A csűrkapu hatalmas üvegajtó, mögötte kétszintes, felújított, vibráló tér, beáradó fény, gerendákkal, megőrzött szemöldökfákkal, ahogy kell. A múlt és a jelen együtt, Kövecsi-Kovács Imre agyagfalvi műtermében.
Nem mindennapi ez a porta, már abból a szempontból sem, hogy valójában nem is egy, hanem két régi, romos házat vásárolt meg és újíttatott fel a Németországból két gyermekükkel hazatelepülő Szabó Előd és Bíborka.
Bármerre nézünk a teraszról, fenyőerdők ölelnek körbe, nyugalmat sugározva. Csíkcsomortánban vagyunk, a település fölé emelkedő dombok egyikén gyönyörködünk a tájban, Fröhlich Orsolya és Mihály László szívélyesen vezetnek körbe otthonukban.
Már januárban számolgatni kezdem, hogy hányat kell aludni február harmadikáig. Előveszem a tanítós füzetecskémet, és listát írok a meghívottakról. KERESZTANNYÁJÉK, AMÁLI NÉNYIJÉK, TAMÁS BÁCSIJÉK, DÉNES BÁTTYA kerülnek fel a listámra.
Éjszaka néhányszor bekoppant a szeme, de nem az édes álom jótékony takarója, hanem a válaszadás kínvallatása ömlött végig rajta. Mit tettél az életeddel? Hogyan szerettél? Mibe nyugodtál belé? Mit nem tudsz soha megbocsátani? Mit szégyellsz a legjobban?
Zoltán volt az első, aki halk szavával a szívébe lopta magát. Zoltán hétévesen maradt árván. A falubeli favágók megsajnálták, és magukkal vitték az erdőre. Azóta havonta egy hetet lenn töltött, a faluban, hármat pedig a havasokban.
Valahogy mindig természetesnek vettem a skanzenek, azaz a szabadtéri néprajzi múzeumok létezését. Épp ezért nem is igazán múzeumokként tekintek rájuk – még akkor sem, ha múltunk egy szeletét mutatják be, kulturális, nemzetiségi sajátosságokat.
Asszonysorsok elevenednek meg régi történetei révén, miközben sokszor megtelik a szeme könnyel. Érzékeny asszony Gáll Tímea, a Kölcsönkért kovász írója, valami olyan átütő mélység és ősi tudás lobog ebben a nőben, ami csak nagyon-nagyon kevesek sajátja.
Digitális tartalomkészítő és influenszer, a fenntarthatóság, a vidéki élet és a belső harmónia a főbb érdeklődési körei. Nyárád-menti életükről blogol, vlogol, ezúttal pedig a Proust-féle kérdések mentén engedett be világába Dávid Panni.
Idei kacsáink többet már nem hápognak bele a csendes reggelekbe. Idával és Pirivel, valamint Barnabással leöltük őket. Besorolódtak a táplálékláncba. Barbárnak is nevezhető életvitel. De amikor az ember éhes, akkor enni akar.
Patakpart, tágas tornác és hatalmas udvar öleli körbe Faragóék mesebeli házát Gyergyócsomafalván. Faragó Zénó és felesége, Enikő egy olyan természetközeli életet biztosítanak gyermekeiknek, amilyenben nekik is részük volt, nagyszüleik jóvoltából.
Adott egy fiatal, budapesti nő, aki éppen megszerezte tájépítészmérnöki diplomáját, befejezte konzervatóriumi tanulmányait, ám ő maga mögött hagyja farkasréti otthonát, és a Bákó megyéhez tartozó Gyimesbükkre költözik.
„Senki nem lát úgy, mint Bányász Anna” – mondja egy Annáról szóló kisfilmben férje, István. És milyen igaza van. Nagyon sajátos, egyedi látásmódja van Szász-Bányász Anna fotográfusnak, amit fotóin látunk, az maga az élet.
Brassó környéke bővelkedik látványosságokban. Vannak a tömegturizmus által elözönlött célpontok, de találunk olyan csendesebb gyöngyszemeket is, ahol kis séta után már csak magunk maradunk a tájjal, a színekkel és a kristálytiszta levegővel.
