Farkaslaka határában járunk, egy vadvirágos domboldalon, szakavatott vezetővel, Pakot Mónikával fedezzük fel mindazt, amit a talpunk alatt taposunk: a napsárga bakszakáll virágát, a borbálafű citromsárgáját és a kányazsombor fehér virágát, a vörös lucerna halványlila színét, s csodáljuk a meseszerű, púderrózsaszín virágú hecserli bokrokat.
Tapogatjuk, szagolgatjuk és kóstoljuk a mezei zsályát, a kígyóhagymát, próbálunk „ideérni”, magunk mögött hagyni a telefonjainkra érkező üzeneteket, betelni a rét teljességével.
Fontos minden érzékszervünkkel jelen lenni – magyarázza az Életminőségért Alapítvány vezetője. S bár „isszuk” Mónika gyógy- és vadnövényes tudását, töredékét sem tudjuk memorizálni annak, amit megoszt velünk.
Korábbi szerzőnk tapasztalatait azonban még csak hallgatni is nyugtató, s közben szépen gyűlnek dobozainkba a különböző textúrájú levelek, színpompás virágok. Lelassulunk, hallgatunk, komótosan jár a kezünk, lábunk. Egyre inkább kienged a női társaság, ha csak fél napra is, de kiszabadultunk az elmegyilkos képernyő- és betondzsungelből.
Micsoda vadcsombor foltok! Szedjünk a salátánkba lándzsás útifüvet és cickafark levelet is!
A szemerkélő eső idejekorán bekerget Mónika konyhájába, de az elsőtúrás hároméves nem is bánja. Mi sem megyünk csalódottan, sem üres kézzel: dobozainkban elegendő vadnövénnyel ahhoz, hogy néhány különleges fogás készülhessen.
A gyűjtött növények fajtánként válogatásra kerülnek a tágas konyhában, a pultra kiterítve is szemet gyönyörködtető a látvány. Nem mossuk meg, csak felaprítjuk őket: kevés pitypanglevelet, mentát, kakukkfüvet, a vörös here virágát, lándzsás útifüvet, a cickafark levelét, sózzuk, s némi hidegen sajtolt olaj kerül a keverékbe. A „vadsaláta” felét ordával keverjük, a másik fele olajjal, géppel aprítva kerül a bagett szeletek tetejére. Az ordás zöldkeverékre díszítésként diót teszünk, és mennek is pár percre a sütőbe.
Az orda nélküli, sós növénykeveréket juhsajtra kanalazzuk, borbálafű virágával és mézes balzsamecettel dekoráljuk.
Közben „csak” beszélgetünk. Hétköznapi dolgainkról, örömeinkről, gasztroélményeinkről. Alkotunk, gyönyörködünk, fotózunk, érezzük, hogy élünk.
Egy másik darab ordából desszert készül: formás golyócskákat gyúrunk, vörös herevirág szörppel, hecserlivirággal és leheletnyi tarka virágszirommal díszítjük. A ráadás-desszert pohárkrémet naspolyalekvárból, darált dióból és görög joghurtból rétegezzük, a „feltétje” az extrább: étcsokiba mártott luc- és erdeifenyőrügyek teszik különlegessé az ízhatást.
Virágot szedünk az asztalra – ezúttal a kertből: körömvirág, pünkösdi rózsa és a metélőhagyma virága kerül a vázába, damaszt abroszt terítünk alá. A jelenlevők mindannyian tudjuk: fontos megadni a módját. Bár csak átlagos szombat van, az együtt levés, együtt evés ünneppé lett köztünk. Többször kellene így enni, így lenni – fogalmazódik meg a pazar lakoma közben.
Nem bírunk betelni a szépséggel, a saját kezűleg készített fogások ízével, örömével, az össz-élménnyel. A nyár ajándékaival, az Isten-adta bőséggel.
Itt még az is természetes, hogy imával adunk hálát az egészséges ételért, amely az asztalunka termett.
