Alig várta, hogy a tanár megszólaljon. Akkor merte felemelni a tekintetét. De a fejét akkor sem mozdította sem jobbra, sem balra, csak a szemét fordította oldalra, lassan pásztázva a mellette ülőket. A következő tanévben villámgyorsan terjedt a hír az iskolában, hogy Teri szülei is elváltak. Hurrá! Ettől fogva már nem vigyázott annyira a szigorúan lehajtott fejére, az is megtörtént, hogy teljes szemmagasságban fúrta tekintetét társai szemébe.
Egyik pillanatban lagzimuzsika, hűségeskü, emeletes torta, nászút, gyermekszülés, keresztelő és mindenféle rózsaszín ködfelhős öröm-kifakadás, a másik pillanatban hűtlen némaság, aztán üvöltő átkozódás, aztán gyűlölet és teljes elválás. Mire jó ez? Ő biztos nem fog sem rózsaszín magánkívüliségben felemelkedni, sem szürke összetörtségben földhöz csapatni. Nem.
S amíg így fogadkozott, a biológiaórán eljutottak az állattanhoz. Egyre érdekesebb dolgokat tudott meg. Az állatok még az embereknél is okosabbak, vagy legalábbis jobban csinálják. Párválasztás, párzás, utódok felnevelése – egészen lenyűgöző logikával van végigcsinálva. Vagy ösztönszerűen? Mindegy.
És ha nem is tud fészket építeni, hisz az állatvilágban nagyobbrészt a nőstények építenek fészket, fészekszerzők pedig azok, akik más állatok fészkét foglalják le… na, ilyen ne legyen… Legyen olyan, mint a fecske, együttes erővel építsenek fészket maguknak.
Hosszas válogatás után kinézett egy fiatalembert magának, távoli ismerős volt, nem is került nagy erőfeszítésbe felvenni vele a kapcsolatot. A szerelmes érzésben az a megtévesztő, hogy azt is szerelemnek nevezzük, amikor rajongásig imádunk valakit, mint egy természetfeletti erőt, de
Ebbe a mindent leromboló és percek alatt újjáépítő érzésbe veszett bele teljesen, láthatóan mindent egy lapra téve fel, így a hím önelégülten nyugtázta, hogy a tollmutogatás, a szőrfelborzolás, a fészeképítés, az erőfitogtatás elbűvölte a nőstényt, és nincs akadálya a párzásnak.
Eljegyzés, menyegző. Lányos háztól kikérés, hosszan tartó sírdogálás a göndörített szempillák alól, menyasszonytánc, szép összegű ajándék, új munkahely, áldott állapot. Voltak percek, amikor ő maga is úgy érezte, hogy megtört a gonosz varázslat, szíve szeretni tud, adni akar. Befogadni akar és boldogan élni, míg meg nem halnak. De miután megszülettek a lányok és átrendeződött az élet, nem találta a helyét.
Ki legyen az, aki puszi-puszi reggel, amikor elmegy munkába, ki legyen az, aki ebédet főz, ki legyen az, aki puszi-puszi, amikor este hazajön a férjecske, ki legyen az, aki jaj, de örvend minden félreérthetetlen közeledésnek? Nem sokat törte a fejét rajta. Elvált. Be volt biztosítva. Az utódok egészségesek és kiemelkedően tehetségesek voltak. Mekkora megnyugvás, hogy a válások aranykorukat élték, és a jövendölések szerint ez a tendencia növekedőben van.
korábban írtuk
Körbeszeretve – Tarjányi Krisztinával az örökbefogadásról (VIDEÓVAL)
Egy éve vált édesanyává Tarjányi Krisztina: a csíkszeredai születésű, Budapesten élő színművész és férje, Tarjányi Tamás operaénekes örökbefogadtak egy kisfiút, miután nyilvánvalóvá vált, hogy a megszokott úton nem lehet saját gyerekük.
