Asszonysorsok elevenednek meg régi történetei révén, miközben sokszor megtelik a szeme könnyel. Érzékeny asszony Gáll Tímea, a Kölcsönkért kovász írója, valami olyan átütő mélység és ősi tudás lobog ebben a nőben, ami csak nagyon-nagyon kevesek sajátja.
Digitális tartalomkészítő és influenszer, a fenntarthatóság, a vidéki élet és a belső harmónia a főbb érdeklődési körei. Nyárád-menti életükről blogol, vlogol, ezúttal pedig a Proust-féle kérdések mentén engedett be világába Dávid Panni.
Idei kacsáink többet már nem hápognak bele a csendes reggelekbe. Idával és Pirivel, valamint Barnabással leöltük őket. Besorolódtak a táplálékláncba. Barbárnak is nevezhető életvitel. De amikor az ember éhes, akkor enni akar.
Patakpart, tágas tornác és hatalmas udvar öleli körbe Faragóék mesebeli házát Gyergyócsomafalván. Faragó Zénó és felesége, Enikő egy olyan természetközeli életet biztosítanak gyermekeiknek, amilyenben nekik is részük volt, nagyszüleik jóvoltából.
Adott egy fiatal, budapesti nő, aki éppen megszerezte tájépítészmérnöki diplomáját, befejezte konzervatóriumi tanulmányait, ám ő maga mögött hagyja farkasréti otthonát, és a Bákó megyéhez tartozó Gyimesbükkre költözik.
„Senki nem lát úgy, mint Bányász Anna” – mondja egy Annáról szóló kisfilmben férje, István. És milyen igaza van. Nagyon sajátos, egyedi látásmódja van Szász-Bányász Anna fotográfusnak, amit fotóin látunk, az maga az élet.
Brassó környéke bővelkedik látványosságokban. Vannak a tömegturizmus által elözönlött célpontok, de találunk olyan csendesebb gyöngyszemeket is, ahol kis séta után már csak magunk maradunk a tájjal, a színekkel és a kristálytiszta levegővel.
Az ablakból figyelem, hogy a szemközti domboldalon miként közelít lassan a napsütés, míg eléri a kertet. A szomszéd kertből friss széna illatáküzdést hozza a reggeli szellő, melyet lassú mozdulatokkal egy nyolcvankét éves bácsi hord kazalba.
Egy kis eldugott ékszerfalu, Székelyszállás az úticélunk, Marosvásárhelytől fél órányira. A kanyargós úton azon gondolkodom, mennyire nyugodt lehet itt az élet. Aztán mosolyra húzódik a szám: na, vajon mennyire lehet nyugodt egy ötgyermekes családnál?!
Férjemmel együtt városi gyerekek voltunk, tömbházlakásban nőttünk fel. Évente csupán egyszer-kétszer jutottunk el néhány napra falun élő nagyszüleinkhez, igaz, azok az év legszebb napjai voltak, és azóta is úgy maradtak meg emlékeimben.
Szinte láthatatlanul szemerkél a májusi eső, méretes csiga cipeli az udvar egyik végéből a másikba a házát. Az albérlet ablakából gyermeki kíváncsisággal figyeljük, ahogy gurulnak az esőcseppek az almafa bingyóiról.
Ezrek számára ismerős a neve a GaGa rádió hullámhosszáról, de csak jóval kevesebben ismerik, milyen nő rejtőzik a hang mögött. Szerelem számára a rádiózás, de különböző rendezvények házigazdájaként is gyakran találkozunk vele Udvarhelyszéken.
Gyerekkoromban sokáig nagymamám letett hálóingében aludtam. Reggelente mama az egyik kezében hozta a kakaós kávét, és Isten tudja, miként, de a másik kezében abrosz, tányér és egy finom reggeli volt. Gyerekkoromban ez így ment minden nap.
Van abban valami diadalmas ősi érzés, amikor saját fogyasztásra levágjuk az állatot. A hátsó udvaron, egy idilli környezetben szuszogó székelyföldi falucskában. A húst nem fogyasztók nehezen fognak ezzel a történettel azonosulni.
Kiállítás egy falusi kisbolt előtt. Nem valami úri huncutság, hanem egy közösségi cél, amellyel szeretnék közelebb hozni a kortárs művészetet a falun élő emberekhez. Kerekes Emőke fotográfus mélyen hisz abban, hogy amit az ember valaha kapott, azt valamilyen módon vissza kell adnia a közösbe. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. augusztusi lapszámában jelent meg.)
Falun nőttem fel, ami természetesen együtt járt a vidéki élet néhány – különösen tinédzserkorban számottevő – hátrányával, mint például az ingázás. De mint utóbb rájöttem, több jellemformáló előnye is volt. A városon, tömbházlakásban töltött utóbbi néhány év egyre inkább felerősítette bennem a kertes házi élet hiányát, sőt – mint néhány napja megfogalmaztam – magát a falusi életet is hiányolom. A faluközösségeknek van egy saját mikroviláguk, amelyek működésébe nem láthat bele bárki, meg kell élni. Szeren
Kora tavaszi napon kopogunk a bögözi Kincses portára, a tavasz ígérete már a levegőben, de még nem lehet eldönteni, hogy kint vagy bent van hidegebb, amíg bejárjuk a portát, s megcsodáljuk az 1880-as években épült házat: polgári miliő egy falusi házban, évszázados kincsek az elcsendesedés és a falusi feltöltődés szolgálatába állítva. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. májusi lapszámában jelent meg.)