Az ablakból figyelem, hogy a szemközti domboldalon miként közelít lassan a napsütés, míg eléri a kertet. A szomszéd kertből friss széna illatáküzdést hozza a reggeli szellő, melyet lassú mozdulatokkal egy nyolcvankét éves bácsi hord kazalba.
Egy kis eldugott ékszerfalu, Székelyszállás az úticélunk, Marosvásárhelytől fél órányira. A kanyargós úton azon gondolkodom, mennyire nyugodt lehet itt az élet. Aztán mosolyra húzódik a szám: na, vajon mennyire lehet nyugodt egy ötgyermekes családnál?!
Férjemmel együtt városi gyerekek voltunk, tömbházlakásban nőttünk fel. Évente csupán egyszer-kétszer jutottunk el néhány napra falun élő nagyszüleinkhez, igaz, azok az év legszebb napjai voltak, és azóta is úgy maradtak meg emlékeimben.
Szinte láthatatlanul szemerkél a májusi eső, méretes csiga cipeli az udvar egyik végéből a másikba a házát. Az albérlet ablakából gyermeki kíváncsisággal figyeljük, ahogy gurulnak az esőcseppek az almafa bingyóiról.
Elekes István építőmérnökből lett szociológus, közösségfejlesztő és tréner, háromgyermekes édesapa. Igazi mozgatórugója a gyergyói civil életnek, jelenleg korunk egyik legtöbb kérdést felvető tünetével, a kiégéssel és annak megelőzésével foglalkozik.
Öt gyermek, négy fiú és egy lány édesapja, az Oklándi Unitárius Egyházközség lelkésze, ugyanakkor feleségével, Csillával a szovátai Sirülők néptáncegyüttes oktatója immár tíz éve. Júniusban elsőként Tőkés Lóránt válaszolt villámkérdéseinkre.
Hónapok óta figyelem az anyatársak táskáit: hogyan tudnak mindent is belezsúfolni naponta, ötleteket lopok, miként lehet még profibban felkészülni a mindennapok váratlan kihívásaira. Innen jött a kíváncsiság: mit cipelnek táskáikban szerzőink magukkal?
Édesanyám, maga nem értheti, nincs is annál szebb és jobb, mint amikor van egy ilyen bandád. Mindenkit ismersz már totyogós korod óta, és bár szétszéledtetek, a füttyszóra rohantok, és csak ültök a nyári estéken a poros utcán, és lógatjátok a lábatokat.
Engedd el tévedéseidet. Bízz Istenben, megbocsát a Teremtő. Ne légy túl kegyetlen önmagadhoz. Tévedéseidet nem tudtad kikerülni. Nem tudtad megvédeni magadat tőlük. Jönniük kellett. A tévedéseknek.
Dühös vagyok az ébresztőre. Nem ér, hogy máris reggel van. Amikor olyan melegen és puhán ölel körül az ágy. Nyújtózkodom egyet. A madarak reggeli csicsergését hallva, máris öröm férkőzik a szívembe, hiszen tavasz van végre…
Nem hiszek az összeesküvés-elméletekben. De hogy az év összes teendőinek jó százaléka arra a bizonyos hétre esett, az holtbiztos. Egy oldalnyi olvasásidőm nem jutott egész héten – ez pedig egyenes út a gonosz boszi jelmez magamra öltéséhez.
Tény, hogy vannak futók, akiknek az ultra jó, de az biztos, hogy anyának lenni is ultra jó. Bármelyiket kezded el, óhatatlanul tolódnak a határok, és azon kapod magad, hogy az újabb és újabb hosszú távok egyszer csak bébitávokká törpülnek.
Szombaton Enikővel ketten vagyunk szolgálatosak. Ő rakja az árut, én kiszolgálok. Úgyis jobb, ha gyógyszerész van elöl.
Hosszú napokon át nézem az otthonom sebeit. Néhány milliméter hasadás függönyön, takarón. Leszakadt akasztó a törlőről és a székpárnáról. Nézem a sebeket, és tervezem, hogy megoldom, kijavítom, begyógyítom, foltozom, ragasztom.
