervelt lopás jelensége. „Érdekes, hogy leginkább az anyagilag jól szituált családok gyermekei körében elterjedtebb, ott, ahol kevés idő jut a szülők részéről igazi, meghitt beszélgetésekre. Tulajdonképpen szimbolikusan érzelmeket lop a gyerek, ráfigyelést, vele való törődést” – fejti ki Melinda. Hogy értsük: ha az odafigyelést, akár tudattalanul is egy lopási akció hozza el neki, már megéri, hiszen érzelmet vált ki a szülőből, gondolkodásra, cselekvésre készteti.
„Ritkább esetekben azért lop a gyerek, hogy saját maga számára választ, magyarázatot leljen arra, hogy ő miért nem szerethető,
őt miért bántalmazzák, miért hagyják el, miért nem figyelnek rá. Mivel saját magát és a hátrányos helyzetét meg szeretné érteni, magát bűnbakká téve menti fel a szüleit, a környezetét az alól a felelősségvállalás alól, amelyet a felnőttek kellene tanúsítsanak az irányába” – magyarázza a szakember. Ez a jelenség egyébként nem túl gyakori, ám Melinda tapasztalata szerint mindannyiszor érzelmileg elhanyagolt gyerekek az elkövetők.
Fókuszban: nem csak a szülő, a gyermek is
Ha egy szülő tudomására jut, hogy a gyereke lopott, első körben nagyon szégyelli magát, dühös, felháborodott. Tulajdonképpen úgy érzi, hogy az egész szülői nevelési elvrendszere mindeddig hibás volt vagy csorbát szenvedett. „Fontos, hogy a szülő a fókuszt önmagáról és a szülőpárjáról áthelyezze a gyerekére. Ne a gyereke viselkedésére, hanem annak a háttérokozatnak a beazonosítására, ami ezt a viselkedést kiváltotta a gyerekéből” – hangsúlyozza a szakember. Akár egyszeri, akár visszatérő jelenség a lopás,
elengedhetetlen, hogy a szülő beszélgessen sokat a gyerekével, legyen nyitott annak mondandójára. Rendkívül fontos: a szülő próbálja meg ítélkezés nélkül meghallgatni a gyermeket,
kerülje az olyan sablon kérdéseket, mint: „Hogy telt ma a suliban?”, „Jegyet kaptál-e?”. Ezek helyett nyílt kérdéseket tegyen fel, és kapcsolódjon a gyereke érdeklődési köréhez. Érezze a gyerek, hogy igazán jelen van a szülő, legyen nyitott a szülő arra, hogy esetleg neki tanítson a gyerek valami újat, szervezzenek közös programokat. A legfontosabb – hívja fel a figyelmet Melinda –, hogy legyen önazonos és őszinte a felnőtt, úgy, hogy ne bántsa meg a gyerekét (például ahelyett, hogy azt mondaná: „Figyelj, engem egyáltalán nem érdekel a foci”, mondjon hasonlót: „Nem értek a focihoz, de mutatsz egy képet a kedvenc focistádról? Mióta lett a kedvenced? Mikor játszotta a legjobb meccsét?” stb.)
A címkézés megbélyegzéshez vezet
Ha lopás fordul elő az osztályban, nagyon sok múlik azon, hogy a pedagógus hogyan kezeli a helyzetet. „A bűnbak-előállításnak, címkézésnek későbbi következményei is lehetnek, ritkán sülhet el jól az az eljárás, amikor nyíltan az osztály elé állítjuk azt, aki lopott” – figyelmeztet a szakember. Fontos, hogy a pedagógus empatikus legyen és ismerje az osztály tanulóinak kapcsolatrendszerét. Melinda az ilyen helyzetekre azt javasolja: ha nem ismert a lopást végrehajtó gyermek kiléte, a pedagógus eljárhat úgy, hogy leíratja mindenkivel, hogy ő volt-e vagy sem, azzal a megkötéssel, hogy amennyiben az illető őszinte lesz, és felvállalja tettét, és ez az első alkalom, hogy ez előfordul, nem fedi fel az osztály előtt a kilétét. „Ez az eljárás meghagyja az elkövetőnek az intimitást, nem kerül közszemlére, nem bélyegződik meg a diák, továbbá a pedagógus felé kialakulhat egy bizalmi kapcsolat, amelyben könnyebben megérthető lesz a lopást elkövető diák indítéka.
