A kacsákat együtt tartottuk a tyúkokkal, annak ellenére, hogy a tapasztaltabb majorságtartók javasolták, hogy válasszuk külön őket, sőt, a legjobb az lenne, ha a kacsák lejárhatnának a vízre. Azok a drága idők elmúltak, a kóbor kutyák és a figyelmetlen sofőrök valószínűleg az első héten kinyírnák a vízre siető kacsákat. Szóval, bent maradtak. Néhány edénybe vizet tettem nekik, remélve, hogy megosztoznak a tyúkokkal.
Hiába a sok kedves rajzfilm, a kacsa kacsa marad, és én hiába várom, hogy majd előzékenyen odaengedi a tyúkokat is a vízhez. A kacsa nem csak percekig dugja be a fejét a víz alá, hanem egyenesen beleül az itatóedénybe, s miközben benne forgolódik, jó nagyokat vág csőrével azokra, akik mellé szeretnének kerülni. Kacsatársat, tyúkot, kakast válogatás nélkül üt csőrével, időnként elfordítja fejét, hogy oldalt ragyogó szemével jobban lássa a betolakodót, és olyan lendülettel rántja ki a kakasok farkából a tollat, hogy azt hinnéd, kiesik az itatóedényből.
Nem lehet tudni, hogy mi okból, de a férfi azzal a meggyőződéssel lépett be a házasságba, hogy a feleséget nem szabad „túl hosszú kötélre” engedni. Felül kell vigyázni, dolgot kell adni neki. Le kell foglalni. Uralkodni rajta? Soha ilyen szó még eszébe sem jutott. Parancsolni neki? Jaj, dehogy, csak vigyázni rá, hogy mindig tudja, mi a dolga.
Mindenekelőtt ő is hitt a női egyenjogúságban, járjanak az asszonyok is munkába, egy kisebb fizetés az övé mellett mindig jól jön. Legalább van biztos pénzforrás, ami a konyhai és más háztartási dolgokat illet. Mert
Büszke vagy, mi? – ugratta a feleségét. Van, miből pittyegtetni! Kényszeredetten mosolygott, hát igen. Van, amire költsem a pénzem, hisz minden nap kell enni, a villanyt ki kell fizetni, és a gyermekeknek cipő kell, télen nagykabát. A feleség anyja korholta: bolond vagy te. Magadra soha semmit sem költesz, a másik meg pöffeszkedik a kocsmában, papírpénzzel fizet boldog boldogtalannak. Bolond vagy, hogy a kertet is te rendezed, az állatokat is te látod el, hogy a penész ott enné meg a te uradat, ahol éppen van.
Az életének nagy része azzal telt el, hogy dolgozott és menekült. Annyit dolgozott, mint egy piacon vett rabszolga az őskeresztény időkben, és annyit menekült, mint a helyben lakók a népvándorlás idején. Vitte magával a gyermekeit is. De csak nagy ritkán futott az édesanyjához, nem akarta szomorítani.
Az apja próbálta szépíteni a dolgot, ismerte ő még a férj apját, nagyapját, mind ilyenek voltak, nem tehet róla, a vér nem válik vízzé, ezt örökölte.
Azok az évek már rég elteltek, amikor a feleség arról ábrándozott, hogy a valamikori szerelem ereje kisímítja férje durvaságait.
Azok az évek is elteltek, amikor abban bízott, hogy a sok gyermek megenyhíti a férje szívét. Tudok én csinálni másnak is, ha te nem akarsz már nekem engedelmeskedni, vetette oda a reménykedő asszonynak.
Aztán eljött egy nap, amikor újra kótyagosan hazaállított, és előparancsolta az asszonyt, nem elég meleg az étel, nem elég tiszta a pajta, nem elég semmi. És már emelte a kezét, hogy odavágjon, de valaki rámarkolt erős kezével a csuklójára. A saját fia volt. Az apa kikelt a képéből, mit akarsz, te szerencsétlen? Azt, hogy anyámat többé ne üsse meg.
Az én anyámat többé ne üsse meg.
Mert? Dörgött az alkoholos hang. Mert mi lesz?
Az lesz, hogy maga visszakapja, mert én azt magának mind visszaadom.
A józan érvelés nem sokat használt a feldühödött férfinek, nagyobb lendületet vett, hogy nyomatékosan odaüssön, a fiú azonban lökött egyet rajta, s a nagy lendülettől bederengezett a kályha mellé. A fejét beleütötte a kályha lábába, folyni kezdett a vér. Az asszony máris futott egy fehér vászon kendővel, hogy bebugyolálja a sebesültet, aki olyan hitetlenkedő képet vágott, mintha legalábbis a patak vize hirtelen visszafelé kezdett volna folyni. De ez a szörnyű hitetlenkedés sem akadályozta meg abban, hogy egyet taszítson a segítségére sietőn.
Kacsavére van apámnak, mondja a fiú. Mindig ő kell uralkodjon. De ki lesz cüvekelve neki az útja ezentúl, mint a kacsának az itatóedényhez.
korábban írtuk
Székely Kinga Réka: Az ősök velünk vannak
Minden harangzúgás összeköt az örökléttel. Átremeg, átsüvölt, áthörög, átömlik hegyen, bércen, völgyön. A holtakat előráncigálja, a nemzedékeket sorba állítja, az eljövendőket fényesen megvillantja.