Divattervezőnek tanult, illusztrátor lett belőle. Jellegzetes rajzai valósággal behúznak a mesék világába. Decemberben elsőként Kürti Andrea, a csíkszeredai Gutenberg Kiadó művészeti vezetője válaszolt a Marcel Proust által elhíresült villámkérdésekre.
Mi lenne, ha újra megtanulnánk a felhők történeteit, a kavicsok csendjét?! A levelek erezetének találkozását a tenyér vonalaival. Az idős fakérgek bölcsességét és a gyermekünk tekintetét, amikor észreveszi ezt a sok csodát.
Kisgyermekkoromban Kobátfalván az idősebb asszonyok a házimunkák sokaságát jól megszabott rend szerint végezték. A mosásnak is volt egy napja a héten. Nem kapkodtak össze-vissza, semmi idegbaj.
Van, ami tényleg segít boldogulni a gyermekekkel, de a lelkiismeretünkre alapozva elég sok mindent megvetetnek velünk a gyártók. A hatásgyakorlás működik, alamuszi módon ássa alá az önbizalmunkat, hogy ha nem vesszük meg, nem lehetünk „elég jó szülők” se.
A két lányomnak sokszor sikerül elérnie, hogy hét-nyolcszor kinyissam a szemem reggelig. Vécére menni, hátat vakargatni, pár óránként cicizni, helyet cserélni, helyet keresni magamnak a két, keresztben fekvő gyermek között, puszit osztogatni.
Pap Kriszta sokszor kipróbálta magát modellként, de ez szinte soha nem az ő ötlete volt. Nagyon szereti kitalálni azonban, hogy mit szeretne viszontlátni a róla készült felvételeken: legyen az a saját kismamafotózása, vagy épp ez a mostani fotózás.
Más élményt nyújt egy ital, ha madárcsicsergés közepette vagy egy zajos bevásárlóközpontban fogyasztjuk. Egy jó társasággal vagy a szerelmünkkel egy hűs teraszon, lassan elkortyolt ital a nyár egyik legszebb pillanata lehet.
A nyár a szabadság, a vízpartok és a hosszú esték évszaka. Ilyenkor a bőrünkre kenjük a fényvédőt (!), figyelünk a megfelelő folyadékbevitelre, és igyekszünk elkerülni a leégést. A hajunkról azonban sokszor megfeledkezünk.
Gyermekkori emlékeim egyik legkedvesebbike, amikor a szüleim nyár elején hazaállítottak egy maroknyi frissen szedett eperrel. Vagy zöldborsóval. Sáros újkrumplival a mezőről. Az elsőket megkóstolni, illatukat beszívni ötcsillagos élmény volt.
Nőies, határozott és harmonikus – így jellemzi saját stílusát Csillag-Simon Gabriella marketinges és rendezvényszervező. Inspirálják a vagány nők, az elsők a déd-, majd nagymamája és az édesanyja voltak. Jelenleg gardróbjára a munkája hat a legerősebben.
Az erdő-mezőjárás kiégésmegelőző kiszakadás a városi létből, remekül csendesíti a mókuskerék-stresszet. A kíméletesen gyűjtött növények feldolgozása, a közös főzés pedig jó alkalom egymás alaposabb megismerésére, kapcsolódásra, közelebb engedésre.
A rendezvényszezonban sok olyan nő is előveszi a sminkkészletét, aki a hétköznapokban alig vagy egyáltalán nem festi magát. A tartós alkalmi smink a bőr előkészítésén és a helyes technikákon is múlik, hangsúlyozza Burján Krisztina kozmetikus-sminkes.
Nyáreste van. A nap már éppen lemenőben, a kert csendjét sürgés-forgás, edények csörömpölése, nevetés veri fel. Nemsokára füst száll fel, majd az összetéveszthetetlen illat, amely lassan betölti a teret. Megérkeztünk. Az élet valódi ritmusához.
Nem opcionális, nem is szezonális, és nem luxus – alapvető egészségvédelmi eszköz a fényvédő kence. A bőrgyógyászok és a modern orvostudomány egyértelműen állítják: a rendszeres fényvédelem az egyik legfontosabb dolog, amit a bőrünkért tehetünk.