Élmény Annyira kemény, hogy már jó – Halász Rita: Betonba hímezve

Idei legjobb olvasmányélményem eddig, és bár azt írják róla, hogy provokatív, tabudöntögető, sőt, felháborító, szerintem elgondolkodtató, horizontot tágító és önreflexióra késztető regény ez, amit bátran ajánlok mindenkinek, aki kicsit is nyitott az élet nagy kérdéseire.

Hirdetés

Fotó: Pixabay

Igen, aki prűdnek vallja magát, annak talán nem való, mégiscsak Jézus emberi, férfiúi mivolta kerül előtérbe benne. És még mennyi minden! Egyik kedves olvasóklub tagunk ezt írta róla: „Nagyon tetszik, annyira kemény, hogy már jó. Hogy lehet ennyi mindent beletenni egy könyvbe?”

A Betonra hímezve két cselekményszálon fut: az első oldalakon megismerjük a napjainkban, Budapesten élő Fruzsinát, aki begubózva él, míg várja, hogy a férje, Jézus visszatérjen. Ő az, aki, miközben várakozik, megfesti anyósa, Mária akt képét, természetesen úgy, hogy maga Mária áll modellt. Fruzsina fekszik a kádban, a kanapén, lézeng és töpreng, fest és undorodik a bogaraktól, vár, várakozik és vágyakozik. Féltékenykedik, szemrehányást tesz, és önvizsgálatot tart.

Nehezen tudjuk eldönteni, hogy szimpatikus vagy sem,

de azt látjuk, érezzük, hogy emberi, még akkor is, ha fantáziavilágban él. Neki ez a világ a valóság, és kik vagyunk mi, hogy ezt megkérdőjelezzük.

Hirdetés

A másik szál főszereplője és narrátora Mária, Jézus anyja, és időnként a férje, József. Általuk megismerjük Jézus fogantatásának és születésének körülményeit, gyermekkorának életképeit, a barátságát Lázárral és annak nővéreivel. Márai gondolatait, érzéseit, félelmeit, fiának és férjének elvesztése miatt érzett gyászát, mindent, amit egy nő és anya átélhet.

Ahogy oldalról oldalra haladtam, nekem is az volt az érzésem, hogy

annyi minden van ebben a műben a valláshoz kapcsolódó témán kívül is, hogy megérne egy misét.

Minden, ami a szülőséghez társítható, kezdve a meddőségtől a szülővé válásig, ami József esetében az örökbefogadáson keresztül valósult meg tulajdonképpen. A vetélés, a halva születés. Maga a várandósság és a szülés folyamata. Az anyaság kérdése, benne a gyermekágyi depresszióval, az anyává válás érzésével, ami nem feltétlenül születik meg a szüléssel. Az apaság is hangsúlyos a műben, az apa-lánya kapcsolat a Fruzsina vonalán, és az apa-fia kapcsolat József és Jézus esetében. Olyan erkölcsi dilemmák, mint az öngyilkosság és a magzat elhajtása. A gyász megélése. A barátság, ami Jézus és Lázár között szövődik. Az ítélkezés, a megbélyegzés. A testiség és a szexualitás. Az alkoholizmus. A bűn. A szégyen. Minden, ami az élet.

Olvassuk egy szuszra, úgy érdemes!

korábban írtuk

Daray Erzsébet: Isten egyengeti az utamat
Daray Erzsébet: Isten egyengeti az utamat

Könyv, kávé, közösség – három fontos pillér Daray Erzsébet életében, amióta megnyitották Marosvásárhelyen az első szociális könyves kávézót. Angoltanár, fordító és irodalmi ügynök is volt, négygyermekes anyaként pedig a háttérből épít családot, közösséget.

Hirdetés