Látjuk, hogy sokan papír nélkül is boldogan élnek együtt, míg mások házasságban úgy, hogy valójában külön élnek. Jobb lenne az egyik, vagy rosszabb a másik? A bélyeget mindenképpen azok kapják, akik nem tartanak esküvőt.
A szeretői szerepet sokszor leegyszerűsítjük, pedig mind érzelmi-pszichológiai értelemben, mind a társadalmi megítélés szempontjából komplex élethelyzetnek minősül.
Jellegzetes orgánumát már sokan ismerhetik a Rádió GaGa hullámhosszairól: Horváth Gábor műsorvezető, szerkesztő a kerti munkákat és a dokumentumfilmeket is legalább annyira szereti, mint a rádiózást. Ezúttal ő válaszolt a Proust-féle kérdéssorra.
Abban a kultúrában, ahol az oltár előtt már egyszer kimondtuk, hogy szeretlek (s ha valami változna, majd szólunk) vajon milyen esélyekkel indulunk az ilyen jellegű „nehéz” beszélgetések békés kivitelezésére?
Amióta divatossá vált a Házasság Hetét ünnepelni, volt néhány próbálkozásom arra nézve, hogy a saját és a gyülekezetemben élő házasságok minőségén egy leheletnyit javítsak. Egyházam nevében? Isten nevében? A magam nevében? – végül is egyre megy.
Sokunkat nagyon hajt a kíváncsiság. A mi szakmánkban főleg. Nehéz erről írni, de mégis megteszem. Hosszas lamentálás után rávettem magam, hogy elmenjek egy fétispartira.
Aligha kaptam ezidáig karácsonyra az ideinél számomra értékesebb tárgyi ajándékot. Az Angyal egy mesterien megmunkált, gyönyörű, faltól falig könyvespolccal lepett meg. Ez nem csupán egy bútordarab számomra, hanem régóta dédelgetett vágy.
Harangoztak. Felült az ágyban, s mintha kelni készülne ki belőle, félrehajtotta magáról a paplant. Ránézett száradt kóróként heverő lábaira, de a szívéből induló lendület még csak a gyomráig sem ért el, nemhogy a térdéig.
Idei kacsáink többet már nem hápognak bele a csendes reggelekbe. Idával és Pirivel, valamint Barnabással leöltük őket. Besorolódtak a táplálékláncba. Barbárnak is nevezhető életvitel. De amikor az ember éhes, akkor enni akar.
Anyu persze nem veszi fel a telefont. Anyósomat pedig tutira nem hívom fel. Bármit készülök főzni, mindig kitalál valamit. Ne ezt, mert azt az ő fiacskája nem is szereti. A kedvencét főzöm, azzal nem foghatok mellé.
Jövő szombaton találkozunk. Tudta, hogy nem fog elmenni. Mégis ígérte. Elbűvölte a férfi szeméből sugárzó magabiztosság és a letagadhatatlan sóvárgás. Ami hiányzott a férjéből, benne volt az udvarlóban. Küzdeni akarás, erő és a csak reá háruló figyelem.
A macskát csak akkor tudom barátilag kezelni, ha egyedül maradok, s beszélgetnék valakivel, de emberi lény nincs a közelemben. Milyen napod van, Cirmos? A macska erre dorombol, s én világosan értem, hogy azt mondja: Jó napom van, legyen a tiéd is jó.
A válások, szakítások majdnem leggyakoribb oka a hűtlenség. A jelenség mintha korunk járványa lenne, mindenki fut a saját vélt szabadsága után. Érték-e még a hűség, amiért érdemes megdolgozni?
Munkám révén, akarva-akaratlan számos kisgyermekes szülő válásának kereszttüzébe kerülök. Az elején csak nevek, aztán ahogy egyre inkább beilleszkedem, megismerem a várost, elkezdenek arcok, személyek, történetek kapcsolódni hozzájuk.
Egy modern köntösbe bújtatott vőfély, aki segíti a párokat a nagy nap lebonyolításában. Kicsit kaméleon – mondja magáról –, mert forgatja a szemeit mindenfelé egész éjjel, hogy mindent lásson. Hogyan lesz egy nő az esküvők karmestere? Köllő Nóra mesél.
Editke és Albi életüknek egy olyan időszakában találkoztak, amikor már számtalan megpróbáltatáson voltak túl, de a hitüket nem veszítették el. Így történhetett, hogy igent egymásra, egy közös, cseppet sem szokványos életre.
Van abban valami diadalmas ősi érzés, amikor saját fogyasztásra levágjuk az állatot. A hátsó udvaron, egy idilli környezetben szuszogó székelyföldi falucskában. A húst nem fogyasztók nehezen fognak ezzel a történettel azonosulni.
Budapestről költözött haza Székelyföldre, a nagyvárosi nyüzsgést cserélte a család és barátok közelségére. A Nőileg valamiként a nagyvárosi életstílust pótolta számára, tíz éve ugyanis minden álma volt ehhez a csapathoz tartozni.