Aki járt már az UNESCO Világörökség részét képező székelyderzsi erődtemplom falai közt, minden bizonnyal nemcsak a XV. századi Szent László falképek emlékét vitte magával, de az erődtemplom bástyáiból a füstölt szalonna csalogató illatát is. Merthogy nem csupán a lelki táplálék helye a derzsi unitárius templom, de a helyiek évszázadok óta a templom bástyáiban tárolják a szalonnájukat is. Mazochizmusnak tűnhet sokak számára böjt idején ínycsiklandó szalonnákat mustrálni, ám az unitáriusok számára nem előí
Védjegye a vörös haj, mégsem szeret előtérbe kerülni. Szeret utazni, és meglepni a barátait gasztronómiai különlegességekkel. Podcast-sorozatunkban ezúttal D. Balázs Ildikó csíkszeredai újságíró kollégánkkal beszélgettünk.
Hétfő reggel van. Besüt a nap az ablakon. Lefőzök egy kávét. Leülök a laptop elé. Megnyitom a vágóprogramot. Egész hétvégén ezt vártam: dolgozhassak.
Mindannyiunknak van legalább egy zsigerből adott válasza a fenti kérdésre. Amilyen szűrőn keresztül értelmezzük a világ történéseit, olyan megfejtést „teszünk ki az asztalra”.
Ha meglenne mindenünk, nem kellene havat lapátolnunk télen. Hiszen arra is lenne ember. Ha minden is meglenne, akkor sem lenne meg minden. Kisember elmélkedései nagy télben.
Össze kellene már csomagolni s odaadni valakinek. A terhesnadrágokat, a szoptatós melltartót, a kis rugdalózókat, a tenyérnyi ruhácskákat, a cicafüles fürdőlepedőt, mindent. Mert lejárt, elmúlt, megnőttek, hála Istennek!
Mintha csak előírás volna, hogy az őszi színkavalkád lejártával a tavaszi kikeletig búcsúzni kéne a színes ruháktól is. Így aztán végképp teljes a kép. Ha nem volna elég színtelen, letargikus amúgy is minden.
Ül velem szemben egy harmincas évei elején járó nő. Szeme riadt, szinte horgonyt vet a tekintetembe, hangja hol tőle idegenül határozott, hol bensőségesen megtört. Pánikrohamok gyötrik, egyre erősebbek és gyakoribbak, már dolgozni sem tud, fél egyedül.
A januári nagy elhatározások, tervezések, újrakezdések súlya után az év második hónapja már egy jóval könnyedebb hangvételű, lazább hangulatú hónap.
Kerek egy hónap múlva indulunk a néptánccsoporttal a már hagyománnyá vált nyári turnéra, Magyarországra. Persze látogatunk múzeumot és helyi látványosságokat is, de a szabadidőnk nagy részét
Amióta divatossá vált a Házasság Hetét ünnepelni, volt néhány próbálkozásom arra nézve, hogy a saját és a gyülekezetemben élő házasságok minőségén egy leheletnyit javítsak. Egyházam nevében? Isten nevében? A magam nevében? – végül is egyre megy.
Persze semmi nem úgy ment, ahogy elterveztük. Hónapokkal előbb megvettük a repülőjegyeket és lefoglaltuk a szállást, hogy a születésnapomat Budapesten töltsük.
Ahogy a színek újra megjelennek odakint, és az egyhangúságot felváltja a vibrálás, megújulásra vágyunk nem csak a ruhatárunk, de a tányérunk tartalmának tekintetében is. Könnyedségre vágyunk, élénk színű, könnyű, ropogós, harsogó összetevőkre.
A stílus számomra a szabadságról szól. Éppen ezért nem szeretem a „szabály” szót használni. Mégis vannak bizonyos öltözködési trükkök, amelyek ismerete nem korlátoz, hanem segít — mint egy titkos összetevő a kedvenc receptedben.
Hover Zsolt református lelkész, feleségével és két lányával mesébe illő parókiában laknak. Az egyedi papilak minden zuga őket tükrözi: a hagyományok és a történelem szeretetét egy kis kreativitással, praktikusággal fűszerezték meg.
„Csíkuhelyi” kolléganőnket ismerve, ezt a hozzáállást vártuk tőle, noha mindig „patentül” látjuk, mindig alkalomhoz illően öltözve. Az olvasás szeretete visszaköszön a kiegészítőin, olvasott nő ruhatárát turkáltuk, „péterbeás” darabokat találtunk benne.
Bár így, az év elején nehéz megbecsülni, hogy mely trendek lesznek legnépszerűbbek az elkövetkező hónapokban, azt már látni, hogy a dizájnerek mivel készültek idénre.
Nem egyszerű a nagyérdemű előtt lemosni az évetizedekig személyes páncélként szolgáló sminket. Nekem elhihetitek. Bizalmi lépés ez.