Mivel az osztály diákjai kíváncsiak, mindenképpen fontos, hogy a pedagógus közölje feléjük, hogy elbeszélgetett a tettessel, aki természetesen visszaszolgáltatja az ellopott tárgyat,
beszél a szülőkkel is, és azt is fontos közölnie a pedagógusnak, hogy a tettet elkövető diák mit üzen az osztálynak. Itt üzenheti azt, hogy többet nem fog lopni, üzenheti azt, hogy ne bántsák többet, bocsánatot kérhet stb. A lényeg, hogy ezt az üzenetet ő maga fogalmazza meg, ne a pedagógus adja a szájába” – sorolja a módszer lépéseit az iskolai tanácsadó.
Mi történik, ha már minden kiderült?
A másik út, amikor az osztály diákjai már tudnak egy nevet, vagyis rajtaütöttek a lopást elkövetőn, vagy kinyomozták annak tettét. Roppant nehéz, főleg a 10-14 éves diákok esetében (amikor az igazságérzetük a magasban van) igazságot szolgáltatni, ismeri el a szakember. „Ilyenkor a legfontosabb, hogy a pedagógus megkérdezze, hogy ki mit érez az eset kapcsán, aztán, hogy mindenki meséljen el egy olyan esetet, amikor ő maga is lopott. Mindenki mondjon a két mellette ülő gyerekről egy-egy olyan képességet, amiben nagyon ügyes az illető. A körben elhangzottak alapján, amolyan zárókörként a pedagógus minden egyes gyerek esetében összefoglaltatja a körben elhangzottakat (a három kérdésre adott választ – érzelem, cselekvés, személyiségbeli tulajdonság, képesség)” – tudjuk meg. Amikor mindenki elmondta a körben általa és róla elmondottakat, közben elmondja a lopáson kapott gyermek is a maga részét. Ezután a pedagógus összegzi a gyakorlat lényegét, ti.,
mindenkiben ott a szép, a jó, de vannak érzéseink, hangulataink, amelyek változnak, és elkövetünk néha olyan dolgokat, amelyeket nem mindig tudunk megindokolni.
Ezek után a csoport egy ún. osztályszabályt fektet le közösen arra az esetre vonatkozóan, ha valaki visszatérően lopást követ el, sorolja még Melinda. Az eltulajdonított javakat minden esetben a tettesnek vissza kell szolgáltatnia a károsultnak. A pedagógus természetesen közli a szülőkkel a történteket, valamint az osztállyal történt konszenzus eredményét.
Amikor már tovább kell lépni
Amikor a lopás függőséggé válik, és heti, napi szinten előfordul kisebb-nagyobb közösségekben, akkor már másfajta segítségre is szükség van. Ilyenkor amolyan kleptomániává, rögeszmés-kényszeres tevékenységgé alakul a lopás, ilyen esetekben már nem hat a beszélgetés, érzelmi támogatás, és a sorozatos lopás eredményeként a gyerek közösségben elfoglalt helye is átrendeződik, átkereteződik, esetleg kirekesztik a társak a közösségből, aminek következtében elindulhat egy leépülési folyamat is. Itt már szorongásos zavarról beszélünk, amolyan függőségről, aminek célja nem egy konkrét tárgy eltulajdonítása, hanem a szorongást oldó lopás mint cselekvési folyamat.
Ilyenkor szükségszerűvé válik a rendszeres terápiás tevékenységeken való részvétel, hangsúlyozza Kornis Melinda.
„Míg a lopásnál egy előre megtervezett forgatókönyv mentén, egy jól körülhatárolt tárgya van a lopásnak, addig a szélsőséges esetekben, a kleptomániás gyerekeknél, felnőtteknél, megfigyelhető, hogy a lopás tárgya nem foglal el fontos helyet ebben a folyamatban, megszűnik annak relevanciája. Ilyenkor mindenképpen viselkedésterapeutához vagy addiktológushoz irányítanám a gyereket, továbbá javasolnám a szülőkkel való közös foglalkozást is, családterapeuta vezetésével” – véleményezi a szakember.
korábban írtuk
Gyerekjóga: örömtorna számtalan előnnyel – VIDEÓ
Székelyudvarhelyen Jógakaland néven működik kifejezetten a kicsiket célzó jógaoktatás: a mozgásforma a testre és lélekre is jótékony hatású, játékos foglalkozás, ahol nincsen kényszer vagy verseny, csak a szabad mozgás öröme.