Fogaink közt hersenő görögdinnye. Forró csemegekukorica, sóval. A távolról is érezhető, sülő vineta illata. Sült paprika – tűzpiros „árdéj” – foghegynyi fokhagymával. Nyárillata van a készülő lecsónak…
„Nagy segítség lenne, ha segítenétek összegyűjteni az építőkockákat!” – mondtam egy este, észre sem véve, hogy duplán nyomatékosítom a segítségkérést. P. lazán vissza is dobja a labdát: „és ha te segítenél összegyűjteni, az nekünk lenne segítség”.
A nyári vakáció második hete van, nekem már volt egy kisebb összeomlásom: nem tudom, hogyan bírom szeptemberig. Kisgyermekkel is lehet csodás a nyár, sőt. Azért néha hiányzik, hogy nyugodtan olvassak az árnyékban egy-két órát, vagy elmenjek egy koncertre.
Természetszeretet, szabadságvágy, bátorság, önazonosság – néhány jelző, ami eszembe jut a csíkszeredai születésű, Sepsikőröspatakon élő Tamás Kincsőről. Kétgyermekes anya, háromkötetes prózaíró és gyógyszerész.
Készülőben a vihar. A nappali kánikula melege még ott settenkedik a lakásban. Az udvaron végig-végigseprő szél feszültséget keltve hatol be a nyitott ablakon. Mint egy erőteljesen visszatartott lélegzet, melyet egyedül az eső képes felszabadítani.
Az erdélyi táncházmozgalom egyik zászlóvivője Orendi István, az Erdélyi Táncháztalálkozó újjáélesztője. Ezúttal ő válaszolt a Proust-féle kérdéssorra.
Nekem nem adnak repetát, mert rólam nem hiányzik, vagy minden alkalmat megragadnak, hogy sopánkodva elmondják, le kell fogyni, vagy éppen csak hangosan megkérnek a nagy asztaltársaság előtt, hogy én inkább ne egyek kenyeret.
Terhességmegszakítás – ez áll az ajtóra függesztett kis táblán, bent az öt ágyból három foglalt. Enyém lesz a középső, egy alvó és egy nagyon türelmetlen roma fiatalasszony között.
Tényleg semmink sincs, csak a történeteink. A tanultakat tovább csepegtetni a gyermekeknek. Szenvedéllyel dolgozni, énekelni, mesélni és mesélni, önazonosan élni. Talán csak ezt lehet. Hogy bár a morzsája tovább éljen a régi világ (érték)rendjének.
Épp az éves „jól megérdemelt” digitális detoxomat töltöttem, amikor a Kamaszok (Adolescence) című sorozat felkerült az egyik legismertebb streaming szolgáltató platformjára.
A bőrünk, hajunk és körmeink egészségét nem csak külsőleg, hanem a táplálkozásunkkal is erősíthetjük. Nem kell számtalan táplálékkiegészítőt szedni, csupán egy kis tudatosságra van szükség az étkezés, a folyadékbevitel terén.
Jó néhány évtizeddel ezelőtt még Csíkszentgyörgyön állt az a csűr, amely ma Szőcs Erika és Sólyom Géza, valamint két közös gyermekük otthonául szolgál Csíkcsomortánban. Az újrahasznosítás vezérelte a családot az otthonteremtésben.
Szívesen hordasz egy egyszerű farmer-fehér póló szettet? Esetleg egy natúr színű ruhát, ami kényelmes, de kicsit unalmas hatású is lehet? Ne szaladj el rögtön új darabokat vásárolni – kiegészítőkkel új életre keltheted a szettjeidet.
Megmosolyogtató olykor hallani, hogy Székelyföldön még a hal ellen is az a kifogás, hogy halízű. Ha a tájainkon nem szokványos ételt főzünk, olyan, mintha utaznánk. Kulturálisan biztosan ezt tesszük, megismerjük más népek ételeit, azok elkészítési módját.
Több mint egy évtizede minden évben fesztiválozunk, ha esik, ha fúj, ha hőség van. Méltán mondhatom, hogy elmúlt években sokat fejlődtem a fesztiválöltözködés terén, ma már nem vétek alapvető hibákat, és nem két bőrönddel érkezem a táborba.
Van egy lakás Kézdivásárhelyen, amelynek stílusa meghatározhatatlan. Lakója szerint minimalista, ha azonban onnan közelítjük meg, hogy ebben a lakásban a magassarkú és a több kiló gyöngy dekorációs elem, talán inkább az extravagáns jelző illik rá.
Kisbuszban élve, 268 nap alatt 51 067 kilométert tett meg a sepsiszentgyörgyi Tulit család: Éva, Zsombor, valamint gyermekeik, Eszter és Gergő. A Belső-Ázsiáig tartó, az arab világba is „benéző” utazás tapasztalatairól Éva mesélt.
A gyűjtögetés nem csak a testünknek, de a lelkünknek is jót tesz, vallja Dakó Viola kertészmérnök, a vadnövények kiváló ismerője.
Üde színfolt a Székelyhon szerkesztőségében, Bencze Emese kolléganőnk az a fajta nő, akit szeret a kamera méregzöldben és „boszorkányszoknyában”, romantikus-virágosban, de akár a szürke visszafogott árnyalataiban is.