Napjainkban két macskát tartunk a háznál, egy koromfeketét és egy tarkát. Minekutána kiviselték magukat – bepiszkítottak a lakásba –, végleges kuckót rendeztünk be nekik a pinceszinten lévő kazánházba.
Szomszédunk egy soktehenes gazda, sok kutyával. A kerítést már sokszor újracsináltuk, de legalább egy kutyának mindig sikerül átjönnie nemcsak a mi, de a macskák bánatára is. A mindennapi betevőért való küzdelemben a tarka macska egy zseniális megoldást talált ki. Zsákmányával légies könnyedséggel felugrik a konyhaablak párkányára, oda a kutya nem tudja követni. A konyhaablak párkányán pedig úri módra lakmározik! A kutya haragszik, két lábra áll, csahol, mindent elkövet, időnként még a felugrással is próbálkozik, de hiába.
Nem hiába olvashatjuk már a mózesi törvényekben a ne kívánd a másét és ne légy irigy törvényt, hisz az ember örök időktől fogva, s talán mindörökké a kívánás kísértésével küzdött, küzd, s fog küzdeni.
Ne kívánd felebarátod házát! Ne kívánd felebarátod feleségét, se szolgáját, se szolgálóját, se ökrét, se szamarát, és semmit, ami a felebarátodé!
Nem beszélve arról, hogy kutya uraság addig képes enni a macska jelenlétében, amíg szó szerint rosszul lesz. Inkább kihányja és újra megeszi, de osztozni nem tud. Abból az ételből a macska egyetlen falatot sem kap. Sőt, ha a macska odamerészkedik, fenyegetően vicsorog, és jaj a macskának, ha a fogsorai közé kerül…
A Házassági viszályok jegyzőkönyve egy meglehetősen vékony füzetecske a 19. századból, amire a román kommunista apparátus – úgy látszik, – nem volt kíváncsi, az 1948-as államosításnak nevezett rablás alkalmával ezt a naplócskát nem vette el az egyházközségünktől. Így, ha olvasni szeretném ezt a tanulságos jegyzőkönyvet, nem kell a csíkszeredai állami irattárba utaznom, s ott bebocsátást kérnem.
Pompás, pazar, ínycsiklandó, szédítő érzés birtokolni. Egy egészséges határig. Utána már beteges viszonyulássá, beteg viszonnyá válik. Iszonnyá alakul a viszony.
A régi papi lakot az 1880-as évek elején építették, roppant érdekes megoldást találtak ki a szigetelést illetően. A papi lak külső falai duplák, s közöttük egyszerű törmelék biztosítja télen a meleg, nyáron, a hűvös megtartását. A hangot is jól lefogja. Egyszer azonban az említett jegyzőkönyv szerint a tiszteletes úr kint tartózkodik a tornácon, s hall egy velőig hatoló női kiáltást: segítség, segítség, megöl az uram! A tiszteletes – jámbor keresztény lévén – gondolkodás nélkül rohan a hang irányába, látja a férj gyűlöletet sugárzó tekintetét s az összeroskadt női testet, ami rúgások és ütések nyomán vonaglik ide-oda. Nem volt kigyúrt férfi a mi tiszteletes urunk, a küzdelemben alulmaradt, s megmocskolva bár, de vitézül véget vetett az agressziónak. Amikor az egyházi szabály szerint a feleket behívták és kihallgatták, a férj panasza az volt, hogy
A jámbor tiszteletes igyekezett összefoglalni a keresztény tanítást, minden ember Isten gyermeke. Egyik ember a másikat nem birtokolhatja. A házasság szent és szeretetteljes kötelék, a feleség nem vagyontárgy és nem használati tárgy, hanem ő is ember, Isten teremtménye. És ha segítségért kiált, a tiszteletes úrnak igenis, joga van közbeavatkozni. Jézus is így tanított az irgalmas szamaritánus példázatában. A férjet nem hatotta meg a szent tanítás. A tiszteletes idővel felgyógyult sérüléseiből.
Megtörténik időnként, hogy a macska túl nagy falattal lendül neki az ablakpárkánynak. Ilyenkor szerencsésen landol, de a falat leesik a földre, a kutya legnagyobb örömére. Ami a macskáé volt, a kutyáé lett. Van így is.
korábban írtuk
Demeter Melinda: Hogy is tudtunk a kert nélkül élni?
Férjemmel együtt városi gyerekek voltunk, tömbházlakásban nőttünk fel. Évente csupán egyszer-kétszer jutottunk el néhány napra falun élő nagyszüleinkhez, igaz, azok az év legszebb napjai voltak, és azóta is úgy maradtak meg emlékeimben.
